A Microsoft Corp bejelentette, hogy 2023-ig ingyenesen meghosszabbítja Ukrajnának nyújtott technológiai támogatását, miután elhúzódik az ország elleni orosz invázió.
A Microsoft közölte, hogy további csaknem százmillió dolláros technológiai segélyt nyújt majd, így több mint 400 millió dollárra növeli Ukrajnának nyújtott támogatását a válság februári kitörése óta.
A vállalat támogatása „biztosítani fogja, hogy Ukrajnában a kormányzati ügynökségek, a létfontosságú infrastruktúra és más szektorok továbbra is működtethessék digitális infrastruktúrájukat és szolgálhassák a polgárokat a Microsoft Cloudon keresztül" – írta Brad Smith, a Microsoft Corp elnöke blogbejegyzésében.
Nyugati biztonsági kutatók és magas rangú kormányzati tisztviselők szerint Ukrajna számos orosz kibertámadás célpontja volt a konfliktus február végi kezdete óta.
Európában és Észak-Amerikában egy sor vállalat mozdult meg, hogy segítse az ukrán hatóságokat és embereket.
Még júniusban a Microsoft azt is közölte, hogy jelentősen csökkenti oroszországi üzleti tevékenységét, és csatlakozik azokhoz a cégekhez, melyek visszafogták a ténykedésüket vagy kivonultak az országból az invázióra válaszul.
Az orosz erők februárban özönlöttek be Ukrajnába a Moszkva által „különleges katonai műveletnek" nevezett akcióban, melynek céljául a veszélyes nacionalisták felszámolását és az orosz ajkúak védelmét jelölték meg. Kijev indokolatlan imperialista területszerzésnek tartja Moszkva katonai akcióját.