Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Perújrafelvétel után egy év börtönre ítéltek egy montenegrói tényfeltáró újságírót


Jovo Martinovic október 8-án, a bíróság épülete előtt nyilatkozik riportereknek
Jovo Martinovic október 8-án, a bíróság épülete előtt nyilatkozik riportereknek

Másodszorra is börtönbüntetést kapott egy elismert montenegrói riporter, akit azzal vádoltak, hogy kábítószercsempészekhez volt köze. Az újságíró szerint viszont egy koncepciós perben akartak bosszút állni rajta tényfeltáró tudósításai miatt.

Kábítószercsempészet miatt egy év börtönre ítélte egy podgoricai bíróság Jovo Martinovic díjnyertes tényfeltáró újságírót.

Martinovic, aki tagadja a vádat, több anyagot írt a szervezett alvilágról és háborús bűntettekről hazai és külföldi médiumoknak. Eredetileg 2019-ben ítélték el és szabtak ki rá másfél éves börtönbüntetést, amiért a bíróság szerint egy drogcsempész bandával voltak kapcsolatai.

Martinovic azzal utasította el a vádat, hogy alvilági kapcsolatai szigorúan az újságírói munkájához kötődő források voltak és bizonyítékok hiányára hivatkozva megfellebbezte az ítéletet.

A riporter szerint tényfeltáró tudósításaiért álltak rajta bosszút

A fellebbviteli bíróság most egy újabb perben október 8-án ítélte el ismét az újságírót. Az ítéletre reagálva a 48 éves Martinovic „szégyenletesnek és politikai indíttatásúnak” nevezte a bírósági döntést és azt mondta, hogy ismét fellebbez. Mint elmondta, szerinte újságírói munkájáért álltak rajta bosszút.

„A tanúk az én javamra vallottak. Minden bizonyíték engem igazolt. A bíróság nem akarta elfogadni az általam benyújtott bizonyítékokat, amelyek igazolták, hogy riportot készítettem” – mondta újságírók előtt. „Az ítéletet már régen megírták” – tette hozzá.

Martinovicnak a bírósági döntés ellenére nem kell börtönbe vonulnia, mert az első per előtt már 15 hónapot töltött vizsgálati fogságban, tehát több időt, mint a rá kirótt büntetés.

A külföldi médiának is dolgozott és rangos elismerést kapott munkájáért

Martinovic nagynevű nemzetközi médiumokba is írt, többek között a BBC-nek és a Financial Timesnak is készített anyagokat.

2018-ban ő nyerte a Peter Mackler Díjat tényfeltáró munkájáért, egyebek mellett a 1990-es évek koszovói konfliktusában elkövetett háborús bűntettekről szóló anyagaiért.

Nemzetközi újságíró szervezetek a felmentését sürgették

Az ítélethirdetés előtt egy nappal, október 7-én a Riporterek Határok Nélkül (RSF) és hét másik, médiaszabadságért kampányoló csoport Martinovic felmentését sürgette.

„Nagy felelősség nyugszik a bírák vállán... Ha ismét elítélnék, akkor az aláásná a sajtószabadságot és alkalmatlanná tenné Montenegrót az EU-tagságra, mert annak alapfeltétele a független és pluralista média megléte” – állt közös nyilatkozatukban.

„Az elmúlt évtizedben szinte egyetlen EU-tagállamban, tagjelölt vagy potenciális tagjelölt országban nem volt példa Törökország kivételével arra, hogy egy újságíró ennyi időt töltött volna börtönben, csak azért mert a munkáját végezte” – írta a nyolc civilszervezet.

Az RSF mellett az aláírók között volt az Európai Sajtó és Médiaközpont, az Európai Újságírók Szövetsége, az ARTICLE 19 (19-es cikkely), a Montenegrói Tényfeltáró Újságírás Központja, a délkelet-európai, balkáni és kaukázusi államokkal valamint Törökországgal foglalkozó Osservatorio Balcani Caucaso Transeuropa nevű olasz szervezet és a Nemzetközi Újságírók Szövetsége.

Az ügy árthat Montenegró uniós felvételének

A 650 ezres lakosságú Montenegró 2025-ben szeretne belépni az Európai Unióba és a csatlakozási feltételek miatt nagy nyomás nehezedik rá, hogy lépjen fel a szervezett bűnözéssel szemben és garantálja a média szabadságát.

Letartóztatása előtt Martinovic a főként ex-jugoszláv tagokból álló, hírhedt Rózsaszín Párduc nemzetközi drágakő rablóbandáról tudósított.

A csoport egyik tagját, Dusko Martinovicot hat év három hónap börtönbüntetéssel sújtották és hat másik bandatagot is bűnösnek mondtak ki.

Az AFP közreműködésével

XS
SM
MD
LG