Orbán Viktor 2010-es újabb hatalomra kerülése óta már második ízben kényszerül szembenézni a felzárkóztatási források egy részének befagyasztásával. A kormány a végjátékban minimális könnyítést volt csak képes kiharcolni. Ráadásul ennek előnyei nem biztos, hogy szinkronban vannak az ukrán finanszírozási csomag effektív túszul ejtéséből fakadó hátrányokkal.
Az orosz elnök motivációit kutató kremlinológia kifejezés után Brüsszelben és az uniós fővárosokban mostanában a „karmelitológia” is kezd divatba jönni. Értsd: az uniós partnerek egyre gyakrabban próbálnak olvasni a kiszámíthatatlanságában is kiszámítható magyar miniszterelnök gondolataiban.
„Elég könnyen összejönne a minősített többség, ha ismernénk a magyar szándékot és álláspontot” – állapította meg néhány órával az EU26-ok és a magyar kormány között létrejött csomagalku elfogadása előtt Mikuláš Bek, a cseh Európa-ügyi miniszter. Budapest azonban nem tette meg azt a szívességet uniós partnereinek, hogy betekintést adjon a lapjaiba, így jobb híján felkészültek a legrosszabbra is, arra, hogy a meglátásuk szerint szorult helyzetben lévő magyar vezető kompromisszum helyett esetleg az eszkaláció útját választja.
Mindkét oldalról volt árukapcsolás
Brüsszelben és más fővárosokban egyértelműen ebbe az irányba tett lépésként értékelték az Európai Bizottság által javasolt, az EU-büdzsé garanciavállalása mellett közös hitelfelvételen alapuló ukrán makrofinanszírozási csomag magyar blokkolását, függetlenül attól, hogy a kormány nyíltan sohasem ismerte el az árukapcsolást az EU számára kulcsfontosságú ügy és a zárolás alá eső magyar pénzek között.
A reakciókból ítélve a sokak által eleve Putyin érdekeinek kiszolgálásával meggyanúsított Orbán túl messzire ment azzal, hogy az ukrán kártyát is belekeverte a jogállamisági és pénzes pakliba. Ez akkor is igaznak látszik, ha Budapest talált egy, a későbbi megállapodás tükrében már alibiként értelmezhető magyarázatot arra, miért szegült ellen az utolsó pillanatig. Tény, hogy a közös kölcsönfelvételt a koronaalap létrehozásakor nem egyedül Magyarország tekintette egyszeri műveletnek. Néhány más ország, például Hollandia sem rajongott a precedensért, az Ukrajna számára életmentő finanszírozási csomag kedvéért mégis félretették a fenntartásaikat.
A huzavona végéről is írtunk: Ukrajna támogatásáról és a magyar pénzekről is létrejött az uniós megállapodás
Orbán visszafordul a szakadék széléről
Keddre virradóra kiderült, hogy Orbán ezúttal sem hagyta cserben azokat a partnereit, akik egy hazardírozó, de pragmatikus opportunistát látnak benne. Olyat, aki ugyan folytonosan feszegeti a kereteket, de végül a falnak ütközve képes racionális döntéseket hozni. Ebben persze ezúttal az is segített, hogy az EU26-ok ügyes taktikai húzással, egy B terv elfogadásával előre bebiztosították, hogy Magyarország nélkül is elérik a céljukat, csökkentve ezzel a magyar kormányfő zsarolási potenciálját.
Tették ezt úgy, hogy az ukrán A tervet is az asztalon hagyták, sőt – ha már így áll a dolog – egy nagy csomagba tették a magyar helyreállítási tervvel, a magyar források egy részének felfüggesztésével és a globális minimumadóval. A sorsdöntőnek szánt nagyköveti ülés napirendjét pedig taktikusan úgy állította össze a soros cseh elnökség, hogy először a magyar félnek kellett színt vallania az ukrán finanszírozási tervről.
Részletek az EU26-ok B tervéről: Ukrán rulett, előny az EU26-nál Orbánnal szemben
Egy esetleges magyar nemre a két magyar dosszié esetében is előre borítékolhatóan nem lett volna a válasz, egyre közelebb sodorva a magyar kormányt a helyreállítási pénzeknél egy közel nyolcvanszázalékos forrásvesztéshez. A szabályok értelmében ugyanis év végéig nemcsak a tanács jóváhagyását kell megszerezni, de alá is kell írni a bizottsággal a pénzügyi megállapodást.
Szűk mozgásteret hagytak az EU26-ok
Néhány órával a nagyköveti egyeztetések előtt Mikuláš Bek cseh Európa-ügyi miniszter brüsszeli újságírók egy csoportja előtt óvatos formában, de lényegében kijelölte a megállapodás kereteit. Közölte, hogy ha az Orbán-kormány pozitív gesztust tesz Ukrajna felé, akkor vélhetően az uniós partnerek is könnyebben módosítják majd a bizottsági javaslatot, csökkentve a felfüggesztés által érintett források mértékét. Bek azt is kimondta, hogy a pénzbírság öt-tíz százalékos mérséklését tartja reálisan elérhetőnek, a nullát (vagyis azt, hogy változatlan marad a büntetés) és a húszszázalékos vágást már nem.
Úgy tűnik, hogy bár a csökkentés mértékét illetően két táborra szakadtak a tagállamok (a szigorúbbak, köztük a németek megszavazták volna a hét és fél milliárd eurós befagyasztást, míg a megengedőbbek, az osztrákok, a szlovákok, a bolgárok és az olaszok információink szerint honorálták volna az eddigi magyar erőfeszítéseket), előre egyeztették a taktikát, nagyon szűk mozgásteret hagyva a magyar kormánynak.
Végül utóbbinak be kellett érnie egy tíz százalékpontos csökkentéssel, ami azt jelenti, hogy három magyar operatív program pénzügyi keretének 65 százaléka helyett csak 55 százalékát zárolják 6,35 milliárd euró értékben. A zárolás feloldásáért cserébe a kormánynak 21 feltételt (az alapja a vállalt 17 intézkedés) kell maradéktalanul teljesítenie.
A helyreállítási terv is szabad utat kapott, de már az 5,8 milliárd euró első nyolcszázmilliós részletének folyósításához is 27 kemény feltételt szabott az EU, ezek közé tartozik a már említett 21 pont is.
A magyar kormány és az EU vitájáról szól ez a podcastunk is: Messziről jött ember – első epizód
Megérte-e a kockázatvállalás?
Felvetődik a kérdés, hogy érdemes volt-e az ukrán pénzügyi csomag elfogadását kockáztatni a meglehetősen sovány, 1,2 milliárd eurós javításért. Valószínűleg nem, mert semmi sem utal rá, hogy enélkül a kormányok mostohábban bántak volna Magyarországgal.
A helyreállítási terv elfogadása a bizottsági javaslat után már csak formalitás volt (most egyedül a holland kormány tartózkodott). Korábban már írtunk róla, hogy számos tagállam eleve egyetértett a magyar pénzügyi szankció mértékének enyhítésével. Az ukrán kártya kijátszása ellenben még jobban elszigetelte az Orbán-kormányt az EU-n belül. Olyan mértékben, hogy 19-re lapot húzva veszélybe sodorta a helyreállítási forrásokat, amelyekért másfél éven át pedálozott a magyar tárgyalódelegáció.
Ráadásul ha a kormány komolyan teljesíteni akar minden feltételt, akkor lényegében mindegy, hogy mekkora arányú a felfüggesztés mértéke. A tíz százalékpontos javítás inkább csak kozmetikai változás, jobb az akusztikája, de egy olyan fügefalevél, amelyből saját szavazótáborában pálmafát faraghat a kormánypropaganda.
A sokáig kétes jövőjű jogállami feltételességi eljárás viszont a magyarokról szóló döntés fényében igazolta létjogosultságát, és mostantól valószínűleg kellő visszatartó erőt jelent majd mások számára is. Nem old meg minden problémát, de erre nem is volt hivatott.
Árukapcsolás nemcsak az okokban, de a következményekben is: Gulyás Gergely szerint a pedagógusok béremelése az uniós pénzek folyósításának ütemétől függ
A második magyar „szankciós csomag”
Az Orbán-kormány tizenkét éve alatt másodszor fordul elő, hogy Magyarországgal statuál példát az Európai Unió. Először 2012-ben a makrogazdasági feltételességi eljárás sújtott le a kormányra a költségvetési szabályok tartós megsértése miatt kohéziós politikai pénzügyi kötelezettségvállalások felfüggesztésének formájában.
Akkor először fordult elő az EU gyakorlatában először, hogy egy tagállamot pénzügyi szankciókkal sújtanak azért, mert rendszerszintű hiányosságokkal veszélyezteti az unió pénzügyi érdekeit.
Magyarország szankcionálása az első esetben nem járt forrásvesztéssel, és ez a második esetben is elkerülhető. A 2012-es epizód hozzáállásváltozást eredményezett Orbán Viktor gazdasági és költségvetési politikájában. Az később derül ki, hogy vajon eredményez-e mélyreható változásokat az EU-tól (és nem Brüsszeltől) most kapott lecke.
További cikkeinket az Európai Unióról itt találja.
