A tavalyi több mint kétszeresére, 10,7 milliárd dollárra nőtt az Oroszországból Üzbegisztánba áramló pénz összege az idei év első kilenc hónapjában. Ezt főleg az export, a tőke menekülése és az okozza, hogy többet utaltak haza a vendégmunkások.
Odilbek Iszakov üzbég pénzügyminiszter-helyettes arról tájékoztatott, hogy ugyanezen időszak alatt a közép-ázsiai ország költségvetési hiánya 1,3 milliárd dollárral, a bruttó hazai termék (GDP) nagyjából egy százalékával emelkedett az ukrajnai háború negatív hatásai miatt.
Több millió üzbég vendégmunkás dolgozik Oroszországban, hazautalásaik valamelyest visszaestek az idei második negyedévben a rubel beszakadását követően, az árfolyam stabilizálódása nyomán viszont ezt a kiesést bőven ledolgozták.
Emellett az is fontos tényező, hogy számos olyan kisebb üzbég exportőr, amely korábban készpénzben bonyolította a forgalmát és tranzakcióit, mostanra váltott, így átutalással küldi haza a pénzt.
„És természetesen a tőke menekül is Oroszországból” – mondta Iszakov.
A taskenti kormány bevándorlási programja keretében mintegy húszezer orosz informatikus költözött eddig az országba. Emellett a részleges oroszországi katonai mozgósítás bejelentése óta további hetven-nyolcvanezer ember érkezett Üzbegisztánba, az ő megtakarításaik is jelentkeztek a friss adatokban.