Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Lázár János minisztériuma megszüntette az építéshatósági ügyek nyilvánosságát


Lázár János a parlament Gazdasági Bizottságának ülésén 2023. november 20-án
Lázár János a parlament Gazdasági Bizottságának ülésén 2023. november 20-án

Lázár János minisztériuma még tavasszal kezdeményezte a rendeletmódosítást, amelynek egyik célja az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) tájékoztatási felületének megszüntetése volt.

A Szabad Európa is beszámolt áprilisban arról, hogy a Lázár János vezette építési minisztérium egy módosítással eltörölné az építésügyi hatósági engedélyek és tervrészletek már addig is csak korlátozottan elérhető nyilvánosságát. A tervezet aznap jelent meg, amikor a Válasz Online megírta, hogy Tiborcz István köre építené be a Svábhegy maradékát, tovább rombolva a még megmaradt zöldterületet.

Most megjelent a változtatás a Magyar Közlönyben. Ennek értelmében augusztus 16-tól eddigi formájában megszűnik az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárást Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR).

  • A dokumentumokba kizárólag az építési tevékenységgel érintett telekkel közös határvonalú ingatlan tulajdonosa, haszonélvezője tekinthet bele, ő is csak a hivatali helyiségben, a hatóság jelenlétében és a hatóság által biztosított eszközön. „A megismert adat, a dokumentumról készített másolat nem nyilvános” – írja a hvg.hu.
  • Törlik az eddigi jogszabályból, hogy az ÉTDR általános tájékoztatási felületén mindenki által hozzáférhető módon ismertetni kell egyebek közt az építési tevékenységgel érintett telek címét, az építési tevékenység tárgyát, a helyszínrajzot, utcai homlokzati tervet vagy látványtervet, az erről hozott döntéseket.
  • A rendelet kimondja azt is, hogy az ÉTDR általános felületén korábban adott tájékoztatások a hatálybalépés napjától „nem elérhetők”.

A változtatás a kihirdetés utáni nyolcadik napon lép életbe, és a már folyamatban lévő ügyekre is érvényes.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG