Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Az Európai Unió segíteni kívánja Ukrajna felkészülését a fűtési szezonra


Ursula von der Leyen az ukrán fővárosban 2024. szeptember 20-án
Ursula von der Leyen az ukrán fővárosban 2024. szeptember 20-án

Az Európai Bizottság elnöke pénteken Kijevbe látogatott, ahol elsősorban arról fog egyeztetni, hogy miként segítheti a közösség leghatékonyabban a háborúban súlyos károkat elszenvedett energetikai infrastruktúra helyreállítását a tél közeledtével.

Ukrajna energetikai infrastruktúrájának mintegy fele megsemmisült Oroszország inváziójának kezdete óta, a keleti országrészben már jelenleg is gördülő áramszünetek vannak.

Ursula von der Leyen hangsúlyozta, hogy ez olyan súlyos helyzetet jelent, mintha Észtország, Lettország és Litvánia teljesen áram nélkül maradna.

„Két hét múlva elindul a fűtési szezon, és az ukrán polgári energetikai infrastruktúrát célzó könyörtelen orosz támadások célja a maximális károkozás” – mutatott rá.

„Segíteni fogjuk Ukrajnát az ennek leküzdésére irányuló bátor erőfeszítéseiben” – emelte ki a brüsszeli testület vezetője, aki Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel is tárgyalni fog Kijevben.

Ehhez kapcsolódóan: Egymásnak ellentmondó jelentések az orosz hadsereg kurszki ellenoffenzívájáról

A fő cél Ukrajna támogatása az elektromos hálózata decentralizálásában, hogy kevésbé függjön a nagy erőművektől, amelyek könnyebb célpontot jelentenek az ellenség számára. Augusztus végén nagyjából 260 rakétával vették célba a megszállók az energetikai infrastruktúrát egy nagyszabású támadás során.

Az európai országok már több tízezer generátort és transzformátort küldtek, illetve kisebb és mobilabb gázturbinákat is szállítanak. Az ilyen berendezéseket nehezebb eltalálni és könnyebb megjavítani.

Ukrajnában a tél október végétől márciusig tart, a január és február a legkeményebb. Az EU az ország ezen időszakra vonatkozó 17 gigawattos energiaszükségletének mintegy negyedét próbálja biztosítani.

„A kutya nem tehet semmiről, én meg pár nap múlva úgyis meghalok” – önkéntesek az életüket kockáztatva is mentik az állatokat Ukrajnában
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:59 0:00

Az Európai Unió ezzel részben a lakosságot is maradásra kívánja ösztönözni. Eddig körülbelül négymillió ember menekült el Ukrajnából a totális háború 2022. februári megindítása óta. A befogadó államok az érintetteknek segítséget nyújtanak, az utóbbi időben viszont jelentősen megugrott az újonnan érkezők száma, hetente nagyjából tízezerrel többen vannak, mint eddig.

Az Európai Bizottság előző nap bejelentette, hogy újabb 160 millió euróval támogatja az energiahálózat fejlesztését Ukrajnában, ez a pénz az EU-ban lefoglalt orosz vagyonok kamataiból származik.

Von der Leyen szerint a terv az, hogy a károk kijavítását Oroszországgal fizettessék meg a befagyasztott vagyona által termelt pénzből.

Készült az AP tudósításának felhasználásával
XS
SM
MD
LG