Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, és demokrata kihívója, Joe Biden, az ország két eltérő sarkában töltötte október 18-át. Mindketten istentiszteleteken vettek részt, és próbálták megnyerni a szavazókat ott, ahol négy éve nem az ő pártjuk lett a befutó.
Donald Trump a nyugati parton kampányolt
Az újraválasztásért induló elnök egy zsúfolt nyugati parti kampánykörúton van, a hétvégén két helyre is ellátogatott Nevadában, és közben a szomszédos Kalifornia államban is megállt. A republikánus jelölt, akinek meg kellett szakítania a kampányolást a hónap elején, mert megbetegítette a koronavírus, most rohamtempóban próbálja behozni a kiesést. Donald Trump október 19-én hétfőn Arizonában folytatja a kampánykörútját.
Az elnök a hétvégét a Las Vegas-i International Church keresztény közösség rendezvényén kezdte, majd egy kaliforniai kitérő után Carson City-ben zárta a szombatot. Nevadában 2004 óta nem tudtak a republikánusok nyerni az elnökválasztáson. Donald Trump röviden felszólalt a Las Vegas-i istentiszteleten. Arról beszélt, hogy szeret templomba járni, megtiszteltetésnek nevezte, hogy részt vehetett az eseményen, és egy marék 20 dolláros bankjegyet dobott az adománygyűjtő kosárba.
Joe Biden a hitéről beszélt
A demokraták elnökjelöltje előbb a szülőállamába, Delaware-be látogatott, ahol részt vett egy misén, majd Észak-Karolinában folytatta az útját, ahol 2008 óta nem sikerült nyerniük a demokratáknak. Joe Biden egy rózsafüzért tartott a magasba, amiről azt mondta, mindig nála van. „Úgy alakult, hogy római katolikus vagyok. Nem azért imádkozom Istenhez, hogy megvédjen. Azért imádkozom Istenhez, hogy adjon erőt, hogy meglássam más emberek gondjait” – mondta az elnök. Ha megválasztják, Joe Biden lesz a második római katolikus elnök az Egyesült Államok történetében John F. Kennedy után.
Az elnök lezárásokkal fenyegetett
Donald Trump kampányeseményét kültéren tartották Carson Cityben, egy repülőtéren. Az elnök bírálta riválisát a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, és azt állította, hogy ha a demokraták kerülnek hatalomra, akkor olyan új járványügyi szigorítások lesznek, amelyek szellemvárost csinálnak Carson Cityből, még „a karácsonyi ünnepeket is lefújják.”
A rendezvényen az elnök több ezer támogatója vett részt. Szorosan egymás mellett ültek, a tömeg az elnököt éljenezte és pfujolt Joe Bidenre és a médiára. A résztvevők többségén nem volt maszk, noha az államban emelkedik a fertőzöttek száma. Az elnök megjegyezte, hogy a korai szavazás megkezdődött, és arra buzdította a támogatóit, hogy menjenek és szavazzanak.
Nagyjából 28 millió amerikai már leadta a voksát levélben vagy személyesen a november 3-i választások előtt. Ennek vélhetően a járványhelyzet az oka, sokan aggódhatnak amiatt, hogy a választás napján nagy lesz a fertőzésveszély a szavazóhelyiségekben. Donald Trump felemlegette a vitatott sajtóhíreket, melyek szerint olyan e-mailek kerültek elő Joe Biden fiának laptopjáról, melyek azt bizonyítják, hogy a volt alelnök érintett lehet egy ukrán korrupciós ügyben. Joe Biden kampánystábja többször visszautasította a vádakat, melyeket a demokrata elnökjelölt „rágalomkampánynak” nevezett.
A demokrata jelölt a fekete közösséghez szólt
A demokrata jelölt kampánykörútja során egy online megbeszélésen vett részt afroamerikai vallási vezetőkkel, valamint egy autós kampánygyűlést tartott az Észak-Karolinai Durhamben. Joe Biden kampánybeszédének egyik központi témája az volt, hogy változásokat vezet be a jogrendszerben, hogy fellépjen az intézményesített rasszizmussal szemben. Az alelnök emellett azt is ígérte, hogy segíti a fekete lakosságnak vagyonosodását.
Joe Biden maszkban üdvözölte a résztvevőket az autós eseményen, ahol főleg általánosabb témákat hozott elő. „A reményt választjuk a félelem helyett, az egységet választjuk a megosztottság helyett, a tudományt választjuk a fikciók helyett, és igen, az igazságot a hazugságok helyett” – mondta a közönségnek. A demokrata jelölt - akárcsak Donald Trump - arra biztatta az embereket, hogy éljenek a korai szavazás lehetőségével, hogy „megmaradjon ez az elképesztő lendület.”
Joe Biden azt reméli, idén sikerül a demokraták oldalára billentenie a mérleg nyelvét Észak-Karolinában, ahol 2016-ban Donald Trump nyert. Az államban a közvélemény-kutatások szerint egy kevéssel a jelenlegi elnök vezet, azonban a demokrata jelöltnek jelentős előnye van az országos felméréseken, és számos ingadozó államban is némileg a republikánus jelölt elé mérik. Az elnökjelöltek sűrű hét elé néznek, amelynek része az utolsó elnökjelölti vita, a tervek szerint október 22-én.