Az Európai Bizottság a múlt héten leadta az első lövést egy olyan csatában, amely valószínűleg évekig leköti majd az unió forrásait, egymás ellen uszítja a tagállamokat, és egyaránt felborzolja a szövetségesek és az ellenfelek kedélyeit.
Az EU, a világ egyik vezető éghajlat-politikai szereplője bemutatta a történelem egyik legátfogóbb „zöld” törvényhozási csomagját. Ez pontosan meghatározza, hogyan próbálja majd a blokk elérni, hogy 2030-ra 55 százalékkal visszafogja az üvegházhatást okozó gázok emisszióját, és hogy 2050-re elérje a „karbonsemlegességet”.
A hivatalosan július 14-én bemutatott, „Fit for 55" (Jók vagyunk az 55-re) elnevezésű, környezetvédelmi javaslatokkal telepakolt megacsomagot éveken át készítették elő. A 27 európai biztos közül szinte mindenki részt vett benne valamilyen formában.
Ha az Ursula von der Leyen-féle Bizottságnak van egy átfogó prioritása, akkor az az, hogy az EU-t „zöld óriássá" tegye.
Az unió új, 1,8 billió eurós költségvetéséből csaknem 500 milliárd eurót fordítanak majd valamilyen módon arra, hogy egyszerre még inkább környezetbaráttá tegyék a klubot és gazdaságát.
Ez pedig a világ más országainak is fontos.
Brüsszelt nem csak a tagállamok követik
Lehet, hogy az Európai Unió geopolitikai törpe, de ha szabályozásról van szó, akkor a maga nemében osztályon felüli. Olyannyira, hogy a „Brüsszel-effektus" – az a jelenség, hogy az EU-n kívüli szervezetek különböző okokból végül követik az uniós jogszabályokat – mára már bevett kifejezéssé vált.
Kérdezzék csak meg a globális üzleti élet résztvevőit, amikor például a trösztellenes szabályokról vagy az adatvédelemről van szó.
Mivel különösen a fiatalabb generáció számára az éghajlatváltozás meghatározó kérdés, érdemes egy kicsit áttanulmányozni az EU-nak a bolygó megmentéséről szóló tervét.
Nemcsak az európaiaknak, hanem a pekingi, moszkvai és washingtoni politikai döntéshozóknak is, mivel előbb-utóbb nekik is meg kell küzdeniük ugyanezekkel a problémákkal.
Mit is tartalmaz tehát a csomag? Valószínűleg a legnagyobb visszhangot a belső égésű motorok kivégzése kelti, mivel 2035-től betiltják az új benzines és dízelüzemű járművek eladásait. Ez a következő évtizedben megnyitja az utat az elektromos kocsik teljes dominanciája előtt.
De ígéretek hangzottak el az európai emissziókereskedelmi rendszer (az ETS), az EU szén-dioxid-piacának nagymértékű kiterjesztésére is, úgy, hogy szigorítják a nagy kibocsátó tengerhajózási és a szintén „piszkos” légi közlekedési ágazatokra vonatkozó követelményeket.
Merész, de ellentmondásos törekvés lesz egy második kibocsátáskereskedelmi rendszer létrehozása is, amely a közúti közlekedésben és az épületek fűtésére használt üzem- és tüzelőanyagokat foglalná magában.
Másképp adóztatnák az energiafelhasználást
Közben az EU célként tűzte ki, hogy jelentősen növelni fogja a megújuló energiaforrások használatát: 2030-ra 32-ről 40 százalékra emeli az energiamixben a szél- és napenergia arányát, és kimondja, hogy 2030-ra az épületekben felhasznált energia 49 százalékának szintén megújuló forrásokból kell származnia.
Az energia megadóztatásának módja is változhat: egy másik javaslat szerint a jövőben nem a felhasznált energia mennyisége, hanem „minősége”, azaz az energiahordozó anyaga határozná meg az adókulcsot – azzal a nyilvánvaló céllal, hogy kiszorítsák a piacról a legszennyezőbb üzemanyagokat.
Világos, hogy az EU-tagállamok és a különböző ipari ágazatok kiskapukat keresnek majd, és megpróbálják újratárgyalni a szabályokat. A frontok még csak most állnak fel, de biztosak lehetünk benne, hogy a nehéz politikai téma miatt a következő években kemény tárgyalások, lobbizás és alkudozás apasztják majd Brüsszel energiáit.
A fogyasztóknak is húzniuk kell a nadrágszíjon?
És nem csak a politikusok és diplomaták állnak nehéz döntések előtt. Az Európai Bizottság nyíltan elismeri, hogy a csomagot így vagy úgy, a fogyasztók pénztárcája is megérzi majd. Az EU tisztviselői attól tartanak, hogy ez elmélyítheti a szakadékot a „klímatudatos” városiak és a például az autótól jobban függő vidékiek között.
Ne lepődjünk meg, ha újabb tiltakozások robbannak ki Európa-szerte, hasonlóan a francia üzemanyagár-emelések után az országot megrázó „sárgamellényes" tüntetésekhez.
A keserű pirula édesítésére – és a szegényebb háztartások védelmére – az Európai Bizottság egy Éghajlatvédelmi Szociális Alap létrehozását javasolta. Az ETS-rendszerekből finanszírozott alap a remények szerint 72 milliárd eurós költségvetésből gazdálkodhat, és arra használják majd, hogy segítsen a kevésbé vagyonosoknak otthonuk jobb szigetelésében és a klímabarát autók vásárlásában.
Rémisztő fegyver: az EU „karbonvámja"
Van egy további javaslat, amelyre várhatóan idegesen tekint majd a világ többi része: a szén-dioxid-határvám.
A vámnak máris találtak egy visszataszító uniós rövidítést, a CBAM-ot (Carbon Border Adjustment Mechanism). Lényege, hogy 2026-tól ugyanolyan mértékű adót vet ki az importált vasra, acélra, cementre, alumíniumra, műtrágyára és villamos energiára, mint amennyit az EU-termelők fizetnek az uniós szén-dioxid-piac szabályai érelmében.
Ennek célja megakadályozni a „karbonszivárgást" – azt, hogy a termelést a kevésbé szigorú klímavédelmi szabályokat alkalmazó, (ezért olcsóbban dolgozó) nem uniós országokba telepítsék át. Az EU tisztviselői azonban azt is elismerik, hogy van egy másik cél is: arra ösztönözni harmadik országokat, hogy az illeték megkerülése érdekében „dekarbonizálják”, azaz zöldítsék ki gazdaságukat.
A jövőben további ágazatokat is sújthatnak a határvámmal, és a brüsszeli pénzügyérek arra számítanak, hogy az intézkedés évi 10 milliárd extra eurót hoz majd az EU-kasszájába, mivel a 2021-ben rekordmagasságba, tonnánként 50 euró fölé emelkednek szén-dioxid-árak az EU-ban.
Egyes számítások szerint a CBAM legnagyobb vesztesei Oroszország és Törökország lesznek, de Washingtonból és Pekingből is hallani rosszalló megjegyzéseket.
Joggal mondhatjuk tehát, hogy az következő években többfrontos lesz az EU „zöld háborúja".