Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

A svéd legfelsőbb bíróság megtagadta egy török újságíró kiadatását


Bülent Keneş a svéd fővárosban 2022. december 19-én
Bülent Keneş a svéd fővárosban 2022. december 19-én

A törvényszék elutasította a kiadatási kérelmet, mivel a Bülent Keneş ellen Törökországban felhozott vádak Svédországban nem számítanak bűncselekménynek.

Közleményében a legfelsőbb bíróság hangsúlyozta, hogy a kiadatás akadályokba ütközik az ügy politikai jellegére és az újságírónak adott menekültstátuszra tekintettel, illetve leszögezte, hogy kitoloncolása esetén az érintett üldöztetés veszélyével nézne szembe politikai nézetei miatt.

Bülent Keneş a Zaman ma című, mára bezáratott napilap főszerkesztője volt, amelynek tulajdonosa a 2016-os törökországi puccskísérlet megszervezésével vádolt, terroristának nyilvánított, amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen muszlim hitszónokhoz köthető.

Ehhez kapcsolódóan: Aláírták Finnország és Svédország NATO-csatlakozási jegyzőkönyvét

Keneş üdvözölte a hétfőn kihirdetett döntést, amelyre szavai szerint számított. „Nem vagyok azonban teljesen elégedett, ugyanis azt írták, hogy bűncselekményekkel vádolnak Törökországban. Márpedig én semmilyen bűncselekményt nem követtem el. Ezeket a vádakat teljes mértékben az Erdoğan-rezsim találta ki” – mutatott rá.

Az 55 éves férfit Recep Tayyip Erdoğan török elnök az Ulf Kristersson svéd kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján nemrég név szerint is megemlítette „terroristák” kiadatására vonatkozó követelésében, amelynek teljesítését előfeltételként szabta Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyásához.

„Van egy tagja a gülenista terrorszervezetnek Svédországban, akinek a nevét meg is mondom: Bülent Keneş. Ennek a terroristának a törökországi kiadatása rendkívül fontos számunkra, és természetesen azt szeretnénk, ha Svédország nagyobb érzékenységgel járna el az ügyben” – közölte.

Ehhez kapcsolódóan: A svéd miniszterelnök Ankarában igyekszik megszerezni Törökország támogatását a NATO-tagsághoz

Az észak-atlanti szövetség bővítéséhez a tagállamok egyöntető támogatására van szükség. Svédország és Finnország csatlakozási kérelmét a katonai szervezet két tagja nem ratifikálta eddig: Törökország és Magyarország.

A svéd hatóságok még december elején kiadtak Törökországnak egy férfit, aki azt követően menekült a skandináv országba, hogy hazájában terrorszervezetben való részvétel miatt hat év börtönbüntetésre ítélték 2015-ben.

Stockholm többször is felhívta Ankara figyelmét a svéd igazságszolgáltatás függetlenségre és arra, hogy a kormány nincs semmilyen befolyással a bíróságok döntéseire.

Készült az AP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG