Amikor az oroszok gyerekek ezreit hurcolták el Ukrajna megszállt területeiről, világszerte a címlapokra került a dolog, és háborús bűnök miatt vádat emeltek Putyin elnök ellen. Az Ukrajnából elhurcolt idős emberek ügye azonban jórészt észrevétlen maradt. Íme egy ilyen asszony története.
December közepén egy idős ukrán nő állt kendőben egy irodában Oroszország és Észtország határán. Lánya, Olha az észtországi Narva vasútállomásán várta őt, abban a reményben, hogy újra találkozhat édesanyjával, akit 2022 júniusának elején a megszálló csapatok elvittek Oroszországba.
Ám az észt határőrök nem engedték be, mondván: túl sokáig volt Oroszországban.
A Hannát segítő orosz önkéntesek tudták, hogy az oroszországi Nyugat-Belgorodi és az ukrajnai Szumi terület között a kolotilovkai–pokrovkai az egyetlen megmaradt határátkelő, amelyen keresztül ki lehet juttatni őt Oroszországból. Az út utolsó két kilométerét – figyelmeztették – gyalog kell megtennie.
„Rendben van – mondta a 86 éves, négygyermekes anya, jóllehet az idő ugyancsak fagyosra fordult. – Meg fogom csinálni. Van botom hozzá.”
Kijev és nemzetközi jogvédő csoportok azzal vádolják Oroszországot, hogy gyerekek tízezreit vitte el illegálisan Ukrajnából azóta, hogy 2014-ben zavargásokat szított, és a folyamat felerősödött a 2022. februári teljes körű invázió után.
2023 márciusában a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) háborús bűnök miatt elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök és gyermekjogi ombudsmanja, Maria Lvova-Belova ellen „egyéni büntetőjogi felelősségükre” hivatkozva a jogellenes kitoloncolás és a gyermekek átszállítása miatt Ukrajna megszállt területeiről Oroszországba.
Az őket segítő orosz önkéntesek szerint az idős ukránok elhurcolása – akár van hozzátartozójuk, akár nincs – kevésbé keltette fel a figyelmet. Még hozzávetőlegesen sem lehet megbecsülni az esetek számát – értesült a Szabad Európa. A brit The Telegraph 2023 júliusában megjelent oknyomozó riportja szerint „idős és kiszolgáltatott ukránokat vittek Oroszország területére, megfosztották az állampolgárságuktól, véradásra kényszerítették és kínok között hagyták őket haldokolni elhibázott orvosi eljárások miatt”.
Mivel Oroszországban a hatóságok eljárást indítottak az ukránok hazatérését segítő önkéntesek ellen, Hanna, Olha és Dása, egy szintén őket segítő nő valódi nevét a védelmükben elhallgatjuk .
Nyugdíjasotthonból „jó emberekhez”
Az Ukrajna északkeleti részén, a Harkivi területen található lakás, ahol Hanna egyedül élt Oroszország 2022. februári teljes körű inváziója előtt, lakhatatlanná vált a tavaszi harcok során. Míg Olha Ukrajnában a kijevi kormány kezén lévő területen él, a megszálló erők Hannát Oroszországa küldték, egy kitelepítetteknek létrehozott táborba. Innen hamarosan legidősebb fia otthonába került, aki az oroszországi Volgai terület egyik városában él.
„Szerencsére emlékezett a címre” – mondta Olha a Szabad Európának. Ellenkező esetben ukrajnai családja valószínűleg soha nem találta volna meg.
De Hanna fia, akinek a nevét és tartózkodási helyét szintén titkolják a védelme érdekében, nem volt abban a helyzetben, hogy véglegesen magához vegye.
„A bátyám már nem fiatal, és rossz az egészsége – magyarázza Olha. – Az egyszobás lakásában egyszerűen nem volt hely a mamának, ezért felvette a kapcsolatot egy menekültközponttal, ők pedig egy nyugdíjasotthonba küldték.”
„Elviselhetetlen volt a tudat, hogy idősek otthonában van – mondja Olha. Hozzáteszi: – Nagyon szerettem volna önkénteseket találni, akik segítenek a mamának eljutni az orosz határra, ahol találkozom vele, és hazaviszem magamhoz.”
Az önkéntesek, akik később Olha kérésére segítettek Hannának, felidézték, hogy Hanna sírt, amikor a nyugdíjasotthonban töltött idejéről beszélt, mondván: ahhoz szokott, hogy egyedül él, nem pedig állandó felügyelet alatt. Haza akart menni – mondták –, a lányához.
Miután Hannát nyugdíjasotthonba küldték, és kiállítottak neki egy orosz belső útlevelet, amely az ország egyes számú személyazonosító okmánya, a fivére segíteni kezdett Olhának, hogy biztosítsa édesanyjuk visszatérését Ukrajnába.
Több hónapba telt, mire Hanna el tudott jönni a nyugdíjasotthonból, és beköltözhetett néhány „jó ember” lakásába abban a városban, ahol Olha testvére él. 2023 decemberének elején Olha felvette a kapcsolatot szentpétervári orosz önkéntesekkel, akik beleegyeztek, hogy segítenek Olha testvérének eljuttatni Hannát az észt határátkelőhöz, abban a reményben, hogy találkozhatnak Narvában.
„Sosem fogunk elfelejteni”
Röviddel azután, hogy sikertelenül próbált kijutni Oroszországból Észtországon keresztül, Hanna ismét egy vonatperonon találta magát: ezúttal Szentpétervárról Belgorodba tartott, ahol a Kolotilovka–Pokrovka átkelőt készült kipróbálni. Előtte elbúcsúzott a fiától, aki hazatért.
Nagy valószínűséggel utoljára látták egymást.
Az önkéntesek a helyére kísérték a vonaton, és gondoskodtak a kényeleméről. Egy kalauz megígérte: úgy fog vigyázni Hannára, mintha a saját édesanyja lenne – mondta egy önkéntes a Szabad Európának.
Belgorodban újabb önkéntesek köszöntötték az asszonyt, és elhelyezték egy szállón, meleg ételt adtak neki. Két napig várakozott a határvárosban, míg az orosz önkéntesek találtak egy nőt, Dását, aki hajlandó volt átkísérni a határon.
Amikor minden készen állt, az önkéntesek olyan közel vitték a két nőt autóval a határátkelőhöz, amennyire csak tudták. Aztán négy óra ideges várakozás jött, míg újra nem hallottak felőlük.
Dása később arról számolt be, hogy a határátkelőhöz vezető séta rendkívül sokáig tartott, Hanna lassan mozgott és gyakran megpihent. Korán leszállt az éjszaka, és ők néha eltévesztették az ösvényt a sötétben. Dása egy kis kocsit húzott, abban volt minden holmijuk.
Ehhez kapcsolódóan:
De minden gond nélkül eljutottak az ukrán oldalon lévő beléptető ellenőrző pontig, ahol teát kaptak, és megpihenhettek egy meleg helyen. Olha arra várt, hogy 2021 vége óta először átölelje az édesanyját.
„Drágáim – írta az oroszországi önkénteseknek SMS-ben –, köszönöm mindannyiótoknak. A mama megcsinálta. Hazafelé tartunk. Holnap többet írok.”
Mivel a kijárási tilalom kezdete előtt nem tudtak visszajutni Olha harkivi lakásába, a két nő még egy éjszakát töltött ismerőseik otthonában. Mire útjuk véget ért, Hanna megfázott, és több napra ágyba kényszerült. De újra együtt voltak, együtt köszöntötték az új évet.
„Mama jól van – írta Olha közvetlenül az ünnep előtt a szentpétervári oroszoknak. – Meggyógyult, esténként együtt ülünk, és átbeszélünk mindent, ami történt. Bármilyen szomorúak vagyunk, és bármennyire nehéz is mostanában Ukrajnában, a hangulatunk ünnepi. Csak azt akarjuk, hogy érjen véget ez a borzalom.”
„Köszönöm mindazt a jót, amit tettetek – fejezte be. – Sosem fogunk elfelejteni benneteket.”
