Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Belefáradtak a tiltakozásba – Putyin orosz ellenfelei Ukrajnában ragadtak fegyvert


A Szibériai zászlóalj egyik tagja katonai gyakorlaton vesz rész Kijev közelében 2023. október 24-én
A Szibériai zászlóalj egyik tagja katonai gyakorlaton vesz rész Kijev közelében 2023. október 24-én

Kijev mellett, egy homokos vízmosásban, terepszínű álcában egy csoport katona a hadviselés alapjait tanulja – oroszul. Az ukrán hadsereg újonnan megalakult zászlóalja mintegy ötven oroszból áll, akik azért jöttek, hogy a saját honfitársaik ellen harcoljanak.

„Úgy döntöttem, a lehető leghamarabb bejutok Ukrajnába, hogy harcoljak Oroszország, a Putyin-rezsim és az imperializmus ellen” – mondja egy harcos, akinek Grécsa (Hajdina) a fedőneve.

Az ukrajnai háború sok külföldi önkéntest vonz, a legtöbbjük a hadsereg Szibériai zászlóaljat is magában foglaló Nemzetközi Légiójában szolgál.

A harcosok eltakarják az arcukat és nem akarják elárulni a nevüket.

Sokszínűek – régóta ellenzéki nézeteket valló oroszok és szibériai kisebbségi etnikai csoportok tagjai egyaránt vannak köztük.

Nem ez az egyetlen orosz egység, amely Ukrajnáért harcol.

Idén tavasszal két másik is a figyelem középpontjába került, miután rövid betöréseket hajtottak végre az orosz határon: az Orosz Önkéntes Hadtest, amely kapcsolatban áll a szélsőjobboldallal és futballhuligánokkal, valamint egy másik egység, az Oroszország Szabadsága Légió.

Teljesen törvényes

A Nemzetközi Légió szóvivője azt mondja: nem tud részleteket közölni arról, hogy az oroszok hogyan jutnak be Ukrajnába, de azt elárulja, hogy egyesek kis csoportokban, mások egyedül érkeznek.

„Nem autó-csomagtartóban hozzuk át őket” – hangsúlyozza.

„Nem illegális határátkelésről van szó. Ez teljesen legális. Különféle kiskapukat kell keresnünk a nemzetközi és ukrán jogszabályokban, hogy bejuthassanak Ukrajnába.”

Egyikük sem hadifogoly – mondja –, szerződést kötnek a hadsereggel.

Grécsa azt meséli, hogy Ukrajnában, a Krím félszigeten született, de Moszkvában élt, mentősként dolgozott.

„Fel kell szabadítanunk Ukrajnát, a szülőhazámat, ahol a Krímben megszülettem, ez az álmom” – mondja.

Azt állítja, hogy nem vall a magáénak egyértelmű politikai nézeteket, de elképzelései „liberálisabbak, mint amilyenek a mai Oroszországban vannak”.

Grécsa hozzáfűzi, hogy részt vett a háború elleni ellenzéki tiltakozásokban, de úgy érzi, értelmetlenek.

„Oroszországban most diktatúra van, ami persze rendkívül boldogtalanná tesz, még ha most nem is érint konkrétan: nem vagyok börtönben, nem vagyok külföldi ügynök, de úgy érzem, az állam egyre kevesebb és kevesebb szabadságot ad a polgárainak” – mondja.

„Előbb-utóbb egy nagy koncentrációs tábor lesz, lényegében már az is.”

Tavaly hagyta el Oroszországot, és igyekezett bejutni Ukrajnába, de „eleinte ez nem volt szervezett, nem volt információ arról, hogyan lehet meglépni”.

Az oroszok számára vízummentes országokban töltötte az időt, főleg sátorban lakott.

Mint mondja, végül rátalált a Polgári Tanács nevű szervezetre, amely a honlapján azt írja, hogy a Szibériai zászlóaljba toboroz embereket, Facebook-oldala szerint Varsóból.

A szervezet beleegyezett, hogy a feleségével együtt áthozza őt – meséli Grécsa.

„Várakozással töltöttünk el egy kis időt harmadik országokban, és egy csodás pillanatban megírták, hogy mehetünk, biztosították az útvonalat. Így jutottunk be Ukrajnába.”

Bevallja: nem mondta el a szüleinek, hogy bevonul.

„Nekik más a véleményük erről a háborúról. Sokszor beszéltünk erről, és sokat vitatkoztunk.”

Ehhez kapcsolódóan: Újabb polgári áldozatokat követeltek az orosz légicsapások Ukrajnában

Győznünk kell

Egy másik harcos, a Svéd azt mondja, hogy több mint egy évtizede hagyta el Oroszországot „politikai üldöztetés miatt”, 2011 óta Svédországban él.

„Hosszú ideig vettem részt kormány- és Putyin-ellenes tevékenységekben, rákényszerítettek a kivándorlásra” – meséli. Anarchistának nevezi magát, részben eltakarja az arcát.

A Szibériai zászlóaljhoz csatlakozó neves oroszok között van Alekszej Makarov, a Nemzeti Bolsevik Párt egykori tagja, aki Svédországban kapott menedéket, és Ildar Dadin Kreml-ellenes aktivista.

„Ebben a háborúban Ukrajna a nép szabadságának oldalán áll” – mondja a Svéd, hozzátéve, hogy tavaly nyáron kezdte a harcot egy másik egységgel.

„Úgy látom, most az a fontos, hogy Putyin Oroszországa vereséget szenvedjen” – mondja. Reméli, hogy ez politikai változást indít el Oroszországban és Belaruszban.

„Ehhez Ukrajna győzelmére van szükségünk.”

„Ez az otthonom”: orosz és ukrán katonák együtt szolgálnak az izraeli hadseregben
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:37 0:00
Készült az AFP tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG