Március 6-án az orosz rendőrség több mint ötezer embert vett őrizetbe az ország 69 városában, mert tiltakoztak a Moszkva által a szomszédos Ukrajna ellen indított invázió miatt.
Az oroszországi elnyomást figyelő OVD-Info szerint az inváziót követő első hetekben összesen mintegy 13.500 háborúellenes aktivistát vettek őrizetbe, néha brutális módon.
Alekszej Navalnij ellenzéki vezető március 11-én a börtönből sürgette az oroszokat, hogy ne engedjenek az állami propagandának és megfélemlítésnek, mondván, hogy „az őrült Vlagyimir Putyin elnököt az orosz nép fogja a leggyorsabban megállítani, ha ellenzi a háborút”.
A tüntetőket „a bolygó legfontosabb embereinek” nevezve Navalnij az Instagramon közzétett bejegyzésében biztosította őket arról, hogy a háborúval szembeni ellenállás „nem hiábavaló harc”.
Ugyanebben az időben Iszkander Jaszavejev szociológus és háborúellenes aktivista a Szabad Európa egyik orosz műsorában azt mondta, hogy a háború közvélemény általi támogatottsága Oroszországban heteken belül vissza fog esni.
„Az emberek jelentős része elkezdi majd összehasonlítani a saját helyzetét azzal, amiről a hírekben beszámolnak – mondta Jaszavejev. – Rá fognak döbbenni, hogy hazugságot és propagandát látnak.”
„Meddig fog tartani? – folytatta. – Azt mondanám, hogy csak addig, amíg az emberek képesek becsapni magukat. Rengeteg információ elérhető, beleértve a veszteségekről szóló megbízható számokat is. Szerintem az emberek el fognak gondolkodni azon, hogy mi is ez a háború valójában.”
Hat hónappal később azonban a Navalnijéhoz és Jaszavejevéhez hasonló nyilatkozatok üresen csengenek.
A legmegbízhatóbb nyugati becslések szerint az elmúlt hat hónapban legalább 15.000 orosz katona halt meg Ukrajnában, ami meghaladja a nyolcvanas években több mint tíz évig tartó afganisztáni szovjet beavatkozás halálos veszteségeinek számát.
Ráadásul a Yale Egyetem által vezetett lista szerint több mint ezer nyugati vállalat hagyta el Oroszországot – és ez csak az egyik leglátványosabb jele az Oroszország ellen az inváziót követően bevezetett példátlan nyugati szankciók hatásának.
Sok háborúellenes tüntetőt bebörtönöztek, vagy hosszú börtönbüntetéssel járó büntetőjogi vádakkal néznek szembe, miközben oroszok százezrei – akik közül sokan ellenzik a háborút – elmenekültek az országból.
A háború előrehaladtával azonban láthatóan nincs háborúellenes tömegmozgalom vagy akár olyan jel, hogy a közvélemény elégedetlensége növekedne. Az oroszországi háborúellenes mozgalom továbbra is a bátor emberek ama kis hányadára korlátozódik, akik erkölcsileg visszataszítónak találják az inváziót.
„A teljes tehetetlenség érzése”
„Kész vagyok börtönbe menni – mondta Olga Nazarenko orvosegyetemi oktató, aki az invázió óta szinte hetente tart egyszemélyes tüntetést a Moszkvától mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Ivanovóban. – Ha bekövetkezik, akkor letöltöm a büntetésemet, és amikor kiszabadulok, folytatom a tiltakozást. Nem félek annyira a börtöntől. Ott is élnek emberek. Nem zárhatnak mindannyiunkat börtönbe. Nem tudnak mindenkit elhallgattatni.”
Nazarenko elmondta, hogy kezdetben meglehetősen komoly háborúellenes tüntetéseken vett részt, de mivel ezek egyre ritkábbak lettek, az egyszemélyes tiltakozás felé fordult, amelyet másoktól látott a közösségi médiában.
Hozzátette, hogy sokan agresszívan reagáltak a tiltakozásaira. Már leöntötték festékkel, és valaki egy latin Z betűt – a háborúpártiak szimbólumát – és az „Ukrán állat” szöveget festette a postaládájára.
„Erre én kék és sárga virágokkal díszítettem a feliratot, és most szép” – tette hozzá.
A déli Asztrahán városában egy 19 éves diáklány, aki azt kérte, hogy Dilaraként említsük, mert félt, hogy nézetei miatt bajba kerül, azt mondta, hogy a városban most „szinte nincs politikai élet”.
„Tavaly a Navalnijt támogató tüntetések idején volt némi halvány remény – mondta. – De most semmi ilyesmit nem látok. Teljes a tehetetlenség érzése, hogy nincsenek jogaink, nincs befolyásunk. Ha a háború ellen vagy, akkor számkivetett vagy.”
Ilmira Rahmatullina – harmincéves koreográfus Ufából, a közép-volgai Baskíria régió fővárosából – a február 24-i invázió óta rendszeresen tiltakozik a háború ellen. Egyike volt annak az ötezer orosznak, akiket március 6-án őrizetbe vettek a háborúellenes országos tüntetések során.
„Természetesen ahhoz képest, ami a háború ezen szakaszának kezdetén történt, Oroszországban egyre kevesebben vesznek részt a háborúellenes tüntetéseken – mondta a Szabad Európának. – Félnek a saját maguk és családjuk elleni retorzióktól. Nekem még nincs férjem és gyerekem, így azt hiszem, bátrabb lehetek. Nem ítélem el az embereket azért, mert félnek. De ugyanakkor nem maradhatunk csendben.”
„Nem tudom megértetni magam velük”
Rahmatullina elmondta, hogy szerinte tiltakozása nem hiábavaló, mert néhány járókelő támogatását fejezi ki egy felfelé mutató hüvelykujjal vagy más, hasonló gesztussal. Elmondta, hogy amikor az agresszió támogatóival kerül vitába, megpróbálja meggyőzni őket az álláspontjáról.
„De a többségükkel nem tudom megértetni magam, mert zombivá tette őket a propaganda” – mondta.
Lev Gudkov moszkvai szociológus, a Levada Center közvélemény-kutató ügynökség vezető kutatója a Szabad Európának elmondta, hogy a zavarodottság rövid kezdeti időszaka után az orosz közvélemény nagy része – „a propaganda hatása alatt” és azért, hogy elkerülje „a háború kellemetlen körülményeit” – egyre inkább közönybe és közömbösségbe merült, és egyre jobban elhatárolja magát a valóságtól.
VIDEÓ: Oroszországban bűncselekménynek számít háborúnak nevezni Moszkva február 24-én indított ukrajnai invázióját. Egy orosz háborúellenes tüntető, Vitalij Cicurov mégis egy „Nemet a *áborúra” feliratú transzparenssel fejezi ki tiltakozását hónapok óta. Az oroszok közül néhányan támogatják Vitalij kiállását, mások azonban nem díjazták akcióját: volt, hogy Szmolenszk utcáin brutálisan megverték, és már a rendőrségi fogdát is megjárta.
„Furcsa módon ez éppen azokban a csoportokban történt, ahol teljesen más reakcióra számítottam – a fiatalok, a tehetősebbek, a képzettebbek körében – mondta Gudkov. – Ők voltak azok, akik a leggyorsabban összeomlottak és a legnagyobb közömbösséget és toleranciát kezdték mutatni a háborúval kapcsolatban.”
Gudkov szerint kutatásai meglepő „empátia- és emberséghiányra” utalnak, amit részben a „tömegtudat erőszakos totalitarizálásának” tulajdonít, amelyet a Putyin-rendszer körülbelül 2003–2004 óta folytat. E folyamat megnyilvánulása szerinte a hadsereg és a titkosrendőrség dicsőítése, annak az elképzelésnek a népszerűsítése, hogy a hatóságok szuverenitással rendelkeznek a polgárok felett, valamint a szovjet diktátor, Joszif Sztálin rehabilitálása.
„Normális embereknek kell hatalomra kerülniük”
Az elmúlt hat hónap tapasztalataival a hátuk mögött a Szabad Európának nyilatkozó háborúellenes aktivisták félelemmel tekintenek a jövőbe. A legtöbbjük elismeri, hogy a valódi változás Oroszországban évekig, sőt generációkig tarhat. Az ilyen hosszú intervallumok kevés vigaszt nyújtanak az ukránok számára, akik egy hatalmas inváziós haderő ellen küzdenek masszív emberélet- és anyagi veszteségek közepette.
„Szeretném hinni, hogy a dolgok jobbra fordulnak – mondta Rahmatullina baskír tüntető. – A legfontosabb, hogy normális embereknek kell hatalomra kerülniük. Nagyon remélem, hogy 15-20 éven belül Oroszország kimászik ebből a gödörből, amibe beleesett, és elkezdi helyreállítani a normális, emberi alapokat.”
Vlagyimir Kuznyecov 37 éves volt újságíró Penzában február óta tiltakozik az ukrajnai invázió ellen úgy, hogy ellenvéleményét performance-okba építi be.
„A háborúnak egyszer vége lesz – mondta –, de az embereknek meg kell gyógyítaniuk a lelküket. Hogyan? Hiszem, hogy ez a művészet segítségével lehetséges.”
„Amíg nem változtatjuk meg magunkat és a kormányunkat, addig semmi sem fog igazán megváltozni” – mondta.
VIDEÓ: A Volgográdi Egyetem jogászprofesszorát, Roman Melnicsenkót elbocsátották, majd vádat emeltek ellene, miután megosztott az interneten egy fényképet Ukrajnában élő családjáról. Az angoltanár Marina Dubrova sem taníthat többé, mert lejátszott egy videót a gyerekeknek, amelyben egy háború nélküli világról énekelnek.
„Lesz fényes jövő, és remélem, meg fogjuk élni – mondta. – Úgy gondolom, hogy amikor a politikai valóságunk megváltozik, egy lehetőség fog megjelenni. De előbb még sok mindent kell tennünk.”
„Látjuk, hogy társadalmunk jelentős része mennyire zombivá vált – folytatta. – Nagyon alapvető dolgokról kell beszélnünk velük – arról, hogy a háború háború, a béke pedig béke (…) Ki kell takarítanunk az aiszkhüloszi istállókat, amelyeket politikai rendszerünk épített.”
A délnyugati Voronyezs városában Nyikita Golovizin február óta egy ukrán zászlót és egy „Nem a háborúra!” feliratú transzparenst tart kiakasztva az erkélyén.
Azt állítja, hogy az oroszok „elfáradtak a megtévesztéstől” és attól, hogy évek óta képtelenek befolyásolni az eseményeket.
„Az emberek már normálisnak fogadják el a tehetetlenségüket – mondta. – Hozzászoktak, hogy szarban élnek, és ezt tartják normálisnak.”
Golovizin szerint a február 24-i ukrajnai invázió megváltoztatta az életét.
„Február 24-e előtt volt elképzelésem a jövőmről. Terveim voltak – mondta. – Ebből semmi sem maradt. A pusztaságban kell élnem. Nehéz végignézni, ahogy az embereket összeterelik a háborúellenes tüntetéseken. Nehéz olvasni az interneten, és az utcán járva látni, hogy az emberek mind a Z jelet viselik.”
„De amíg nem halunk meg, addig élünk – zárta mondandóját. – Tehát muszáj. Az emberek éltek már rosszabb körülmények között is, koncentrációs táborokban és a Gulagon.”
„Sok német ellenezte Hitlert – tette hozzá. – De mindannyiuknak meg kellett fizetniük a bűneiért. Nekünk is mindannyiunknak meg kell majd fizetnünk.”
Nazarenko ivanovói tüntető azt mondta: arra számít, hogy a változás Oroszországban „száz évig tart majd”.
„Ha mi képesek vagyunk megfelelően nevelni a gyermekeinket, és ők is képesek megfelelően nevelni a sajátjaikat – mondta –, egy bizonyos ponton elegendő számú ember lesz ahhoz, hogy a változás elkezdődjön. De az én generációm már nem fogja megérni.”
