Az iskolai végzettség szintje alig javult tizenkét év alatt; az oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya a legalacsonyabbak közé tartozott Európában; Nógrád megyében a korai iskolaelhagyók aránya elérte a 35 százalékot. A NER oktatáspolitikája számokban.
A közoktatás indikátorrendszere 2023 című kötet a közoktatás aktuális állapotát és trendjeit mutatja be kétévente. Nemrég jelent meg ötödször. Kilencvenöt indikátort vizsgál, módszerét a KRTK Közgazdaságtudományi Intézetében dolgozták ki. Az indikátorok összehasonlíthatók, így a kötet a közoktatást mutatja be számokban 2010 és 2022 között; rendszeres nemzetközi és hazai adatgyűjtéseken alapul.
A kötet szerkesztője Varga Júlia, aki az egyik szerző is. A többiek: Hajdu Tamás, Hermann Zoltán, Horn Dániel és Hőnich Heléna. (Elérhetőség: Indikatorkotet_2023.pdf [krtk.hu].)
Lássuk, mit produkált a Fidesz oktatáspolitikája 2010-től.
Drasztikusan csökkent a gyereklétszám 2010-hez képest
A demográfiai sikereket hangoztató kormányzati retorikát cáfolja, hogy 2022-ben közel hat százalékkal kevesebb óvodáskorú gyermek élt Magyarországon, mint 2010-ben.
A kötelező iskoláztatási korú népesség száma hét százalékkal lett alacsonyabb, és 16 százalékkal kevesebb 14–20 éves élt hazánkban, mint 2010-ben.
Eközben az ország teljes népessége csak 3,6 százalékkal csökkent.
Alig emelkedett tizenkét év alatt az iskolai végzettség szintje
„A középfokú végzettséget ma már a sikeres munkaerő-piaci belépéshez szükséges minimumkövetelménynek, valamint a továbbtanulás és a sikeres élet alapjának tekintik. Ez az oka annak, hogy az Európa Unió egyik stratégiai célja is a fiatalok között a legalább felső középfokú végzettséget elértek arányának növelése” – írják a kötet szerzői.
Magyarországon a legalább középfokú végzettségű 20–24 éves fiatalok aránya 2010 és 2019 között 83,5 százalékról 87 százalékra nőtt, majd csökkenni kezdett, és 2022-ben alig haladta meg a 2010-ben mért szintet: 83,7 százalék volt.
A legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya először 16,5 százalékról 13,3 százalékra csökkent (2010 és 2019 között), majd 2019 után nőni kezdett. 2022-ben majdnem ugyanakkora volt, mint 2010-ben: 16,3 százalék.
Az érettségit nem adó középfokú szakképzésben végzettek aránya 15-ről 12 százalékra csökkent 2010 és 2022 között. Az érettségizettek aránya 2010–2020-ig nőtt, 62-ről 64 százalékra, majd 2022-re 62,5 százalékra csökkent.
2010 és 2022 között a felsőfokú végzettségűek aránya hétről kilenc százalékra nőtt ebben a korcsoportban, de a legtöbb fiatal későbbi életkorban szerez felsőfokú oklevelet.
Jelentősen csökkent a szegénységben élő gyerekek aránya
Szegény háztartásnak a család egy fogyasztási egységére jutó jövedelem mediánjának hatvan százaléka alatti jövedelemmel rendelkező háztartásokat tekintjük.
2010 és 2014 között a 0–5 éves gyermekek közül a szegény háztartásban élők aránya hét százalékponttal emelkedett, húszról 27 százalékra. Hasonló volt a trend a 0–17 éves korcsoportban is.
2014 után viszont néhány év alatt mindkettő alacsony szintre esett vissza. 2022-ben a 0–5 éves korcsoportban nyolc százalék, míg a 0–17 évesek esetében tíz százalék körül volt a szegény háztartásban élők aránya.
Minél alacsonyabb végzettségűek a szülők, annál nagyobb az esélye annak, hogy a gyermek szegény háztartásban nő fel. Az alapfokú végzettségű szülők gyermekeinek nagyjából 25–35 százaléka élt jövedelmi szegénységben 2022-ben, míg a közép- és felsőfokú végzettségű szülők gyermekeinél ez az arány hét-nyolc, illetve egy-két százalék körüli – írják a kutatók.
2022-ben a közoktatásban részt vevők között a hátrányos helyzetű (hh) kategóriába tartozók aránya kilenc százalék, míg a halmozottan hátrányos helyzetű (hhh) kategóriába tartozóké öt százalék volt.
A hh és a hhh tanulók aránya 2010 és 2022 között folyamatosan csökkent. A csökkenés döntő része 2012 és 2014 között történt, és elsősorban a hh és hhh kategóriába sorolás követelményeinek szigorításával magyarázható, de ezen az adminisztratív változáson túl is megfigyelhető enyhe csökkenés.
2022-ben az általános iskolai képzésben 11,7 százalék volt a hh tanulók aránya, míg a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokban mindössze 0,3 százalék (a hhh tanulók aránya hasonló).
Az alapfokú képzésben a sajátos nevelési igényű tanulók aránya 2010 és 2022 között 6,7-ről 8,1 százalékra nőtt, a középfokú oktatásban 3,9-ről 6,8 százalékra.
A roma tanulók arányát az intézményvezetők becslése alapján számítják ki. Ez az általános iskolákban viszonylag állandó volt a vizsgált időszakban. „Azonban az is látható, hogy az érettségit nem adó szakképzésben a roma tanulók becsült aránya 2010 és 2016 között jelentősen emelkedett, 23-ról 29 százalékra, amit kismértékű csökkenés követett, de 2022-re ismét meghaladta arányuk a 29 százalékot” – olvasható a tanulmányban.
Míg az állami iskolákba járó romák aránya állandó, 15 százalék körüli volt a vizsgált időszakban, addig az egyházi és az egyéb fenntartású általános iskolákba járóké jelentősen nőtt; az egyházi intézményekben főleg 2010 és 2013 között.
Az állami és egyházi gimnáziumokban nagyon alacsony a roma tanulók aránya, mindössze két-három százalék körüli.
A szülők társadalmi háttere
A magyar oktatási rendszer nehezen tudja ellensúlyozni a családi háttér hatásait.
2010 és 2022 között folyamatosan javult a 25–50 éves népesség legmagasabb iskolai végzettség szerinti összetétele, csökkent az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők aránya, és nőtt a magasabb végzettségűeké – összefüggésben persze a nyugdíjba menők alacsonyabb végzettségi szintjével.
A legfeljebb általános iskolai végzettségű férfiak aránya a vizsgált időszakban 15-ről 12,5 százalékra csökkent, a hasonlóan iskolázott nőké pedig 17-ről 12 százalékra. A nők körében jelentősen megnőtt a felsőfokú végzettségűek aránya, 26-ról 38 százalékra. A férfiak körében is nőtt a diplomások aránya, 18-ról 28 százalékra.
Az ország ebben is kettészakadt: Budapesten a 25–50 évesek már hatvan százalékának volt diplomája, csaknem harminc százalékuk legmagasabb végzettsége az érettségi volt, miközben az érettségi nélküli szakmunkás-végzettségűek aránya 2010-hez képest több mint a felére csökkent, 2022-ben hét százalék volt.
Viszont néhány megyében (Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád és Veszprém) a diplomások aránya nem vagy alig emelkedett, 2022-ben is legfeljebb húsz százalék körüli volt.
A 25–50 évesek körében a legfeljebb általános iskolai végzettségűek arányának csökkenése megállt vagy visszafordult a megyék egy részében 2018–2020 után, így Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád, illetve Zala megyében.
2012–17-ig a 25–50 évesek között folyamatosan csökkent a munkanélküliek aránya mind a férfiak, mind a nők körében. 2017 után megállt a csökkenés, azt követően, 2022-ig az arány három százalék körüli értéken hullámzott.
2014 óta változatlan a GDP-ből közoktatásra fordított források aránya
Ez az ábra azt mutatja meg, hogy az ország teljes megtermelt jövedelmének mekkora részét teszik ki a közoktatási kiadások (az iskola előtti, óvodai ellátás nélkül).
Magyarország relatív helyzete a nyugat-európai országok átlagához és a kelet-európai országokhoz mérten alapvetően megváltozott. 2010 és 2013 között a kiadások GDP-n belüli aránya a kelet-közép-európai OECD-tagországok közül hazánkban volt a legalacsonyabb, és messze elmaradt a nyugat-európai országok átlagától.
2014 és 2020 között a közoktatási ráfordítások aránya a 2,5-2,6-ról 2,8-2,9 százalékra emelkedett (A kutatók szerint a 2016-os év adata egyszeri kiugró értéknek tűnik.)
„A 2020-as GDP-arányos kiadások szintje alapján a kelet-közép-európai országok két csoportba sorolhatók. Lengyelországban, Szlovéniában, Csehországban, Szlovákiában és Észtországban az iskolai kiadások GDP-n belüli aránya nem nagyon sokkal marad el a nyugat-európai átlagtól. Ezzel szemben Lettországban, Magyarországon és Litvániában a ráfordítások szintje jóval alacsonyabb” – írják a kutatók.
Érdemes azt is megfigyelni – teszik hozzá a tanulmány szerzői –, hogy a kiadások GDP-n belüli aránya 2018 után több kelet-közép-európai országban (Csehországban, Szlovákiában, Észtországban és 2020-ban Litvániában is) és Nyugat-Európában átlagosan jelentősen növekedett. „Ezzel szemben Magyarországon 2014 után nem változott a GDP-ből közoktatásra fordított erőforrások részaránya.”
Tehát az oktatási kiadások GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon 2020-ban jelentősen elmaradt az európai országok átlagától, a legalacsonyabbak közé tartozott. Ekkor az európai országok átlagosan a GDP 3,51 százalékát fordították az alap- és középfokú oktatásra, Magyarország 2,81 százalékot.
Csak három ország – Litvánia, Írország és Görögország – költött kevesebbet a közoktatásra a GDP-hez mérten, mint Magyarország.
Kik tanítanak?
A főállású (teljes munkaidős) pedagógusok több mint nyolcvan százaléka nő.
A harmincévesnél fiatalabb tanárok aránya 2010 és 2017 között nyolcról hat százalékra csökkent, majd 2022-ben ismét elérte az időszak elején mért nyolc százalékot.
A 30–39 éves tanárok aránya 24-ről 16 százalékra, a 40–49 éveseké 36-ról 29 százalékra esett a vizsgált időszakban.
Ugyanakkor az 50–59 éves pedagógusok aránya 31-ről 35 százalékra, a hatvanéves vagy annál idősebb tanároké pedig kettőről 12 százalékra nőtt.
Az óvodában foglalkoztatott pedagógusok több mint kilencven százalékának felsőfokú óvodapedagógusi végzettsége van, de ez a vizsgált időszakban 94-ről kilencven százalékra csökkent.
Az általános iskolában dolgozó pedagógusok körében 2010 és 2022 között 39-ről 32 százalékra csökkent az általános iskolai tanári végzettségűek, míg nyolcról 12 százalékra nőtt a középiskolai tanári végzettségűek aránya. A tanító vagy egyéb végzettséggel rendelkezőké nagyjából változatlan maradt. Hétről tíz százalékra nőtt az egyéb, nem pedagógusi felsőfokú végzettséggel rendelkező tanárok aránya.
Minél nagyobb volt a halmozottan hátrányos helyzetű (hhh) tanulók aránya az általános iskolákban, annál kisebb arányban dolgoznak jobban képzett pedagógusok az iskolában. 2022-ben a nagyon magas hhh-arányú iskolákban már a tanárok több mint húsz százalékának volt valamilyen szakmai vagy egyéb végzettsége.
A kutatók azt is vizsgálták, hogy voltak-e, és milyen arányban olyan iskolák, ahol egy-egy szaktárgyat kizárólag képesítés nélküli tanárok tanítanak, tehát ahol oktatták az adott szaktárgyat, de az iskolában nem dolgozott egyetlen, az adott tárgy tanítására képesített tanár sem. „Ez a helyzet valószínűleg még annál is nagyobb hatással lehet a tanítás minőségére, mint amikor a tanárok egy része úgy tanít, hogy nincs az adott tárgyra képesítése, de az iskolában dolgozik az adott tárgyra képesített tanár is, aki valamekkora segítséget nyújthat azoknak a kollégáknak, akik képesítés nélkül tanítják az adott szaktárgyat” – írják a kötetben.
2010 és 2016 között a képesítés nélküli tanárok aránya nagyjából változatlan volt az általános iskolákban, majd folyamatosan nőtt az összes megfigyelt tantárgy, illetve tantárgycsoport esetében. Az idegen nyelvet képesítés nélkül tanítók aránya a 2010-ben mért három százalékról 2022-re a háromszorosára, kilenc százalékra nőtt, míg a természettudományi tárgyakat tekintve négyről 11 százalékra, a matematika esetében pedig 1,5-ről 11-re.
A nagyon magas hhh-arányú intézményekben nőtt a legnagyobb mértékben az egyes szaktárgyakat szakos képesítés nélküli tanítók aránya. Ezekben 2022-ben a nyelvtanárok és a matematikatanárok negyedének, míg a természettudományi tárgyat tanítók 22 százalékának nem volt képesítése arra a tárgyra, amelyet tanított.
2022-ben már a községi általános iskolák több mint hat százalékában nem dolgozott egyetlen képesített angoltanár, több mint hét százalékukban nem foglalkoztattak egyetlen képesített matematikatanárt vagy kémiatanárt sem, hét és fél százalékukban nem volt képesített fizikatanár és öt százalékukban nem dolgozott képesített biológiatanár.
A pályakezdő pedagógusok aránya az óvodákban, általános iskolákban és a gimnáziumokban is nőtt 2017 és 2021 között, de végig nagyon alacsony volt: 0,7–1 százalék közötti értékről 2022-re 1,2–1,7 százalékra, programtípustól függően.
A nagyon magas hhh-arányú iskolákban dolgoztak a legnagyobb arányban pályakezdők 2018 után a közoktatási rendszerben.
Ha a tanárok kor szerinti megoszlása egyenletes lenne, akkor egy-egy évben 2,2 százalékuk érné el a nyugdíjkorhatárt; ennyi pályakezdő belépésére lenne szükség az utánpótlás biztosításához. De a tanárok kormegoszlása nem egyenletes, az idősebb pedagógusok aránya nagy és növekvő, ezért a pályakezdőknek 2,2 százaléknál is nagyobb arányban kellene évről évre belépniük ahhoz, hogy biztosítva legyen az utánpótlás.
2010 és 2015 között az összes közoktatási intézményben átlagosan 1,6-ról fél százalékra csökkent a nyugdíjas, visszafoglalkoztatott tanárok aránya, majd lassan növekedni kezdett, fél százalékról egy százalékra 2019-ig. 2021 és 2022 között, egyetlen év alatt megduplázódott a vizsgált arány, elérte a 2,5 százalékot.
A legnagyobb arányban azokban az általános iskolákban dolgoztak nyugdíjas tanárok, ahol nagyon magas volt a hátrányos helyzetű tanulók aránya.
Az óvodákban és az általános iskolákban nőtt az egy tanárra jutó diákok száma. Az általános iskolákban 2022-re 10,5-re emelkedett.
2014 után minden programtípusban rendkívüli mértékben megnőtt a betöltetlen pedagógus-álláshelyek aránya: az általános iskolákban kétszeresére, az óvodákban háromszorosára, csak a gimnáziumokban nem volt növekedés.
2022-ben a Nógrád megyei óvodákban a pedagógus-álláshelyek 13 százalékát nem töltötték be. Itt volt az általános iskolákban is a legnagyobb a vizsgált arány, 12 százalék.
A legnagyobb arányban az általános iskolákban dolgoztak pedagógiai munkát segítő alkalmazottak. 2022-ben az általános iskolák 16, a gimnáziumok 12, az óvodák 11 százalékában foglalkoztattak ilyen alkalmazottat.
Mennyit kerestek a pedagógusok?
A tanárok az egyéb diplomásokhoz képest keveset keresnek, kereseti lemaradásuk mértéke folyamatosan változott 2010 és 2021 között. 2010-ben a főiskolai/BA végzettségű tanárok keresete az ugyanilyen végzettségű más foglalkozásúak keresetének 63, az egyetemi/MA végzettségű tanároké pedig az ugyanilyen végzettségű más foglalkozásúak keresetének 52 százaléka volt.
A 2014-ben életbe lépő pedagógusbér-emelés 2016-ra a főiskolai/BA végzettségű tanárok keresetét az ugyanilyen végzettségű, más foglalkozásúak keresetének nyolcvan, az egyetemi/MA végzettségű tanárok keresetét az ugyanilyen végzettségű, más foglalkozásúak keresetének 61 százalékára zárkóztatta fel.
A tanárok kereseti helyzete 2016 után ismét romlani kezdett. 2021-re már mindkét végzettségű csoport rosszabb helyzetbe került a vele azonos végzettségű, más foglalkozásban dolgozó diplomásokhoz képest, mint 2010-ben: a főiskolai/BA végzettségű tanárok keresete az egyéb foglalkozásokban dolgozó, azonos végzettségűek keresetének 62 százalékára, az egyetemi/MA végzettségű tanároké pedig ötven százalékára csökkent.
A kötet a 2023 végi, részben EU-támogatásból megvalósult pedagógusbér-emeléssel még nem számolt.
„A rendelkezésre álló legutóbbi adatok szerint a magyar pedagógusok relatív kereseti helyzete volt a legrosszabb Európában (azon országok közül, melyekről rendelkezésre állnak adatok) valamennyi oktatási szinten, mind a 25–64 éveseket, mind a pályakezdőket, a 25–34 éveseket tekintve” – írja a tanulmány.
Kilőtt az egyházi iskolák száma
2022-ben a települések több mint hat százalékában kizárólag nem állami iskola működött, óvodák esetében ez az arány négy százalék felett volt.
2010 és 2022 között az alapfokú képzést nyújtó intézmények között 84,3-ról 2,4 százalékra csökkent az önkormányzati fenntartású intézmények aránya, míg 1,4-ről 74,1 százalékra nőtt az állami fenntartásúaké. Az önkormányzati-állami fenntartóváltások döntően 2013-ban történtek.
Az egyházi fenntartású intézmények aránya tizenkét év alatt 9,4 százalékról 17,5 százalékra, míg az egyéb fenntartású intézményeké 4,9-ről hat százalékra emelkedett.
Hasonló tendenciát láthatunk a középfokú képzést nyújtó intézmények esetében. Az állami intézmények aránya 2010-ben 2,8 százalék volt, míg 2022-ben 55,9 százalék, az önkormányzati fenntartású intézmények aránya pedig 65-ről 1,1 százalékra csökkent. Az egyházi fenntartású intézmények aránya ugyanebben az időszakban 10,4-ről 26,8 százalékra nőtt.
Az óvodák esetében a legnagyobb változást az egyházi fenntartású intézmények arányának növekedése jelenti. 2010 és 2022 között arányuk 5,6-ról 12,1 százalékra nőtt, ezzel párhuzamosan az önkormányzati fenntartású intézményeké tíz százalékponttal csökkent.
2022-ben az alapfokon tanulók jelentős része (77,8 százaléka) állami fenntartású intézményben tanult. Az egyházi intézményekben tanulók aránya 2010 és 2022 között közel két és félszeresére emelkedett (7,4-ről 17,3 százalékra). Az egyéb fenntartású intézményekben tanulók aránya kettőről 3,1 százalékra nőtt.
A középiskolások esetében 2010 és 2022 között az egyházi fenntartású intézményekben tanulók aránya jelentősen növekedett: 6,7-ről 17,5 százalékra, az egyéb fenntartású intézményekben tanulók aránya ezzel szemben jelentősen csökkent (12,6-ról 6,2 százalékra).
2022-ben a gimnazisták között volt a legmagasabb az egyházi intézményben tanulók aránya (26,1 százalék), és a legalacsonyabb az állami intézményben tanulóké (63,1 százalék). Az érettségit adó és nem adó szakképzésben tanulók között csak kis különbség látszik.
A magasabb hhh-arányú iskolába járók nagyobb arányban látogatnak állami fenntartású intézményt és kisebb arányban egyházi fenntartásút.
A községi iskolákban a legalacsonyabb az átlagos tanulói létszám, 2022-ben 122 fő volt. Ez nagyjából negyven százaléka a Budapesten és a megyeszékhelyeken mértnek, de a kisebb városokban is lényegesen nagyobb létszámúak az alapfokú intézmények.
Minél magasabb a hhh tanulók aránya egy alapfokú képzést nyújtó intézményben, annál alacsonyabb az 1–8. évfolyamra járó tanulók átlagos száma. Az alacsony hhh-arányú iskolákban az alapfokon tanulók létszáma kétszer akkora, mint a nagyon magas hhh-arányú iskolákban.
Segíti-e az iskola a társadalmi mobilitást?
A szegregációs index egy széles körben használt mutató a különböző jellemzőkkel bíró tanulók iskolai elkülönülésének mérésére. Maximumát akkor látjuk, ha a kisebbséghez tartozó diákok teljes mértékben elkülönített, homogén iskolákba járnak, minimumát pedig akkor éri el, ha minden egyes iskolában azonos a kisebbséghez tartozó tanulók aránya.
2010 és 2022 között a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók adatai alapján számított szegregációs index értéke 27,2-ről 40,2-re, illetve 29,2-ről 36,4-re emelkedett. A növekedés jelentős része valószínűleg összefügg a hátrányos helyzetű státusz jogi szabályozásában bekövetkező változással, miközben az iskolák tanulói összetételében nem történt valódi változás – írják a kutatók.
Az SNI tanulók adatai alapján számított szegregációs index viszont jelentősen csökkent 2010 és 2022 között: 34,1-ről 28,3-ra. Ez elsősorban abból adódik, hogy csökkent azon SNI tanulók aránya, akik a kizárólag SNI diákokat oktató iskolákba járnak.
A felsőoktatásba jelentkezők között a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók arányában jelentős volt a visszaesés 2013 után: a korábbi hét-nyolc százalékról 2017-re 1-1,5 százalékra csökkent. 2017 után kismértékben nőtt az arány, de továbbra is rendkívül kicsi maradt. 2022-ben az összes jelentkező között 2,7, a jelentkezés évében érettségizettek között pedig 2,2 százalék volt csak hátrányos helyzetű.
A felvettek között 2022-ben 2,4 (az összes felvett között), és mindössze 2,2 százalék (a felvétel évében érettségizettek között) volt a hh és a hhh tanulók aránya.
Az évenként végzett országos kompetenciamérés szerint 2017-ig nem változott jelentősen az egyes évfolyamok átlagos teljesítménye, azonban 2017 után komoly javulás állt be a 8. és 10. évfolyamos tanulók eredményeiben, ami 2020 után a korábbi szint alá esett vissza. A javulás és a visszaesés is a szövegértésben volt nagyobb mértékű.
A hhh tanulók minden évfolyamon sokkal rosszabbul teljesítenek, mint nem hhh társaik. A különbség olyan nagy, hogy a 10. évfolyamos hhh tanulók rosszabbul teljesítenek, mint a 6. évfolyamos nem hhh tanulók.
Az oktatási rendszer szelekcióját mutatja, hogy az érettségit nem adó szakképző iskolákba járó 10. évfolyamos tanulók rosszabbul teljesítenek, mint az átlagos 6. évfolyamos tanulók, illetve egy 6. évfolyamos gimnazista jobban teljesít, mint egy átlagos 8. évfolyamos általános iskolás.
A gyengén teljesítő magyar tanulók aránya a kétezres évek első évtizedében mindkét mérési területen az OECD-átlag körül mozgott, 2012 után jelentősen elmaradt tőle. 2022-re ismét az OECD-átlag körüli szintre tért vissza.
A nem dolgozó és nem is tanuló fiatalok azok, akik nem foglalkoztatottak (NEET), és nem is vesznek részt sem iskolarendszerű, sem iskolarendszeren kívüli képzésben.
A 16–19 évesek között 2010–2013-ig az arányuk 5,7 százalékról nyolc százalék felettire nőtt, majd 2022-ben 6,5 százalékos szintre jutott.
A 20–24 éves korcsoportban 2013 és 2018 között csökkent az arányuk, majd emelkedni kezdett. 2021-ben 17 százalékuk nem dolgozott és nem is tanult, 2022-ben 15,3 százalékuk. (A foglalkoztatottak egy új definíciójának felhasználásával számított NEET-arány 2021-ben 15, 2022-ben 14,2 százalék volt.)
A 25–29 évesek korcsoportjában 2021-ben a 25–29 évesek 18,7 (az új definíció szerint számolva 13,4) százaléka nem dolgozott és nem is tanult, 2022-ben pedig 17 és 12 százalékuk.
A legnagyobb arányban a községekben élő fiatalok között találunk olyanokat, akik nem dolgoznak és nem is tanulnak. Nagyon jelentősek a megyék közötti különbségek. A 16–19 éves korcsoportban Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2022-ben a NEET-arány megközelítette a 15 százalékot, ugyanekkor Győr-Moson-Sopron megyében és Budapesten kevesebb mint két százalék volt. A másik két korcsoportban is Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt a legrosszabb a helyzet 2022-ben: a 20–24 évesek negyede, a 25–29 évesek több mint ötöde nem dolgozott és nem is tanult.
Az Európai Bizottság definíciója azokat a 18–24 éves fiatalokat tekintik korai iskolaelhagyónak, akiknek általános iskolai vagy annál alacsonyabb végzettségük van, és nem vesznek részt sem iskolarendszerű, sem iskolarendszeren kívüli képzésben. E csoport jelenlegi és jövőbeli munkaerőpiaci esélyei nagyon korlátozottak, ők vannak a leginkább kitéve annak a veszélynek, hogy nem találnak állást, és a későbbi képzési lehetőségeket is csak nagyon korlátozottan tudják kihasználni, ezért alkalmazkodóképességük is korlátozott.
Az Európa 2020 stratégia egyik célkitűzése volt, hogy 2020-ra tíz százalékra csökkenjen a korai iskolaelhagyók aránya, amit a legtöbb EU-tagállamban sikerült megvalósítani. Az újabb célkitűzés, hogy 2030-ig kilenc százalék alá csökkenjen a tagállamokban a korai iskolaelhagyók aránya. (Magyarországon 2010-ben 10,8 százalék volt a korai iskolaelhagyók aránya. 2010 és 2022 között emelkedett az indikátor értéke, 2022-re hullámzásokkal elérte a 12,4 százalékot.)
2022-ben Nógrád megyében volt a legsúlyosabb a helyzet, ahol a korai iskolaelhagyók aránya elérte a 35 százalékot. Ugyanabban az évben húsz százalékot megközelítő vagy afeletti arányban voltak korai iskolaelhagyók Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Somogy és Heves megyében.
