A kínaiak jóléténél sokkal fontosabb a kommunista párt egyeduralma, ezt sokan félreértették Nyugaton a kínai gazdasági reformok kapcsán. Most viszont, hogy Kína a kulcsfontosságú technológiák terén el lesz zárva a fejlett országoktól, már nem lesz képes saját maga kifejleszteni ezeket. Kína hiába tervezi lerohanni Tajvant, ez egyre kockázatosabb, amit az ukrajnai orosz inváziós kudarc is alátámaszt. A magyar kormányhoz hasonló kormányokat a kínai kommunisták lefizették vagy megfélemlítették volna, de eddig kevés sikerrel. Chenggang Xuval, az egyik legelismertebb kínai közgazdásszal, Kornai János tanítványával beszélgettünk.
Húsz évvel ezelőtt elfogadott nézet volt Nyugaton – Magyarországot is beleértve –, hogy a felszínen látható többé-kevésbé kommunista ideológia ellenére Kína de facto kapitalista ország, emiatt idővel elkerülhetetlenül demokráciává fog alakulni. Ez az ötlet alapvetően bizonyult tévesnek, Kornai János például 2019-ben már a szörnyeteggé változott Kínáról írt, amiért egyébként személyes bűntudatot is érzett. Felvázolná, hogyan fordult a kínai gazdasági csoda ilyen kőkemény diktatúrába, és hogy mi az ideológia szerepe az egészben?
A kulcsmozzanat annak megértése, hogy a kínai kommunisták azért kezdtek reformokba, hogy megmentsék a kommunista rezsimet. Teng Hsziao-ping a kezdetektől fogva abszolút világossá tette, hogy
a kínai gazdasági reform valójában ugyanaz, mint Lenin új gazdaságpolitikája (NEP).
Mindenki tudhatja, aki ismeri Lenint és a Szovjetuniót, hogy a NEP-et Lenin a túlélés érdekében hozta létre. Ez azt jelenti, hogy meg kell találni a túlélés módjait, és csak aztán lehet folytatni a mindenre kiterjedő kommunista forradalmat.
A kínai kommunista reform akkor kezdődött, amikor a kulturális forradalom (Nagy Proletár Kulturális Forradalom) véget ért. Ez utóbbi pusztító időszak volt, nagyjából olyan, mint egy polgárháború vége. Az ország gazdasága és a bürokrácia megsemmisült, Kína pedig a világ legszegényebb országai közé került. Az ország nemcsak szegény volt, de a fejlett országoktól való lemaradása is egyre nőtt, ami a kommunista uralom egész legitimitását ingatta meg, tehát
a kommunista rendszer túléléséről volt szó.
Teng Hsziao-ping viszont már a reformok legelején megalkotta ezekhez tartozó, úgynevezett négy sarkalatos irányelvét:
- a Kínai Kommunista Párt abszolút uralma,
- proletárdiktatúra,
- szocializmus,
- a marxizmus–leninizmus és a Mao Ce-tung-i eszme fenntartása.
Ezeket úgy értette, hogy bármi is történik majd az úton, ezt a négy alapelvet be kell tartani. Így is történt a Mao utáni reformidőszak négy évtizede alatt, a négy alapelvben semmi sem változott a folyamat során. A legnagyobb különbség a kínai, a szovjet és a közép-kelet-európai reformok között az volt, hogy a kínai kommunisták megengedték a magánszektor növekedését. Ez tette a reformot sikeressé és a növekedést gyorsabbá. A kínai kommunisták azonban Leninhez hasonlóan teljes mértékben tisztában voltak a magánszektor veszélyeivel, a békés fejlődés veszélyének nevezték, amikor a magánvállalkozók kapitalizmust hoznak létre a rendszeren belül. A kínai kommunista vezetés különböző módszerekkel próbálkozott a kapitalizmus megfékezésére, és ezeket már nagyon korán elkezdte. De a próbálkozások nem voltak igazán hatékonyak, és végül Hszi Csin-ping az egészet visszafordította.
Úgy gondolta, hogy ezt a rezsim érdekében kell megtenni, ezért lehet most látni, ahogy Kínában eltiporják a magánvállalkozásokat. Vannak, akiknek ez öngyilkos stratégiának tűnik, de
a kínai kommunisták számára a kommunista rendszer fenntartása fontosabb, mint a növekedés.
Ez a kulcs, ha Hszi Csin-ping vagy általánosabban a Kínai Kommunista Párt ideológiájáról beszélünk. Egyértelmű – nemcsak abból, amit mondtak, hanem abból is, amit tettek –, hogy kommunista ideológiájuk van. Egyesek ezt néhány részletben megkérdőjelezhetik, de a kulcs a négy alapelv, amelyek egyértelműen marxista–leninista elvek.
Viszont ha a Kínai Kommunista Párt most még szorosabb ellenőrzés akarja vonni a társadalom minden részét, akkor elkerülhetetlen a durva visszaesés az ország gazdasági növekedésében és innovációs képességeiben?
Így van. Kína egyszerűen azért teljesített elég jól az innováció terén a reform időszaka alatt, mert integrálódott a világgazdaságba. Több százezer tudós és mérnök tanult és fejlődött az Egyesült Államokban és Európában, akik hazahozták a tudásukat, illetve nyugati vállalatok is működtek Kínában.
Tudna néhány példát mondani minderre?
A Microsoftnak Pekingben volt az USA-n kívüli legnagyobb kísérleti intézete, a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztési központjának tartották a kutatóközpontot. Az emberek kínai MI-ről beszélnek, de a valóságban a vezető szerepet a Microsoft fejlesztései jelentették.
Egy másik példa a nagy sebességű vasút: az egész világon azt hitték, hogy Kína a nagy sebességű vonatok királya. A fő technológia azonban, amelyet a fejlett országok vállalataitól tanultak, Franciaországból, Németországból és Japánból származik – ezek mind jól működő demokráciák. De miután Kínában visszafordultak a totalitarizmushoz, fokozatosan leválasztották őket a csúcstechnológiáról. Szóval Kína a kulcsfontosságú technológiák terén el lesz zárva a fejlett országoktól, nem lesz képes maga kifejleszteni.
Volt valami jelentősége a fordulat időzítésének? Hszi Csin-ping 2012-ben került hatalomra, egy globális pénzügyi válság után és a kínai egygyermekes családtervezési politika egyre fenyegetőbb veszélyeivel terhelten. Azt gondolná az ember, hogy Kínának nagyobb szüksége van az innovációra, mint valaha, nem pedig fordítva. Nem tudtak volna várni mondjuk egy évtizedet az illiberális fordulattal?
Az egygyermekes szabályozás elég régi szakpolitika volt, évtizedek óta alkalmazták. A kínai népesség növekedési üteme ennek következtében csökkent, most pedig a népesség is kezd csökkenni. Ilyen helyzetben a gazdasági növekedés egyetlen módja az innováció. Valójában viszont a helyzet ennél lényegesen rosszabb. A kínai növekedést a múltban elsősorban a magánszektor hajtotta, illetve a nyugati technológia és menedzsment tudás átvétele, például a marketing nyugati módszerei. De amikor a magánszektor el van nyomva, és a magáncégek leállnak a beruházásokkal, akkor Kína emiatt is súlyos problémákkal néz szembe. Ha megnézzük Kínában a beruházásokat az elmúlt két évben, ezek főként állami beruházások állami szektorokba. Azok, akik ismerik a szovjet vagy a közép-kelet-európai kommunista rendszerek folyamatait, könnyen el tudják képzelni, mi történik jelenleg Kínában, amikor épp visszatérnek a szovjet típusú gazdasághoz. A kínai vezetés tisztában van azzal, hogy javítani kell a gazdaság termelékenységét, és ennek egyetlen módja az innováció. Tekintettel arra, hogy a kínai termelékenység jelentősen elmarad a fejlett országokétól, pusztán utánzással, másolással óriási mértékben lehetne javítani a termelékenységet. De pontosan az állami tulajdon miatt nem tudják már utánozni a fejlettebb megoldásokat. Ugyanaz a téves elképzelés él bennük, mint a szovjet vezetőkben, akik azt gondolták, hogy ha a rendszer képes hatalmas mennyiségű erőforrást mozgósítani, akkor sokat tudnak befektetni a kutatás-fejlesztésbe is (K+F), és ha rengeteg erőforrást irányítanak az innovációra, akkor jönnie kell az elvárt eredményeknek. Azt gondolták, hogy rengeteg inputnak (ráfordításnak) muszáj outputot (eredményt, teljesítményt) hoznia. Nem értették meg, hogy a K+F nagyban támaszkodik az intézményekre, és a totalitárius intézmények károsak az innovációra. A legfontosabb példa a félvezetőipar területe, ahol a Szovjetunió egyértelműen elbukott, és Kína ugyanezen az úton halad.
Kína több száz milliárd dollárt fektetett ebbe az iparágba, de egyszerűen nem volt képes csökkenteni a lemaradást,
és még mindig több generációval le van maradva a versenytársak mögött. Az USA – Japánnal, Tajvannal, Hollandiával és Dél-Koreával szövetségben – szintén nagyon erősen dolgozik azon, hogy elszigetelje Kínát a félvezetők területén. Ilyen elszigeteltséggel pedig Kína még komolyabb gondokkal néz szembe az ezen a területen zajló K+F törekvéseinél.
Ez a felállás a legtöbb magyar számára is ismerős lehet: ahol a verseny és a növekedés nem fontos – miközben jelentős állami erőforrásokat irányítanak a területre –, ott őrületesen megemelkednek a korrupciós kockázatok. Ezen a téren mi a helyzet Kínában?
A korábbi példában, a félvezetők területén említett hatalmas állami pénzek jelentős részét valójában egyáltalán nem is fordították K+F-re. A kínai félvezető-ágazatban számos hatalmas botrány volt. Néhány embert le is tartóztattak, de a korrupció mindenhol mélyen elterjedt. Példaként említhetjük a hadsereget: Kína új repülőgép-hordozókat készített, de még a főmérnököt is letartóztatták korrupció miatt. Persze nehéz megmondani, hogy konkrétan az ő esetében pontosan mi történt, de a korrupció mélyen gyökerezik ebben a rendszerben, a része.
A Kínai Kommunista Pártnak egyértelmű szándéka, hogy belátható időn belül lerohanja Tajvant. Lehet ennek az igénynek olyan technológiai vonatkozása, hogy ezzel is növeljék K+F-képességeiket például a félvezetők területén?
Ez illúzió lenne. Ez csak akkor történhetne meg, ha a tajvaniak nem akarnának ellenállni, hanem azonnal megadnák magukat. Amíg a tajvaniak hajlandók védekezni, addig lehetetlen, hogy a PLA (Kínai Népi Felszabadító Hadsereg) elfoglalja Tajvant úgy, hogy megőrizze a félvezető-iparág létesítményeit. Ha bekövetkezik ez a háború, elképesztően brutális lesz. Elég csak arra gondolni, hogy a Tajvanon telepített rakéták négyzetkilométerenkénti sűrűsége még annál is nagyobb, mint Izraelben. És ezek nem csak védelmi rakéták.
Emellett Ausztrália, Japán és az USA már szövetséget is kötött arra, hogy megvédjék Tajvant bármilyen inváziós kísérlet esetén, mostanában pedig a Fülöp-szigetek és Dél-Korea is egyre közelebb kerül ehhez a védelmi koalícióhoz. Tehát a válasz nem, egy ilyen nagy és mindenre kiterjedő háború esetén Tajvanon minden létesítmény megsemmisülne.
Mit gondol arról az állításról, hogy egy új hidegháború felé tartunk a Kína és az USA közötti kereskedelmi feszültségek növekedésével?
Ha a valóságot nézzük, akkor a második hidegháború már itt van, csak más, mint az előző. Az első hidegháborúban a kommunista rezsimek teljes elszigetelése történt, gyakorlatilag nem volt kereskedelem a Nyugattal. Mivel Kína be van ágyazva a globális gazdasági rendszerbe, továbbra is folyik kereskedelem, de ha jobban megnézzük a részleteket, gyorsan csökken. Ha folytatódik a tendencia, néhány éven belül a mélypontra süllyedhet, tartalmát tekintve pedig
a technológiailag legmagasabb színvonalú áruk kereskedelme még gyorsabban csökkent,
mint például az említett félvezetők vagy a bonyolultabb repülőgép-alkatrészek területén. Kína létre akarta hozni a saját polgári repülőgépgyártóját a Boeing és az Airbus versenytársaként, amerikai és uniós partnerek nélkül azonban a projekt nem bizonyult fenntarthatónak. Nem kell nagy fantázia azt feltételezni, hogy bizonyos műszaki problémákra a nyugati partnereknél voltak csak megoldások. Így néz ki az új hidegháború: a fejlett országok nemzetbiztonsága érdekében leáll a technológiailag magas színvonalú termékek kereskedelme.
Úgy tűnik, hogy az USA egységes Kína elszigetelését illetően, mindkét nagy politikai csoport nyíltan egyetért ebben. De megkerülheti-e Kína ezeket az erőfeszítéseket mondjuk bizonyos uniós országok segítségével? Az EU ebben a kérdésben kevésbé egységes, és mindig vannak olyan vezetők, akik megpróbálják felajánlani magukat Kínának – úgy értve az ajánlatot, hogy valamiért cserébe akár hajlandók lennének rugalmasabbak lenni nemzetbiztonsági kérdésekben, mint nyugati szövetségeseik.
Sokféle hangot lehet hallani az EU oldaláról. Vegyük például Németországot, Kína legnagyobb kereskedelmi partnerét az európai nemzetek közül. Az országon belül is sokféle hang hallatszik, a német autógyártók például különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megtarthassák kínai üzleti tevékenységeiket. De a tisztán polgári használatra szánt autók ügye teljesen más, mint azoké a termékeké, amelyeket a védelmi iparban lehet használni. Mindeközben Baerbock német külügyminiszter nagyon erős szavakat használ a nemzetbiztonsági kérdéseket érintően. Tisztában vannak azzal, hogy a nemzetbiztonság érdekében meg kell védeniük a csúcstechnológiájukat. Hasonló a helyzet Franciaországban. Macron elnök ugyan nemrég mondott néhány nevetséges mondatot, miután visszatért Pekingből, de azonnal heves kritika zúdult rá gyakorlatilag mindenkitől az EU-ban, beleértve saját kormányát. Általános az egyetértés az EU-n belül is. Noha az EU és az USA között van némi távolság a Kína-kérdés kezelésének módját illetően, de ez a távolság nem olyan nagy, mert ugyanazok az értékeik. Egy másik fontos szempont, hogy a NATO új központot nyit Japánban, ami erős jelzés az európai tagországok részéről is.
Milyen változást hozhat az Ukrajna elleni orosz támadás?
Az ukrajnai orosz invázió kudarca fontos elrettentő tényező. Megmutatja a kínai kommunistáknak, hogy hasonló nehézségekre számíthatnak, ha le akarják rohanni Tajvant. Természetesen vannak különbségek, az orosz invázió szárazföldi háború, de Tajvan szigeteinek megszállása lényegesen nehezebb lenne. Kína jó néhány új hadihajót gyártott, de ez nem jelenti azt, hogy megvan a kapacitásuk egy ilyen nagyszabású partraszállási hadműveletre. Egy másik fontos szempont, hogy szinte minden kínai fegyver a hasonló orosz eszközök másolata, és ha az orosz fegyverek nem működnek hatékonyan Ukrajnában, az figyelmeztetés a Kínai Kommunista Párt számára. Sokkal óvatosabbnak kell lenniük, ha háborút akarnak indítani Tajvanért.
Mi értelme volt a kínai kommunista vezetésnek Putyin mellé állnia az orosz–ukrán háborúban? A háborúnak még nincs vége, de kevesen vitatják, hogy Oroszország lényegében már vesztett, így miért érdemes a vesztes oldal mellé állni, még ha nem is teljes szívvel?
A kulcs az Amerika-ellenes stratégia. Egyrészt szövetséget akarnak létrehozni a Nyugat ellen – és szerintük a nyugati világ vezetője az USA –, másrészt megpróbálják eltávolítani egymástól az EU-t és az Egyesült Államokat. Ha sikerrel járnak, meggyengíthetik Amerikát, de ezzel a stratégiával nehéz dolguk van, mert végül minden demokrácia felismeri a kommunizmus veszélyeit.
A Nyugat legnagyobb hibája az volt, hogy nem vette észre, hogy a kínai kommunisták valódi kommunisták.
Ezért hangsúlyoztam Teng Hsziao-ping négy kardinális irányelvét, mert ez borzasztóan fontos. Nem csak Hszi Csin-pingről van szó, ő csak egy jelensége az évtizedek óta érvényben lévő négy kardinális irányelvnek. Ez a gazdasági reformjuk lényege. Lenin korán meghalt, az új gazdaságpolitika hamar véget is ért vele. De ha tovább él, a Szovjetunió sokkal erősebb lett volna. Ez ugyanaz. Teng Hsziao-ping másik híres mondása a „Rejtsd el a képességeidet, várd ki az idődet” (ne vond magadra a figyelmet, amíg valódi erővé nem fejlesztetted a képességeidet – a szerk.) volt, ami lényegében csalást jelent. Ezzel a csalással sikerrel járt, de Hszi nem volt elég türelmes ahhoz, hogy ezt a fajta csalási stratégiát folytassa. Csak az elmúlt években történt meg annak felismerése, hogy a Kínai Kommunista Párt valódi kommunista párt.
Hogyan értékeli az óriási kínai külgazdasági programot, az Egy övezet, egy út (BRI) kezdeményezést? Magyarországról nézve ugyanis kifejezetten nehéz volt megérteni a fókuszt. Milyen lehet a kínai kommunista vezetés gondolkodásmódja Magyarországról vagy a hozzánk hasonló kis EU-s országokba történő kínai állami befektetésről?
Az Egy övezet, egy út kezdeményezés már most elképesztő kudarc, és nem is látni még a végét. Dollárban már több tízmilliárdot, ha nem százmilliárdokat bukott el Kína el ezen a programon. A puha költségvetési korlát problémája állandó és igen súlyos gond volt a projekttel kapcsolatban. Az ukrajnai háború fokozni tudta a bajokat, mivel Ukrajna kulcsfontosságú része lett volna a programnak. Röviden összefoglalva a program sikertelen, de még további jelentős kudarcoknak néz elébe.
Ami az EU kisebb országait illeti, a kínai kommunista vezetés úgy gondolta, hogy vagy le tudja fizetni, vagy meg tudja félemlíteni őket,
de rá fogja tudni kényszeríteni a kis országokat, hogy azt tegyék, amit a kínai kommunisták elvárnak. Ezt a stratégiát nemcsak Magyarországra tervezték a térségben, hanem több kisebb országra, főleg az egykori kommunista blokk országaira. De ez a stratégia a legtöbb országgal szemben megbukott, sőt néhány esetben látványosan megbukott, mint például Csehországban vagy a balti országokban. Még Svédországban is megpróbálkoztak ezzel az erőszakoskodással, sikertelenül.
Magyarország különleges ebből a szempontból, de különlegessége a magyar belpolitikához kapcsolódik, mint ahogy a magyar kormány hozzáállása az ukrajnai orosz invázióhoz is különleges. Kornai János úgy fogalmazott, hogy a magyar politikai rendszer éles U kanyart vett, a kínai kommunista vezetés pedig ezt próbálta felhasználni az EU megosztására. De megítélésem szerint ez nem sikerülhet, függetlenül a magyar kormány törekvéseitől. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Magyarország továbbra is az EU tagja, ami kötelező megkötéseket, elveket jelent, amelyeket Magyarország nem írhat felül. Az említett magyar fordulat pedig még mindig egy autoriter rendszer felé fordulás, nem pedig a totalitarizmus felé, ami alapvető különbség. A magyar választók ugyanis szavazhatnak. Még ha manipulálhatja is a magyar autoriter vezető a választókat, az országban vannak választások.
