A V4-országok – Magyarország kivételével – mind részesülnek abból a pénzügyi és technológiai támogatásból, amellyel az amerikai külügyminisztérium akarja felgyorsítani a régió energetikai szénhidrogén-mentesítését. A beígért mini-atomerőművek ehhez nem biztos, hogy elegendők, de az orosz kötődésből csak ismétlésére futja: most már rendben van a Paks II.-projekt.
John Kerry, az Amerikai Egyesült Államok klímaügyi különmegbízottja szeptember elején Bukarestben, majd Pozsonyban járt. A szlovák fővárosban hivatalosan meg is nevezte azokat az országokat, amelyek az Egyesült Államok külügyminisztériuma által meghirdetett és finanszírozott Phoenix Project (PP) nyerteseként elsőként kapnak jelentős (összesen nyolcmillió dollárnyi) támogatást arra, hogy a széntüzelésű, illetve szénhidrogént használó áramtermelőik helyett a kis moduláris reaktorok felé vegyék az irányt. Csehországot, Szlovákiát és Lengyelországot már korábban kiválasztották, de a napokban tartott pozsonyi Project Phoenix Workshop kapcsán az amerikai kormányzati portálon is megjelent az erről szóló dokumentum.
Az eredményhirdetés menetrendszerűen történt: egy éve, amikor az egyiptomi globális klímakonferencián, a COP27-fórumon John Kerry és German Galuscsenko ukrán energiaügyi miniszter bejelentette egy kísérleti projekt indítását. (Az Ukraine Clean Fuels from SMRs lényege, hogy Ukrajnában hidrogén és ammónia előállítására profilozva terveznének és építenének amerikai támogatással olyan, kisméretű moduláris atomreaktorokat, amelyek a vízbontáshoz szükséges energiát biztosítják.) De az amerikai politikus mást is közölt: a kelet és közép-európai szénerőművek bezárásának felgyorsítását segítő SMR-ökoszisztéma kialakításának közvetlen amerikai támogatását. A PP lényege innen nézve az, hogy ennek részeként az Egyesült Államok főszereplőként száll be a szükséges munkaerő-átképzéstől kezdve a beruházások tervezési fázisától az építkezés befejezéséig tartó folyamat alakításába és költségeibe.
A támogatási csomag első tételeit (a helyszínkiválasztástól a megvalósíthatósági tanulmányig terjedő utat) tehát Csehország, Szlovákia és Lengyelország kapta.
Kassa, Varsó, szénbánya
A pozsonyi workshopon az is kiderült, hogy a szlovák energiaszolgáltató, a Slovenské elektrárne öt helyszínt javasolt (a Bohunice és Mochovce atomerőművi telephelyet, a Nováky és Vojany hőerőmű telephelyeit és a kassai US Steel acélgyár telephelyét).
„Úgy gondoljuk, hogy az új technológia, beleértve a kis moduláris reaktorokat, energiaszükségletünk megoldásának része” – mondta Branislav Strýček, a szlovák villamosművek főigazgatója, aki szerint a Phoenix Projekt lényege, hogy feltérképezzék, alkalmazhatók-e Szlovákiában e technológiák. Mivel kisebb méretűek, Strýček abban bízik, hogy „kevesebb pénzért és gyorsabban megépíthetők”. Nem a meglévő atomerőműveket akarják leváltani vagy kiegészíteni az SMR-ekkel, hanem a széntüzelésű erőműveket. A Slovenské elektrárne szakemberei kiszámolták: széntüzelésű erőműveik bezárása, a fogyasztási igények emelkedése, illetve a villamosenergia-ipar szén-dioxid-mentesítése évi 2,6 TWh plusz-villamosenergia szükségletét jelenti a 2030-as évekre. Ezt az igényt a kalkulációk szerint akár egyetlen SMR is képes lenne fedezni.
A lengyel Orlen megújuló energiás cége, az Orlen Synthos Green Energy (OSGE) hét helyszínt jelölt meg pályázatában. Az Ostrołęka projektben olyan helyeket választottak ki (köztük Varsó, Włocławek és Tarnobrzeg ipari környezetét), ahol jellemzően nagy energiaintenzitású termelőüzemek dolgoznak. „Lengyelország energiaátalakításának az amerikai nukleáris technológiákon kell alapulnia, különösen a GE Hitachi által kifejlesztett, bevált BWRX–300 technológián. A Phoenix Projektbe való bevonásának köszönhetően jelentősen felgyorsíthatjuk tevékenységünket” – nyilatkozta Rafał Kasprów, az OSGE elnöke. A kijelölt helyszínek az Orlen szerint nem kőbe vésett választások, mindenhol újabb és részletes geológiai, környezetvédelmi, biztonsági és más elemző tanulmányok készülnek. A lehetséges BWRX–300-helyszínek lakossági meggyőzése is elindult: a cég úgy számol, hogy a 300 MW teljesítményre képes, vízhűtéses erőmű olcsóbban termel majd áramot, mint a gázerőművek, egy-egy egység 300-350 háztartás igényeit képes kielégíteni.
Az amerikai külügyminisztériumi támogatást elnyerők közé tartozik a cseh szénbányavállalat, a Sokolovská uhelná is. Másfél millió dollár amerikai támogatást kaptak, hogy a saját félmillió dollárjukat kiegészítve vizsgálni kezdjék lehetséges SMR-telepítési helyszínként a Tisová erőmű, illetve egy vřesovái ipari komplexum telephelyét. A már korábban e körbe vont Ukrajna mellett azonban Románia is biztosan első körös kedvezményezettje a Phoenix Projektnek. Bukaresttől északra, Doiceștiben tervezik egy hatmodulos SMR megépítését. Az a bejelentés már az európai sajtóban is megjelent, hogy itt épül a kontinensen először SMR, amely kétezer munkahelyet fog teremteni, és évi négymillió tonna szén-dioxid-kibocsátást spórol meg Romániának, valamint hogy a román atomenergia-hivatal (CNCAN) októberben jóváhagyta a mini-atomerőmű engedélyezési alapdokumentumát. Ám hogy valóban épül-e majd SMR, az a hónapok óta a tőzsdén is mélyrepülésben lévő NuScale jövőjének is függvénye.
SMR: kicsi, ígéretes, drága, nincs
A kisméretű, small modular reactor (SMR) erőművek definíciója az utóbbi években folyamatosan lazult, annak megfelelően, hogy e mini-atomerőművek fejlesztési projektjei éppen milyen problémákkal szembesültek. Az eredetileg a nyomottvizes rendszertől újabb, fejlettebb és biztonságosabb, 300 MW-ot meg nem haladó blokkokból állóként meghatározott halmazba ma már 300 MW-nál nagyobb, gyakorlatilag csak miniatürizált, nagy reaktorokat építők is bekerültek. Az Energiaklub által készített, tavaly nyáron kiadott tanulmányban több mint hetven olyan projekt szerepel, amelyre az SMR címke került. A World Nuclear iparági portálon található dokumentum szintén hosszú és részletes.
A két tanulmány alapján valószínűsíthető, hogy technológiai értelemben a 2030-as évek elejére lehetnek már sorozatgyártásra kész, folyamatos termelésre képes SMR-ek a világon. A katonai céloknak inkább megfelelő, gyorsneutronos technológia mellett (mint például az orosz Bilibino- vagy a kínai Shidao Bay-minierőművek) erre a legnagyobb esélyük az olvadt sóval dolgozó rektoroknak (például az amerikai TerraPowernek és a kanadai CANDU-blokkok várt új generációjának), valamint a nyomottvizes technológiára épülő SMR-projekteknek van (mint a kínai ACP100-as demonstrációs erőmű). Utóbbiak esetében nem a technológiai akadály tűnik a legnagyobbnak: azt kell bizonyítania, hogy a miniblokkoknak az évtizedek óta használt, aktuálisan 1200–1600 MW blokkmérettel építésre kínált erőműmegoldásokhoz képest valóban vannak beruházási, szabályozási, biztonsági előnyei.
Bukott az olcsó áram ígérete
A beruházások megtérülését persze a nátriumos technológiára épülő projekteknek és a gázhűtéses és a higanyt központi szerepbe helyező elképzeléseknek is igazolniuk kell. Azt, hogy ez mennyire nem egyszerű, a célba éréshez valószínűleg a legközelebb álló NuScale aktuális helyzete bizonyítja. November elején a cég közölte, hogy vége az Idahóban 2029-re üzembe állítani tervezett Carbon Free Power projektnek (CFPP). Nem tudják folytatni, pedig már a mini-atomerőmű építésének kezdeti dátumát is kijelölték (2025). A CFPP-tervekben hat, egyenként 77 MW teljesítményre képes egységből összeállított NuScale-erőmű szerepel, a projekt célba juttatására 2020-ban 1,4 milliárd dollárt számoltak.
Hiába, hogy már arról is szó volt – a már említett, Bukarest közelében építendő, hasonló méretű projekt mellett –, hogy Lengyelországban egy réz- és ezüstbányacég lesz a következő ügyfél (a tervet júliusban a lengyel kormány is jóváhagyta), az idahói beruházás végül nem tudott elég gazdaságosnak tűnni. Az Idaho Falls közelébe vizionált erőmű azon bukott el, hogy nem volt elég leendő ügyfél a 89 dollár/megawattórás egységáron kínált áramára.
A Fortune elemzői akként értelmezik a mélyütést, hogy kiderült: nem igazolható az SMR-eket körüllengő ígéretfelhő, amely szerint olcsóbbak és gyorsabban telepíthetők, mint a hagyományos atomerőművek, mivel sorozatgyártással készülnek, így olcsón megtermelt áramukkal akár helyből is versenyképesek tudnak majd lenni a piacon.
A 89 dolláros ár pillanatnyilag nem vállalhatatlanul magas, jelenleg a folyamatos, úgynevezett zsinóráram a magyar áramtőzsdén például száz euró (108 dollár) körüli MWh-áron vásárolható meg. Ami elgondolkodtató, az egyrészt az, hogy az atomenergia-nagyhatalom Franciaországban az EDF minden erőművi problémája ellenére aktuálisan hetven euróban határozta meg, másrészt viszont inkább az a prognózis, amely szerint az áramárak akár az 52 euró/MWh árig csillapodhatnak a következő évtized elejére.
Ugyanakkor a november eleji, pozsonyi Project Phoenix Workshopon elhangzott az is, hogy a régióban az SMR-ek építésével kacérkodó országokban nem kizárólag a piaci-gazdasági szempont lesz a döntő. „Az állami támogatás kulcsfontosságú lesz a számos SMR, illetve más, fejlett reaktorkoncepció sikeres telepítéséhez” – mondta a fórum egyik panelbeszélgetésében Laura Holgate, az Egyesült Államok Bécsbe, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségbe delegált diplomatája.
Az SMR-eket illetően azonban van más probléma is, amelyekkel kalkulálni kellene. Amennyiben az Európai Unió a már deklarált energetikai önállósulás, illetve a nagyfokú önellátás felé kíván haladni, akkor nemcsak az orosz, de az amerikai, kínai, kanadai vagy dél-koreai SMR-technológia (az üzemanyagon, a karbantartáson keresztül ugyancsak érvényre jutó) bizonyos fokú külső függést is eredményez. A Phoenix Projekt nem utal arra, hogy ez megtörtént volna. Igaz, a francia és a brit SMR-fejlesztések célba érése jelenleg éppúgy kérdéses, mint az amerikaiaké. (Bill Gates TerraPower nevű cége nyáron ugyan sikeresen szívott fel a piacról 750 millió dollárnyi további beruházási tőkét, de annyira nem áll biztos lábakon, hogy októberben kiesett az Egyesült Királyság „válogatóján”, amely azt a hat SMR-projektet választotta ki, amelyekre a továbbiakban fókuszálnak.)
Magyar válasz…
Magyarországon az amerikai projektről, az abban való részvételi vagy távolmaradási szándékról sem jelent meg információ. Az aktuális magyar–amerikai viszonyt, illetve a magyar kormány atomenergia-érdekeltségét felidézve ez nem meglepő. Ami az oroszokhoz fűződő viszonyon kívül SMR-ügyben láthatóvá vált, az annyi, hogy miközben a brit Rolls-Royce bemutató jellegű tanulmányutakat szervezett magyar hivatalnokoknak is, Orbán Viktor kormánya legfeljebb a szólamban erősítő francia nukleáris ipar ígéreteit hallja meg. Előbbi mögé Boris Johnson mára feledésbe merült, tízpontos zöldipari forradalmával, de mintegy 550 millió dollárnyi támogatással állt be a londoni kormány, utóbbi mögött Macron elnök francia atomreneszánsz-víziója körvonalazódik. A britek 2035-re a saját, szigetországi igények kielégítését tarják elérhetőnek, de a francia ígéreteket sem érdemes még készpénznek venni.
A Nuwarddal, a francia nukleáris ipar legújabb ígéretével egy nagy probléma van, az, hogy egyelőre csak elméletben, illetve egy webes videóban használt látványterv formájában létezik. Az EDF – mint a „majdan valószínűleg első” ilyen mini-atomerőmű üzemeltetője – idén július végén nyújtotta be a francia nukleáris biztonsági hatósághoz (ASN) az első komolyan vehető anyagot. Ez az előzetes engedélyezési folyamat megkezdéséhez szükséges, biztonsági opciókat tartalmazó dokumentáció azonban akkor is csupán az út eleje, ha az állami energiavállalatnál lelkesnek mutatkoznak a projekt kimenetelét illetően. Az ideális forgatókönyv szerint – tehát ha e nukleáris üzemanyagot használó objektum tervezése, építése és beüzemelése elképzelhető lenne váratlan vagy nem számolt akadályok nélkül – a Nuward 2030-ra juthat el odáig, hogy elkészülnek az első francia SMR építési tervei. Renaud Crassous, az EDF új leányvállalatának elnöke leendő európai SMR-referenciaként határozta meg a Nuward minierőműveit, de a 2 x 170 MW teljesítményre tervezett, nyomottvizes rendszert – amelytől azt várják, hogy a 2030-as években felváltja a régi, nagy szennyezőanyag-kibocsátású szenes, olajtüzelésű és gázüzemű áramtermelő erőműveket, miközben támogatja a távfűtést, a sótalanítást, de még a hidrogéngyártást is – előbb el kell juttatni a sorozatgyártásig. Mindezt még azelőtt, hogy a valóban zöldenergiás technológiák megtennék – a tervek szerint a 2030-as évek elejére. (A hidrogéngyártással kapcsolatban pedig azt is rendezni kell, hogy jelenleg csak zöldhidrogén-technológiák irányában nyitott az uniós kassza, amibe a nukleáris energiából nyert villamos áram akkor sem tartozik bele, ha vízbontást végeznek vele. Ezt Németországból és Spanyolországból is Párizs figyelmébe ajánlották már.) A Nuward-projekt indítása szeptemberben múlt négyéves, 2022 nyarára a koncepcionális tervezési és építőmérnöki előtanulmányok elindításáig jutottak el. Az előzetes tervek elbírálása és az arra érkező hatósági javaslatok után, azok figyelembevételével kezdődhet az SMR részletes tervezése, majd 2026-ban indulhat a tervek jóváhagyásának kérelmezési folyamata. Négy évvel később pedig, ha minden az ideális forgatókönyv szerint alakul, megkezdhetik az első építkezést. A Nuward első blokkjának beindításáig további három év zökkenőmentes munkavégzésre lenne szükség.
A Phoenix Projektre közvetett válasz mindenesetre született a magyar kormány részéről. November 14-én a Roszatom közleményben tudatta, hogy intenzív építés-előkészítési munkát végeznek a Paks II. Atomerőmű építési területén, amelyet Szijjártó Péter miniszterrel együtt Alekszej Lihacsov is megnézett. Ezután a Roszatom főigazgatója elmondta, hogy Belaruszban átadták a második új atomerőművi blokkot, és a Roszatom „további tizennégy VVER–1200-as blokkot épít más, külföldi telephelyeken”. A magyar külgazdasági tárca vezetője hozzátette: a kormány büszke arra, hogy Paks II. építése „jelenleg Európa legnagyobb, építési engedélyt kapott nukleáris projektje”, amelyben az orosz generálkivitelezőn és a 94 magyar cégen kívül amerikai, német, francia, svéd és osztrák vállalkozók vesznek részt.
Szijjártó Péter nem részletezte, hogy a turbinasziget építését 2018 januárjában, nemzetközi tenderen elnyerő amerikai GE és az erőmű irányításvédelmi vezérlőrendszereinek szállítására szerződött francia–német konzorcium egyik lába, a Siemens Energy AG gyakorlatilag már nem vesz részt a projektben. A GE Steam Power tavaly eladta az EDF-nek azt a franciaországi üzemét, amely beszállt volna a magyar építkezésbe. Ráadásul az Ukrajnát lerohanó Oroszország ellen életbe léptetett amerikai gazdasági szankciók e beszállítói tevékenységet a Roszatom fegyveripari kötődései miatt is ellehetetlenítették, a német kormány exportengedélyezési hatósága pedig megakasztotta a Siemens Energyt a 2019-ben, a francia Arevával közösen kötött szerződései teljesítésében. Utóbbi, e több mint egy éve tartó várakozás annak ellenére változatlan, hogy a napokban ezzel kapcsolatban más vélekedés is megjelent.
…német csapás
A Bloomberg beszámolója szerint Joe Kaeser, a Siemens Energy felügyelőbizottságának elnöke egy német lapinterjúban megpendítette, hogy a német cég nyugodtan teljesíthetné szerződési tételeit, mert ha nem szállítanak, akkor a kínaiak lehetnek esélyesek beszállni helyettük a Paks II.-projektbe. Kaeser mondandóját árnyalja azonban, hogy az általa 2013–2021 között vezérigazgatóként irányított Siemens Energy éppen arról tárgyalt a kormánnyal, hogy állami segítséggel kezeljék az idén termelt, 4,6 milliárd eurós veszteséget. A CEO-pozíciót FB-elnökire cserélő menedzser (akinek a regnálása alatt hozott döntésekből levezethető a Siemens rekordvesztesége; ezért is váltották le) az idézett interjúban e tárgyalásokra is igyekezett hatással lenni. Például úgy, hogy azt bizonygatta: nem kell állami pénz, kormányzati beavatkozás.
November 15-én a német gazdasági minisztérium közleménye szerint összesen 15 milliárd eurós forráshoz jut a Siemens Energy AG. Az állam 7,5 milliárd eurós viszontgaranciát vállal a nagyrészt magánbanki hitelek mögé, ha a cég fizetésképtelenné válik.
Szijjártó arról sem tett említést, hogy az általa és orosz partnere által hivatkozott építési engedély éppen az atomerőmű építésének megkezdésére nem jogosítja fel a beruházót, magyarországi SMR-projektekről szóló bejelentés nem történt. Ez ügyben továbbra is annyi tudható, hogy az energetikai miniszter erre vonatkozó megnyilatkozásai mögött nem találhatók komolyan vehető támpontok.
