Rendkívül ritka a tömeges munkabeszüntetés a szigetországban, ahol általában a bértárgyalások békés úton vezetnek megállapodáshoz.
A mintegy kilencszáz dolgozó részvételével zajló sztrájk miatt egy napra bezárt a Seibu tokiói divatüzlet. Az érintettek így tiltakoznak a tulajdonos Seven & I azon tervei ellen, amelyek értelmében eladnák a tíz egységből álló Sogo & Seibut az amerikai Fortress befektetési alapnak.
Egyebek mellett biztosítékokat kívánnak kiharcolni munkahelyük megtartására vonatkozóan, illetve elégedetlenségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az áruház körülbelül felét a Jodobasi elektronikai kiskereskedelmi vállalat átvenné.
Ehhez kapcsolódóan: Rekordmértékben csökkent tavaly a népesség Japánban
A szerződést pénteken írják alá a felek. A tulajdonos közölte, hogy az eredetileg kialkudott 250 milliárd jenes vételár helyett végül harmincmilliárd jenben állapodtak meg, miután arra kérték a vevőt, hogy a lehető leginkább tartsa szem előtt az üzleti folytonosság biztosítását és az alkalmazottak megtartását.
A Fortress megerősítette: együtt fognak működni annak érdekében, hogy a jelenlegi munkavállalókat „a lehetőségekhez mérten” megőrizzék.
Az amerikai cég emellett bejelentette, hogy több mint húszmilliárd jent fognak befektetni a Jodobasival a Sogo & Seibu áruházainak felújításába.
Ehhez kapcsolódóan: A távolság ellenére közelebb van egymáshoz az EU és Japán, mint bármikor
A sztrájkok rendkívül ritkák a kelet-ázsiai szigetországban, ahol általában a munkakörülményekről és a bérről szóló tárgyalások békés úton rendeződnek. A mostanihoz hasonló akcióra már hatvanegy éve nem volt példa nagyobb áruháznál, ezt is hónapokon át tartó egyeztetések előzték meg.
A munkabeszüntetés meghirdetőit támogatásukról biztosították más, konkurens vállalatok dolgozói is.
Vakana Suto munkaügyi szakértő úgy vélekedett, hogy az ügy sokakra hathat bátorítólag Japánban, különös tekintettel arra, hogy az érintettek helyzete közel sem egyedi.