Az Ukrajna elleni háborút vezető orosz tábornok olyan jövedelmező üzletekből profitált, amelyekben a felesége vállalkozásai, szíriai foszfátbányák és egy Kremlhez kötődő üzletember kétes kifizetései szerepelnek – derült ki egy friss tényfeltáró anyagból.
Alekszej Navalnij bebörtönzött ellenzéki aktivista szervezete oknyomozóinak megállapításai tovább árnyalják Szergej Szurovikin tábornok nyilvános képét, aki a 2010-es évek végén Oroszország szíriai műveleteit irányította, és ottani brutalitásával szerzett hírneve miatt kiérdemelte az Armageddon tábornok nevet.
Vlagyimir Putyin elnök október 8-án nevezte ki Szurovikint az ukrajnai orosz erők főparancsnokává. A Kreml és a védelmi minisztérium ezzel azt célozta meg, hogy a számos kudarcot követően újra sikeres irányba terelje a háborús erőfeszítéseket.
November 9-én Szurovikin és Szergej Sojgu védelmi miniszter bejelentette a visszavonulást a Dnyeper nyugati partjáról a herszoni régióban. Ez csak a legutóbbi eset a jelentős harctéri veszteségek sorában, amelyek felbátorították az ukrán csapatokat.
A november 10-én nyilvánosságra hozott vizsgálat rávilágít Navalnij társainak folytatódó erőfeszítéseire, akik tavalyi bebörtönzése után sem hagyták abba leleplező projektjeiket. Az általa alapított szervezet, a Korrupcióellenes Alapítvány több oknyomozó jelentést készített, amelyek a Putyinhoz közel álló emberek vagyonának eredetét kutatták. A szervezetet az orosz állam szélsőségesnek minősítette, és még tavaly betiltotta.
A szervezet munkatársai közül sokan már a február 24-i invázió előtt kénytelenek voltak elmenekülni Oroszországból, mások később követték őket.
Egy Kreml-közeli üzletemberhez kötötték
A friss nyomozás szerint Szurovikin anyagilag profitálhatott abból, hogy ő vezette a szíriai orosz erőket, sőt még a vezénylés után is. Ez egy olyan bonyolult megállapodás révén történt, amelyben részt vett Gennagyij Timcsenko Kreml-közeli üzletember, aki milliárdokat halmozott fel a Gunvor nevű cégen keresztül olaj- és energiakereskedésből.
Az amerikai pénzügyminisztérium szerint Timcsenko vállalkozásai „közvetlenül kapcsolódtak Putyinhoz”, valamint „Putyin befektetésekkel rendelkezik a Gunvorban, és hozzáférhet a Gunvor pénzeszközeihez”.
A Navalnij nyomozói által megszerzett szerződés értelmében a Timcsenko tulajdonában lévő Sztrojtranszgaz nevű építőipari vállalat hozzáférést szerzett Palmüra közelében két szíriai foszfátbányászati üzemhez, ezek az asz-Sarkíja és a Hneifisz.
A Sztrojtranszgaz 2017 nyarán kezdte meg a foszfátkitermelést – amelyet többek között műtrágyákban használnak –, körülbelül két évvel azután, hogy Oroszország fokozta katonai beavatkozását Szíriában, hogy támogassa Bassár el-Aszad diktátor rezsimjét.
Ugyanezen év decemberében Szurovikint, aki az év elején vette át Oroszország szíriai hadjáratának főparancsnokságát, bemutatták az orosz televízióban, amint Putyinnak jelent asz-Sarkíja és Hneifisz felszabadításáról, amikor az orosz elnök előre be nem jelentett látogatást tett Szíriában.
Szurovikin nem sokkal később távozott a szíriai hadjárat parancsnoki posztjáról, miután Putyin kinevezte őt az orosz légierő főparancsnokává.
A felesége cégének adott „kölcsön” útján fizették ki?
Navalnij nyomozói szerint a Sztrojtranszgaz egyik leányvállalata, az STG Logisztika 2020–2021-ben 104 millió rubel hitelt nyújtott az Argusz SFK nevű faipari vállalatnak, ami akkori árfolyamon mintegy kétmillió dollár. Az oroszországi Szverdlovszk régióban működő vállalatot Szurovikin felesége alapította Alekszandr Misarin regionális kormányzó lányával.
A nyomozás szerint ezen túl a Sztrojtranszgaz egyik felső vezetőjének felesége 25 millió rubeles (körülbelül 412.000 dolláros) kölcsönt is adott az Argusz SFK-nak.
Navalnij csapata azt állítja, hogy a kölcsön valójában fizetségként szolgált Szurovikin részére a szíriai művelet során lebonyolított szolgálatokért.
Sem az orosz védelmi minisztérium, sem a Sztrojtranszgaz, sem Timcsenko holdingvállalatai nem válaszoltak a vonatkozó megkeresésekre.
Az állam közbelép: titkosították a tábornok ingatlanadatait
Navalnij nyomozóinak megállapításai nagyrészt cég- és ingatlan-nyilvántartásokon alapulnak.
A hónap elején az orosz nemzeti földhivatal hirtelen korlátozta a hozzáférést a Szurovikin családjára és rokonaira vonatkozó nyilvántartásokhoz, azokat titkosnak minősítve.
Magát Navalnijt 2021 januárjában tartóztatták le Moszkvában, miután visszatért Németországból, ahol a szovjet időszakból származó Novicsok idegméreggel történő és majdnem az életét követelő mérgezés miatt kezelték. Szerinte bizonyítékok támasztják alá, hogy a mérgezést a Szövetségi Biztonsági Szolgálat ügynökei hajtották végre Putyin utasítására.
Navalnijt két és fél év börtönbüntetésre ítélték, mert külföldi lábadozása alatt megszegte egy korábbi feltételes szabadlábra helyezés feltételeit. 2022 márciusában egy másik ügyben kilenc évre ítélték sikkasztás és a bíróság megsértésének vádjával. Ő és támogatói azt állítják, hogy ezek a vádak és az ellene indított korábbi ügyek abszurdak és politikailag motiváltak.
Az ellenzéki vezér jelenleg egy közép-oroszországi börtönben tölti büntetését.