2009-ben Irene Dikova ígéretes alpesi síversenyző és minden tekintetben kimagasló sportoló volt. Mindez szinte lavinaszerűen omlott össze, amikor az akkor 19 éves lány olyan hírt kapott, amely örökre megváltoztatta az életét.
Cisztás fibrózist diagnosztizáltak nála, egy olyan örökletes betegséget, amely súlyos károsodást okoz a tüdőben, az emésztőrendszerben és a test más szerveiben.
Nyolc évvel később, 27 évesen Dikova egészségi állapota rohamosan romlott, és légzési elégtelenség lépett fel nála. Szerencséjére akkoriban Bécsben volt, így az osztrák fővárosban kapott orvosi ellátást. Tüdőátültetésen esett át, ami ritkaság Bulgáriában, ahol az egészségügyi rendszer már régóta csak vegetál, és ez sok bolgár orvost arra késztetett, hogy magasabb fizetésért máshová menjen dolgozni.
A szervátültetésre szoruló bolgárok számára – akiknek száma meghaladja a kilencszázat – további rossz hír is van: a szervdonorok hiánya.
A ma már 32 éves Dikova nemcsak azért száll síkra, hogy a bolgárok szervdonorok legyenek, hanem azért is, hogy az ország egészségügyi ellátórendszerében olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek lehetővé teszik az ilyen műtéteket.
Október 9-én Dikova részt vett az idei szófiai maratonversenyen. Több más transzplantált és orvos csatlakozott hozzá a futóversenyen, amely pont a szervadományozás és szervátültetés európai napján zajlott.
Dikova élete során nem csupán számos sportot űzött, de több sportágban, köztük a teniszben is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, amit érmek sokasága bizonyít. A transzplantáció aligha lassította le. Ma teniszezik, hegyet mászik, biciklizik, és másokat is erre buzdít, hangsúlyozva, hogy ugyanúgy élhetnek, mint a transzplantáció előtt.
„Csodálatos életünk lehet transzplantáció után. Az embereknek nagyon aktívnak kell lenniük, különösen azoknak, akiknek átültetett tüdejük van. Az orvosi konferenciákon egyre több szó esik arról, hogy mennyire aktívnak kell lennünk, szemben azzal, amit évekkel ezelőtt hangoztattak: vigyázzunk, ne mozogjunk, ne dolgozzuk túl sokat” – mondta Dikova a Szabad Európa bolgár szolgálatának.
Dikova határozottan, elveinek megfelelően él.
Ő lett az első bolgár, aki részt vett a 2018-as olaszországi szív- és tüdőtranszplantációs Európa-bajnokságon, és teniszben aranyérmet, asztaliteniszben pedig ezüstérmet nyert.
Még abban az időben, amikor tüdőproblémáival küzdött, Dikova ritkán mondott le szenvedélyéről: a síelésről. Amikor Ausztriában suhant le a lejtőkön, időnként oxigénpalackot használt légzése segítésére.
„Korábban alpesi síző voltam, akkor sem volt könnyű (…) De lélekben és csillagjegyben is kos vagyok, és kitartó. Édesanyám mindig arra ösztönzött, hogy ne hagyjam abba, ne adjam fel” – magyarázta Dikova.
Dikova 2009-ben érettségizett Szófiában, majd úgy döntött, hogy külföldön tanul tovább. Mivel építész családból származik, Milánóba ment, hogy belsőépítészetet tanuljon, utazzon, és egy kicsit megtapasztalja a dolce vitát.
Megrázó diagnózis
Ekkoriban azonban elkezdett légszomjat tapasztalni, kétszer is tüdőgyulladást kapott, ami arra késztette, hogy felkeressen egy orvost, aki közölte vele a megdöbbentő diagnózist.
A betegség örökre megváltoztatta Dikova életét, amely rendszeres orvoslátogatásokkal és antibiotikumos kezelésekkel egészült ki. Ez ugyan megrendítő csapás volt, de a tünetek eleinte viszonylag enyhék voltak, és engedték, hogy ugyanúgy éljen, mint korábban, sportoljon, megszerezze belsőépítészeti mesterdiplomáját a híres milánói Istituto Marangoniban.
A diploma megszerzése után hazatérve Dikova több vállalkozást is indított, köztük egy belsőépítészeti és tértervezési céget. Egészsége azonban tovább romlott, és egy bolgár orvos, Ventsziszlav Petkov professzor tanácsára Bécsbe utazott kezelésre.
Egészségi állapota egyre romlott, felkerült a tüdőátültetési várólistára. 2017 márciusában, amikor édesapjával Ausztriában volt, be kellett vinni a sürgősségi osztályra – szerencséjére.
Kórházba került, és két nappal később arra ébredt, hogy megműtötték, és két új tüdőt kapott.
„Az volt a szerencsém, hogy Bécsben voltam, és hogy szerepeltem a szervváró listán. Ilyen életveszélyes állapot esetén azonnal műtétet hajtanak végre. Ha Bulgáriában lettem volna, most nem beszélgetnénk, ami sajnos több ismerősömmel is megtörtént” – mondta Dikova.
Bulgária 2014-ben kötött megállapodást az Eurotransplanttal, az európai államok laza hálózatával, amely koordinálja az együttműködést a szervátültetések terén. Bulgária teljes jogú tagsága azonban 2018-ban megszűnt. Ennek oka az, hogy Bulgáriának nincs elég regisztrált szervdonorja, ami megbízhatatlan partnerré teszi a többi, rászoruló ország számára. Bulgária mostantól csak társult tagja az Eurotransplantnak, mivel nem teljesíti az egy főre jutó szervdonorok minimális kritériumát.
A Yes! For Life! donorkampány adatai szerint 2022 elejétől október 5-ig egész Bulgáriában mindössze 18 szervátültetést hajtottak végre, köztük 11 vese-, öt máj- és két szívátültetést. Tüdőátültetést nem jegyeztek fel ebben az időszakban.
Összehasonlításképp: a bécsi kórház, ahol Dikova orvosi ellátásban részesült, évente átlagosan mintegy kétszáz tüdőátültetést végez – tudta meg a Szabad Európa bolgár szolgálata.
Bulgáriában jelenleg 901 ember vár szervátültetésre a Szabad Európa számítása szerint.
Nem ez az egyetlen probléma, amely az egészségügyi ellátást sújtja Bulgáriában. Orvos- és ápolóhiány van az országban. 2020-ban négy orvostanhallgatóból három mondta azt, hogy gondolkodik azon, hogy külföldre megy dolgozni, fő célpontként Németországot, Ausztriát és Skandináviát említették – írta a Euronews.
Bár uniós támogatásokat irányoztak elő Bulgária egészségügyi infrastruktúrájának fejlesztésére, ez nem állította meg Bulgária legjobb és legtehetségesebb egészségügyi dolgozóinak elvándorlását.
2019-ben a bolgár egészségügyi dolgozók tiltakozásul utcára vonultak, 460 eurós minimálbért követelve az ápolóknak, valamint legalább hatszáz eurós kezdő fizetést az orvosoknak.
Ismerve a bolgár egészségügyi rendszer minden baját, de különösen ama emberek problémáit, akik szervátültetésre szorulnak, Dikova tisztában van azzal, hogy milyen szerencsés volt.
„Egy olyan embernek köszönhetően lélegzem, akinél agyhalál lépett fel, és a hozzátartozói felajánlották a tüdejét. Át kell éreznünk mások fájdalmát, mert soha nem tudhatjuk, hogy mi vagy a szeretteink mikor kapunk egy szörnyű diagnózist, amely megváltoztathatja az életünket, vagy akár el is veheti” – fejtette ki, miközben arra buzdította a bolgárokat, hogy váljanak szervdonorrá.
Felidézett egy plakátot, amelyet az ágya fölé ragasztottak abban a bécsi kórházban, ahol kezelték: „Istennek nem kell a testünk, Istennek a lelkünk kell.”
„A halál után a lélek oda megy, ahová kell, a test pedig elrohad. Miért kell ennek megtörténnie, ha egy másik embernek életet lehet adni?”
