Éttermek, iskolák, közösségi központok – amikor a háború elől menekülő ukrán menekültek Georgiába érkeztek, azt hitték, hogy csak néhány hétig – esetleg hónapig – maradnak. De mivel a háború még mindig tombol, a georgiai ukránok keményen dolgoznak azon, hogy felépítsék közösségüket, segítve magukat és az érkezők újabb és újabb hullámait.
Tbiliszi egyik árnyas külvárosának forgalmas utcájában rejtőzik a diszkrét Pan Varenki étterem. Néhány lépcsőfokkal feljebb az utcafronttól a vendéglő büszkén hirdeti hovatartozását: az ukrán zászló kék és sárga színei lógnak a korlátokról, az asztalokon és a falakon ukrán és georgiai zászlót ábrázoló matricákat látni. A bejáratnál lévő, üvegfalú konyhában asszonyok tésztát hajtogatnak és varenyikit – ukrán töltött táskát – készítenek.
„Amikor már nem lesz szükség a munkánkra itt, Georgiában, és az ukránok hazamehetnek, mi is visszamegyünk” – mondja a negyvenéves Dmitro Korin. Az általa vezetett Unite Together jótékonysági szervezet a Pan Varenkivel együttműködve tart rendezvényeket ukrán menekült gyerekeknek, amelyeken például varenyikit készítenek.
A Unite Together 2022 februárja óta támogatja azokat az ukránokat, akik a háború elől menekülve Georgiába települtek át. „A georgiaiak nagyon befogadók voltak, de nem hiszem, hogy végleg itt maradunk. Egyből hazamegyünk, amint lehetségessé válik.”
Korin és családja 2022 februárjában egy baráti társasággal Gudauriban, a georgiai hegyvidék népszerű síparadicsomában pihent, amikor kitört a háború. A férfi és családja, a közös bőrönd és néhány, a síeléshez szükséges holmi emiatt nem tért vissza a kelet-ukrajnai Zaporizzsjában lévő otthonukba.
Más ukrán menekült családokkal együtt egy tbiliszi szállodában élnek, Korin pedig a Unite Together nevű szervezetet vezeti, amelyet a háború után alapított egy társával. A jótékonysági szervezet pénzt gyűjt a Georgiában élő ukránok támogatására, segít nekik eligazodni az albérletpiacon és az iskolában, valamint egyéb közösségi támogatásokat nyújt. A Georgiában összegyűjtött összeget részben arra használják, hogy alapvető gyógyszereket vásároljanak és küldjenek Ukrajna városaiba.
„Az első időkben egyértelmű volt, hogy a georgiaiak támogatást nyújtanak nekünk – mondja Korin. – Az emberek tényleg próbáltak segíteni lelkileg, anyagilag satöbbi. Láttuk, hogy tényleg segíteni akartak. Azt gondoltuk, talán csak egy hétig leszünk itt, de a kialakult hálózatnak és a Unite Together (Együtt Egyesüljünk) munkájának köszönhetően végül itt maradtunk.”
Korin egyike annak a mintegy százhúszezer ukránnak, akik az országuk elleni orosz invázió óta Georgiába érkeztek. Bár sokan tranzitútvonalként használták Georgiát más célállomások felé, sokan maradtak, és támogatást kaptak, először a kormánytól, később pedig főként olyan nemzetközi szervezetektől, mint az ENSZ menekültügyi hivatala, az UNHCR és a People in Need cseh humanitárius csoport.
Georgiában a gazdaság lassan fejlődik, a munkanélküliség növekszik, és már most is nehézséget okoz a több mint 280.000 regisztrált támogatása, aki az országon belüli lakhelyét volt kénytelen elhagyni. Ők többségükben az 1992–93-as háborút követően érkeztek Abháziából.
Ebben a légkörben a Georgiában élő ukrán menekülteknek nyújtott támogatás csökkenésének kérdése aggodalomra ad okot a közösségben. A Korinhoz hasonlóan az orosz inváziót követően Georgiába érkező ukrán menekültek közül sokan hoztak létre olyan projekteket és kezdeményezéseket, amelyek más ukránok támogatását szolgálják.
„Tbilisziben mindenki sokat segített nekünk mind az iskolában, mind a családomnak” – mondja Olena Kuharevszk.
A nő egy ukrajnai magániskolában dolgozott, mielőtt tavaly márciusban Georgiába távozott, és áprilisban megnyitotta a tbiliszi 41-es intézményben az ukrán tagozatot, ahová 120 gyerek iratkozott be.
A tanév végére a szám ötszára emelkedett. 2022-ben – szeptember 1-je óta – a gyerekek száma ezerre nőtt, és egy másik tbiliszi iskolában is nyílt ukrán tagozat. Tekintettel a nagy keresletre, Kuharevszk kollégáival együtt két ukrán osztályt indított el a Fekete-tenger partján fekvő Batumi városában, ahol jelenleg mintegy ezer gyermek tanul.
„A georgiai kormány laptopokat és írószereket adott a gyerekeknek. Az itteni vállalkozások és nemzetközi iskolák is segítettek. Buszokat különítettek el, hogy hozzák-vigyék a gyerekeket – mondja Kuharevszk. – Az ukrán tankönyvekkel még mindig gondok vannak, csak elektronikus formában kaphatók, és az általános iskolában ez nagyon nehéz. Könyv nélkül nem lehet megtanítani egy gyereket olvasni.”
Nem az iskolai források jelentik az egyetlen problémát a Tbilisziben élő ukrán menekültek számára. A 2022. február 24-i invázió kezdetét követő hetekben és hónapokban oroszok százezrei hagyták el Oroszországot, becslések szerint 140 ezren érkeztek Georgiába, ahová vízum nélkül léphetnek be.
Mivel a Tbilisziben letelepedett oroszok közül sokan a városi, képzett középosztályhoz tartoznak, és a hirtelen megugró lakáskereslet miatt sokkhatás érte az albérletpiacot, a lakások ára átlagban több mint kétszáz százalékkal emelkedett. Ez sok georgiait szorított ki, és egyre nehezebbé teszi az ukrán menekültek helyzetét is, akiknek többsége mindent hátrahagyott.
„Az ukránok találnak munkát, de a fizetés nem fedezi a lakhatás költségeit – mondja Kuharevszk. – Az is gondot okoz, hogy az ukránoknak egy évük van Georgiában arra, hogy legális tartózkodási engedélyt szerezzenek.”
Anasztázia, aki kérte, hogy vezetéknevét ne hozzák nyilvánosságra, nem sokkal a háború kezdete után menekült el a közép-ukrajnai Dnyipróból, az orosz erők által erősen bombázott városból. Szüleit hátrahagyva először a lengyel határhoz ment, mielőtt lányával, nővérével és unokahúgával Georgiába érkezett. Korábban tolmácsként dolgozott, Tbilisziben pedig egy kis pékséget készül nyitni, süteményt és fahéjas tekercset süt megrendelésre.
„Szeretem Tbiliszit és azt, hogy az emberek támogatják Ukrajnát, hogy ukrán zászlók vannak az épületeken. Ez megmelengeti a szívem – mondja. – Volt egy ötletem, hogy februárban a lányom nélkül hazamegyek pár napra, mert nagyon hiányzik a családom. De a Dnyiprót ért legutóbbi hatalmas csapás után ezek a tervek egyelőre háttérbe szorultak. Szeretném, ha véget érne a háború, és láthatnám azokat, akikhez közel állok.”
Január 14-én egy pusztító orosz rakétatámadásban legalább 46 ember halt meg egy dnyiprói lakóházban.
Marta Drobina, a 36 éves ukrán szakácsnő, aki a nyugat-ukrajnai Szvaljava városában élt, tavaly tavasszal érkezett autóval Lengyelországból Georgiába, és egy kis lakást bérel Tbiliszi egyik külvárosában. „Nincs fűtés” – mondta egy január végi interjúban, amikor az évszakhoz képest szokatlanul hideg hetek során Tbiliszi hóba burkolózott.
Drobina, aki fogyatékkal élő fiával él, egy szálloda éttermében talált munkát, ahol különböző ételeket főz a turistáknak, és időnként vendéglátóipari feladatokat is ellát. Havonta egyszer ötven lari (körülbelül 19 dollár) értékű étkezési utalványt kap egy civil szervezettől. „A civil szervezet egyszer egy háromszám laris ruházati utalványt is adott.”
Mivel az ukrajnai háború lassan második évébe lép, még nem tudni, hogy az ukránok támogatása – mind a kormány, mind a lakosság részéről – erős marad-e. Kuharevszk szerint az ukránok hisznek abban, hogy megnyerik a háborút és visszatérhetnek a szülőföldjükre, de a harcok mielőbbi befejezése valószínűtlennek tűnik.
„Itt, Georgiában sok ukrán család él a megszállt területekről, olyan családok, akik mindent elvesztettek, amijük volt: házat, iskolát, kórházat, sőt még városokat is” – mondja Kuharevszk.
„Ezeknek a családoknak nincs hová visszatérniük, azt hiszem, a háború után sokan itt maradnak. Úgy gondolom, hogy az ukrán iskola a háború után is tovább fog működni. Nagyon sok ukrán van most Georgiában, akik ismerni akarják a nyelvüket, a történelmüket és a kultúrájukat.”
