Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elfogtak két férfit a lelőtt jeladós farkas ügyében


A farkas, amely eljutott Svájcból Magyarországra
A farkas, amely eljutott Svájcból Magyarországra

A gyanú szerint a védett farkast április elsején, Hidasnémeti határában pusztították el egy vadászó társaság tagjai, köztük egy hivatásos vadász. Az állat teteméről levágták a jeladót, és a Hernádba dobták, a nyomozók búvárok segítségével találták. Az állat teteme nem került elő.

A rendőrség honlapján olvasható közleményben emlékeztetnek arra, hogy sokan követték az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett ragadozó vándorlását, a nyomkövető folyamatosan jelezte, éppen merre jár a farkas. 2023. április elején azonban a nyomkövető elhallgatott, és nagyon rövid időn belül felmerült, hogy az állat elpusztulhatott.

Mivel feltehető volt, hogy pusztulását emberi beavatkozás okozta, az Aggteleki Nemzeti Park jelzése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen természetkárosítás miatt. A nyomozók kutatásokat, szemléket folytattak le, bizonyítékokat gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, kapcsolatba léptek a svájci hatóságokkal is.

Végül eljutottak a vadászó társasághoz, amelynek tagjai a nyomozók szerint tisztában voltak azzal, hogy védett ragadozóról van szó.

A két szabolcsi férfit augusztus 2-án hajnalban fogták el. Egyikük elfogásához a Terrorelhárítási Központ munkatársainak segítségét kérték, mivel engedéllyel tartott lőfegyverrel rendelkezett.

Egyebek között természetkárosítással, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel gyanúsították meg őket a nyomozók, majd a kihallgatást követően őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Frissítés: Az egyik gyanúsított kilencéves gyermeke lőhette le a farkast

Erről Barkó Tamás, a Borsod Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője beszélt a Blikknek. Azt mondta, a férfi a gyermek felügyeletét rábízta a másik gyanúsítottra, hogy Hidasnémeti külterületén vadásszanak. Ehhez a férfi az általa engedéllyel tartott vadászfegyvert a fiú rendelkezésére bocsátotta. Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast. Ezt követően az állat tetemét egy kocsiba tették, a négyezer euró értékű jeladót levágták és a folyóba dobták.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG