Erszin Erkinuli – egy Hszincsiang tartományból származó kazah férfi – elmenekült Kínából, mert attól félt, hogy átnevelőtáborba küldik a muszlimokat. Miután tizenhárom országon átutazva több ezer kilométerre került hazájától, most egy lengyelországi menekültközpontba van bezárva, és azzal néz szembe, hogy visszaküldik Kínába.
Annak ellenére hogy évekkel ezelőtt menekült messzire 13 országon át és több ezer kilométer távolságba kínai otthonától, Erszin Erkinuli emlékezetébe bevésődtek az utolsó szavak, amelyeket édesanyja mondott neki. Úgy emlékszik az arcára, mintha tegnap búcsúzott volna el tőle.
„Fiam, mindenképpen egyél, mielőtt holnap elindulsz a hosszú útra. Most találkozunk (…) és apáddal ebédidő körül hazajövünk, hogy újra találkozzunk. Várj meg minket.”
A 25 éves Erkinuli nem tudott tovább a szülei házában élni az elnyomás és a kínai átnevelőtáborba kerülés veszélye miatt. De nem maradhatott ősei szülőföldjén, Kazahsztánban sem, mert megfigyelték a kazah különleges szolgálatok.
Így hát elindult Európába.
„Hihetetlennek tűnik, de igaz” – kezdi mesélni kalandjait a Szabad Európának telefonon egy varsói menekülttáborból. Az itt élők az udvaron álló telefonon beszélnek, emberi jogi szervezeteket, demokratikus országok nagykövetségeit, újságírókat és bárkit felhívnak, aki segíthet nekik. Akár órákon át tudnak beszélgetni a szabad ég alatt állva.
Menekülés a kínai elnyomás elől
Erkinuli felidézi, miért hagyta el otthonát. Azt mondja, azzal kezdődött, hogy a szomszédai szigorúan betartották az iszlám előírásokat a ramadán alatt, amikor a muszlim hívők hajnaltól alkonyatig böjtölnek. A muszlimok – főként ujgurok, de kazahok és kirgizek is – megfigyelése 2017-ben kezdődött a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen.
„A falubizottság képviselői hajnali 3-kor érkeztek a szomszédok házához. Meglepett, hogy megjegyezték, hogy a szomszédok ilyenkor esznek” – emlékszik vissza Erkinuli kínai életére, arra utalva, hogy mintha a bizottság tagjai nem tudtak volna a ramadánról.
„Nem lehet böjtölni ramadán alatt? – gondolta Erkinuli. – Kína elkezdett szigorú korlátozásokat bevezetni a hívőkre.”
A hatóságok egy alkalommal megkérdezték a szüleit, hogy a muszlim szokások szerint házasodtak-e, hogy a gyermekeik olvassák-e a namázt, és arról faggatták őket, hogy hol jártak. Egy igen válasz azt eredményezhette, hogy szélsőségesnek minősítik a családot, és táborba hurcolják.
2018-ban a nyilvánosság is megtudta, hogy Kína Hszincsiangban elnyomja az őslakosokat. Mindenkit, akit gyanúsnak ítéltek – beleértve azokat, akik külföldön jártak –, átnevelőtáborba küldtek, ahol intenzív kínainyelv-tanfolyamon vettek részt, hazafias kínai dalok éneklésére kényszerítették őket, és naponta többször propagandavideókat mutattak nekik az országról és a Kínai Kommunista Párt politikájáról. A legtöbb, táborba küldött ember cellában él.
„A hszincsiangi Nilki kerületben éltem. Amikor Kuldzsa városába készültem, hosszú ideig ellenőriztek. Otthon felejtettem a személyi igazolványomat, ezért felvették a kapcsolatot a falubizottsággal, és csak azután engedtek át, hogy megerősítették a lakhelyemet. Az utazásom célját is megkérdezték. Küldtem nekik képeket és videókat a meglátogatott helyekről. Mindenesetre ez a fajta ellenőrzés rutinná vált. Még ha közeli helyekre tett kirándulásról tértünk vissza, akkor is egy hétig követtek minket, ha pedig messzire mentünk, egy hónapig. Mindent jelentenünk kellett, amit láttunk és megtudtunk” – mesélte Erkinuli.
Sok barátja került ezekbe a kínai átnevelőtáborokba.
A kínai tisztviselők egyre fokozottabban ellenőrizték, bár elmondása szerint vallási ismeretei meglehetősen mérsékeltek.
A korlátozásokba belefáradva Erkinuli úgy döntött, hogy elhagyja Kínát. Régi álmát szerette volna megvalósítani, hogy láthassa ősei szülőföldjét, Kazahsztánt, ezért Hszincsiang tartomány fővárosába, Ürümcsibe utazott, és három évre szóló vízumot szerzett.
„Minden tettem gyanúsnak tűnt. Miért megy oda? – a hivatalnokok újra és újra megkérdezték. Azt hazudtam, hogy három hónap múlva visszajövök, és önként megyek átnevelőtáborba.
A szülei vonakodva engedték el. Tudta, hogy nagyon nehéz lesz elbúcsúzni, és sietett, hogy minél hamarabb Kazahsztánba költözzön, így búcsú nélkül indult Horgoszba, egy városba a kínai–kazah határon, Almatitól messze északra.
Csalódást okozott az őshaza
„Amikor megérkeztem Szárkándba, egy Almati melletti városba, azok, akikkel megbeszéltem a találkozót, nem vették fel a telefont – mesélte Erkinuli. – Ezért egy szállóban szálltam meg, és a tulajdonos jelentett rólam a Nemzetbiztonsági Bizottságnak (KNB), mondván, hogy Kínából jöttem. A bizottság még aznap megérkezett.”
Kazahsztánban töltött első napján rájött, hogy „nem mentes a megfigyeléstől”.
„Egy órán át meséltem a Nemzetbiztonsági Bizottság tisztviselőinek a hszincsiangi politikai helyzetről. Elmondtam nekik, hogy ez bonyolult. Napi kapcsolatban maradtunk” – mondta.
„Hol vagy? Hová mész? Még beszélnünk kell – mondták. – Már mindent elmondtam. Miért hívogattok folyton? – kérdeztem. Próbáltak elérni másokon keresztül. Egy nap felhívtak a migrációs hivatalból, és megkértek, hogy menjek oda. A Szárkándban élő, Kínából származó emberek többé nem hívtak meg magukhoz. Aztán elmentem a délkeleti Taldikorgan városába. Ott egy ideig egy kínai barátomnál maradtam, de különböző emberek hívogattak. Féltem” – folytatta.
A kitartó hívások után úgy érezte, mintha Kazahsztán támogatná Kína politikáját, hogy táborokba zárja a muszlimokat. Az, hogy néhány ismerőse testvérei nem kapták meg a menekültstátuszt, „ennek megerősítése volt” – mondta Erkinuli.
Hat hónap után úgy döntött, hogy az állandó nyomás miatt elhagyja Kazahsztánt. Egy olyan országba akart menni, amely tiszteletben tartja az emberi jogokat és együttérez az ujgurokkal és másokkal, akiket Kínában üldöznek.
Az ukrajnai háború előnyei
Erkinuli azzal a tervvel vett jegyet az Almati–Isztambul–Párizs útvonalra, hogy Franciaországban menekültstátuszért folyamodik.
Isztambulban azonban a török határőrség őrizetbe vette.
Erkinuli legálisan és illegálisan kezdett utazni európai országokon keresztül, hogy megpróbáljon eljutni a 24 európai országból álló schengeni övezetbe.
Törökországból Szerbiába, majd Ukrajnába repült.
Elmondta, hogy az ukrajnai határőrök megkérdezték tőle, honnan van pénze a repülőútra. Elmondása szerint néhány nagylelkű embertől kapta, akikkel egy szerbiai szállóban találkozott, akik tudták, hogy Kínából menekül, és megsajnálták.
„Az angolul beszélő emberek nagyon kedvesek” – mondta, hozzátéve, hogy néhány barátja is segített, akik követik a közösségi médiában.
Erkinuli Ukrajnában volt, amikor Oroszország 2022. február 24-én teljes körű inváziót indított. Elmondása szerint több robbanásnak is szemtanúja volt. A háború miatt ki akart jutni Ukrajnából, ezért vett egy jegyet vissza Törökországba, és a repülőtéren töltötte az éjszakát.
Azt mondja, mire reggel felébredt, eltűnt az útlevele és a repülőjegye.
A török hatóságok ezután felrakták egy Ukrajnába tartó repülőre.
Reménye, hogy legálisan juthat el egy schengeni országba, szertefoszlott. Úgy döntött, hogy megpróbálja illegálisan átlépni a határokat, abban a reményben, hogy Lengyelországba, majd Németországba juthat.
„Csak néhány őr van Ukrajna lengyel és szlovák határán – mondta. – Éjszaka akartam átszökni, egy falu mellett. Hallottam, hogy farkasok és rókák kószálnak errefelé. Úgy tűnik, nem félnek az emberektől és az autóktól. Rettegtem egyedül a teljes sötétben. Később ötven dollárt fizettem egy taxisofőrnek, aki egy kilométerre a határtól tett ki, de a határőrök elkaptak, amikor közelebb értem.”
Egy ukrán bíróság elrendelte a kitoloncolását Kínába, de jegyet kellett vennie, és nem volt elég pénze, ezért egy fogdában helyezték el.
„A fogva tartási központban megengedték, hogy mindennap két órát beszéljünk telefonon. Onnan hívtam fel a kazahsztáni Atazhurt szervezet képviselőit.” (A szervezetet eredetileg a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területről származó kazahok alapították, akik Kazahsztánba költöztek a kazah kormány azon programjának részeként, amely a kazahsztáni etnikai kazahok visszatelepítését célozta a világ minden tájáról, miután Kazahsztán 1991 végén elnyerte függetlenségét.)
„Azt mondtam nekik, hogy Kínába fognak deportálni, és hogy egy éven belül elviszik onnan a holttestemet. Aztán tájékoztattam az amerikai és nyugati országokban működő szervezeteket a helyzetemről. Ukrajna akkor már nem tudott deportálni, mert más országok is felkerestek.”
Erkinuli úgy véli: azzal, hogy megúszta, hogy Kínába toloncolják ki, „elkerülte a halált”.
De kalandja még korántsem ért véget.
Menekülés a háború elől
Erkinuli tavaly télen lépte át a lengyel határt több millió ukránnal együtt, akik az orosz inváziót követően menekültek. Ezután sikerült eljutnia Németországba, abba az országba, ahová régóta vágyott, és ahol, úgy gondolta, szabadon és elnyomás nélkül élhet.
„Az uniós országokban van egy törvény, amely kimondja, hogy annak az országnak kell döntenie arról, hogy megadja-e a menekültstátuszt, vagy sem, ahol először regisztráltak menekültként – mesélte. – Amikor először léptem be Lengyelországba, ujjlenyomatot vettek tőlem, és regisztráltak. A reményem a maradásra elszállt, amikor láttam, hogy Üzbegisztánból, Csecsenföldről és Afrikából származó emberek hét-nyolc évig várakoznak menedékjogra. Néhányukat visszaküldték a szülőföldjére.”
Így amikor Erkinuli menekültstátuszt kért Németországban, vissza akarták küldeni Lengyelországba. Máshová ment, például Olaszországba, Spanyolországba, Portugáliába és Franciaországba, és sikerült egy kávézóban dolgoznia, valamint konyhai kisegítő és mosogató munkát is kapott, annak ellenére hogy nem volt megfelelő státusza. Azt mondta, hogy általában napi harminc–ötven dollárt keresett.
Elmondása szerint a menekültek nagy száma ezekben az országokban azt jelenti, hogy a rendőrség vagy nem tudja, vagy nem akarja ellenőrizni az illegális munkavállalókat.
„Ezért költözködtem egyik országból a másikba, majd visszatértem Németországba.”
Könnyedén élt egészen addig a napig, amíg Németországban fel nem ült egy nemzetközi buszjáratra, és illegális határátlépés miatt őrizetbe nem vette a rendőrség.
Németország Lengyelországba küldte, hogy döntsenek a a menekültstátuszáról. Elmenekült, és a svédországi Malmőben kötött ki, ahol őrizetbe vették, és visszatoloncolták Lengyelországba.
„Beleegyezett a Kínába történő önkéntes visszatérésbe”
Erkinuli útja, miután okmányok nélkül vándorolt több uniós országban, Varsóban ért véget. Most egy menekülttáborban él. Hat hónapot töltött börtönben, mert többször megsértette az uniós határrendészeti jogszabályokat.
Továbbra is érvényben van a Kínába toloncolásáról szóló lengyel bírósági határozat. Az ítélet megállapítja, hogy „nagy valószínűséggel ismét külföldre menekül”, mivel korábban Németországban, Svédországban és Hollandiában kért menedéket.
A határozat azt is megállapítja, hogy Erkinuli „beleegyezett az önkéntes visszatérésbe Kínába”, ami szerinte nem igaz.
A lengyel hatóságok állítólag azért bizalmatlanok Erkinuli politikai nézeteivel és Kínából való menekülésről szóló verziójával szemben, mert a közösségi médiában nem fejtette ki a véleményét.
„Tizennégy napon belül fellebbezhettem a migrációs hivatal azon döntése ellen, amellyel megtagadták tőlem a menekültstátuszt. Fellebbezést nyújtottam be; ez az utolsó reményem. Ha nem fogadják, a bírósági döntés alapján visszaküldenek Kínába” – mondta.
Azt mondta, hogy Kínában „halál vár rá”. Hozzátette, hogy szerinte Lengyelországban nem védik az emberi jogait, és úgy tűnik, hogy a hivatalnokok „különböző indokokkal” állnak elő menedékkérelme elutasítására.
Erkinuli most egy nemzetközi emberi jogi szervezet támogatásában reménykedik.
Szüleivel 2021 óta nem beszélt, nem tudja, hogy politikai átnevelőtáborban vannak-e, vagy sem.
A kínai hatóságok tudják, hogy menedékjogot kért, ezért minden kapcsolatot megszakított a rokonaival. „Ha rájönnek, hogy a rokonok üzenetet kapnak tőlem, az gondot fog okozni nekik” – mondta.
Az ENSZ adatai szerint 2017 óta több mint egymillió ujgurt, kazahot és más muszlimot küldtek a kínai hatóságok Hszincsiang tartományban zárt intézményekbe vallásuk miatt, és mert attól tartanak, hogy szeparatista vagy szélsőséges nézeteket vallhatnak.
Sok megfigyelő szerint Peking a muszlimok számának csökkentésére irányuló politikát folytat, mivel sok nő arról számolt be, hogy a táborban erőszakkal sterilizálták vagy abortuszra kényszerítették. Az átnevelőtáborok más rabjai azt mondták, hogy az őrök megerőszakolták és orvosi kísérleteknek vetették alá őket.
Sok férfi, aki táborban volt, brutális kínzásokról számolt be, és megmagyarázhatatlan halálesetek is gyakran előfordulnak – mesélték volt rabok.
Több nemzetközi jogvédő szervezet és nyugati ország vádolta Pekinget a hszincsiangi muszlimok elleni népirtással.
A kínai tisztviselők „szakképző központoknak” nevezik az átnevelőtáborokat, és a „szélsőségesség elleni küzdelem” politikájának részeként emlegetik, miközben tagadják a rossz bánásmód vagy visszaélés vádját.
