Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Két indiai érdeklődő maradt a Dunaferr-re, a többieket kizárták


Részlet a vállalat egyik bemutatkozó videójából
Részlet a vállalat egyik bemutatkozó videójából

Hármat kizártak a felszámolás alatt álló Dunaferr acélipari vállalat maradéka iránt érdeklődő öt jelentkező cégből, így két indiai vállalat maradt versenyben. Előbbiek közül az ukrán érdeklődő kizárási indoka az volt, hogy nem érkezett meg időben a nemzetbiztonsági előminősítő eljárás eredménye.

Mérföldkőhöz érkezett a hazai mértékkel mérve óriási méretű Dunaferr felszámolási eljárása: a cég átvétele iránt korábban jelentkező öt cég közül hármat kizárt a felszámoló, így csak két indai cégcsoport maradhatott versenyben – írja a hvg.hu.

A korábbi öt jelentkezőnek

nagyon gyorsan kellett intézkednie,

ugyanis két hét alatt, május 5-ig kellett benyújtania a számos adminisztratív követelményt is előíró pályázati anyagot, és egy négymillió eurós (mai árfolyamon nagyjából másfél milliárd forintos) óvadékot is le kellett tennie.

Az öt pályázó vállalat, akik meg is próbálták ezt teljesíteni:

  • az indiai–brit Liberty Steel,
  • az indiai Vulcan Steel,
  • az ukrán Metinvest,
  • a svájci Trasteel Trading Holding
  • és a magyar Trinec Property volt.

A felszámoló Honoratior Kft. azonban kizárta az ukrán Metinvestet arra hivatkozva, hogy nem érkezett meg időben a felvásárláshoz szükséges nemzetbiztonsági előminősítő eljárás.

Azt nem közölték, hogy a cég igényelte-e ezt a papírt, és a magyar állami minősítés húzódott-e náluk túl sokáig, vagy esetleg elfelejtették kikérni. A Metinvest egyébként egy régiós multi, Ukrajna legnagyobb és a világ 42. legnagyobb acélipari vállalata.

Témába vág: Komolynak látszódott az ukrán Metinvest érdeklődése a Dunaferr újraindítása iránt

A svájci Trasteel Holding nem fizette be a szükséges négymillió eurót, őket ezért zárták ki. A magyar Trinec Propertynél pedig összetettebb problémák lehettek, a felszámoló szerint ugyanis ők sem a szakmai, sem a pénzügyi feltételeknek nem tudtak eleget tenni.

Mindkét, versenyben maradó vállalat régi iparági szereplő és globális nagyvállalat. Az indiai születésű üzletember által alapított Liberty Steel mára londoni központú multinacionális cég nagyjából harmincezer dolgozóval, az Egyesült Királyságon belül is a harmadik legnagyobb acélgyártó.

A Vulcan Steel az újdelhi központú Jindan Steel leányvállalata, utóbbi India egyik legnagyobb acélgyártója, jelenleg nagyjából 21 ezer embert foglalkoztat.

Az egyik legnagyobb magyar vállalat
A Dunaferr az egyik legnagyobb, Magyarországon működő cég volt. Közvetlenül 4500 embernek adott munkát, közvetve ez a szám elérhette a húszezres nagyságrendet is. A magyar gazdasági életben betöltött szerepére jellemző, hogy a teherszállítást végző Rail Cargo Hungaria forgalmának több mint tíz százalékát a vasmű megrendelései adták jó ideig. Dunaújvárosnak csak a Dunaferr iparűzési adója kétmilliárd forintot jelentett volna tavaly, ami a város összes saját bevételének ötödét jelentette volna. A felszámoláskor a Dunaferr értékes eszközeit és megmaradt dolgozóit átteszik egy másik cégbe, erre az entitásra pályázhattak a jelentkezők.

A vállalat még 2004-ben került az államtól az ukrán hátterű Donbász Ipari Szövetség (ISD) tulajdonába. Csakhogy Ukrajna 2014-es megtámadása betett a cégnek, mivel az ISD-csoport Alcsevszkből tudta volna olcsó alapanyaggal ellátni a Dunaferrt, Alcsevszk pedig azóta is orosz megszállás alatt van.

Az ISD gondjaival párhuzamosan orosz tulajdonos is megjelent a cégben, pontosabban zűrössé vált a végső döntéshozók és haszonélvezők kérdése.

Jevgenyij Tankilevics akkori Dunaferr-vezérigazgató három éve arról beszélt, hogy mindenki tudja, hogy az orosz állam van a lánc végén, illetve hogy évek óta kérik a magyar kormány politikai támogatását, hogy segítsenek bármilyen új tulajdonoshoz kerülni, aminek révén a vállalat újra hozzáférhetne az olcsó vashoz.

A kormányt korábban sokáig kérdeztük arról, hogy nagyjából mi a terve az összeomlás küszöbén lévő Dunaferr-rel, de ha volt is bármilyen, még a felszámolás előtt sem voltak hajlandók semmit se mondani róla. A szaktárca tavaly ősszel azt sem árulta el, hogy szóba került-e egyáltalán a kormányülésen a Dunaferr ügye. További részletekről az alábbi cikkben olvashat.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG