Az afganisztáni ENSZ-misszió vezetője figyelmeztette az ország iszlamista vezetését, hogy „majdnem lehetetlen” legitim kormányként elismertetniük magukat a nemzetközi közösség előtt anélkül, hogy feloldanák a lányokat és nőket sújtó szigorú korlátozásokat az oktatás és a foglalkoztatás területén.
Roza Otunbajeva arról számolt be az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén, hogy a tálibok sürgetik a nemzetközi közösség elismerését, eközben élesen szembemennek a világszervezet alapokmányában foglalt értékekkel.
Elmondta, hogy a kabuli vezetőkkel folytatott rendszeres tárgyalásain nyíltan beszél azon akadályokról, amelyeket a tálibok maguk teremtettek különböző rendeleteikkel és korlátozásaikkal, különösen a nők jogait illetően.
Ehhez kapcsolódóan: Szívszorító lenne, de az ENSZ kész elhagyni Afganisztánt
Annak ellenére hogy korábbi kormányzásukhoz, a kilencvenes évekhez mérten nagyobb önmérsékeltet ígértek, a tálibok szigorú intézkedéseket vezettek be, amióta átvették az ország irányítását 2021-ben, amikor az Egyesült Államok és a NATO haderői két évtized után kivonultak Afganisztánból. Azóta újra bevezették az iszlám törvénykezést, gyakorivá váltak a nyilvános kivégzések.
Egyebek mellett betiltották a lányok oktatását hatodik osztály felett, a nőket pedig kitiltották az olyan nyilvános helyekről, mint a parkok vagy az edzőtermek. Megtiltották azt is, hogy nemzetközi nem kormányzati szervezeteknél dolgozzanak, és elrendelték, hogy tetőtől talpig el kell takarniuk magukat.
Az ENSZ-misszió vezetője sérelmezte, hogy többszöri felszólításuk dacára sem lazítottak az előírásokon, mi több, további szigorításokat vezettek be, például újabb munkakörökben tiltották meg a nők számára a munkavállalást.
Az ENSZ BT április végén egyhangúlag megszavazta azt a határozatot, amelyben az egyre keményebb korlátozások mielőbbi visszavonására szólították fel a tálibokat. Ebben példátlannak nevezték, hogy valamely ország megtiltsa a nők számára a munkavállalást a világszervezet helyi missziójában.
Ehhez kapcsolódóan: Gürizős élet: egyre több éhező afgán család küldi dolgozni a gyerekeit
Otunbajeva kijelentette: tapasztalatai alapján világos, hogy az iszlamista kormányzat intézkedései rendkívül népszerűtlenek az afgán lakosság körében, illetve csorbítják a szélsőségesek legitimációját bel- és külföldön, miközben súlyos károkat okoznak az embereknek és a gazdaságnak is.
Az egykori kirgiz elnök „elszigeteltnek és autokratikusnak” minősítette a tálib rezsimet, és rámutatott, hogy tagjait gyakorlatilag nem lehet felelősségre vonni, kizárólag férfiak és szinte mind pastuk.
Hangsúlyozta: a háztartások 58 százaléka számára nehézséget jelent még a legalapvetőbb szükségletek kielégítése is, mintegy húszmillió ember szorul humanitárius támogatásra.