Az egykori olasz miniszterelnököt azzal vádolták, hogy tanúkat fizetett le, hogy hazudjanak a kiskorú prostituáltakat is érintő „bunga-bunga partik” ügyben, a bíróság azonban szerdán felmentette.
Silvio Berlusconira hat év szabadságvesztés kiszabását kérte a vádhatóság azt állítva, hogy huszonnégy embert, jórészt fiatal nőket fizetett le mintegy tízmillió euróval, hogy hamisan tanúskodjanak azon eljárás során, amelyben azzal vádolták, hogy fizetett a szexért egy 17 éves marokkói táncosnőnek.
A milánói ítélethirdetésen az elsőfokú bíróság elegendő bizonyíték hiányában felmentette a 86 éves üzletembert, akinek pártja, a Hajrá, Olaszország tagja Giorgia Meloni jobboldali kormánykoalíciójának.
A volt miniszterelnök mindvégig tagadta a vádakat, és folyamatosan azt hangoztatta, hogy az eljárások célja politikai ellehetetlenítése.
„Csakis legnagyobb elégedettségemnek tudok hangot adni az egyértelmű felmentés kapcsán” – húzta alá a politikus ügyvédje, Federico Cecconi.
Ehhez kapcsolódóan: Berlusconi visszatért, az adócsalási tiltás után szenátusi mandátumot nyert
A törvényszék emellett felmentette a másik kéttucatnyi gyanúsítottat is, köztük a most harmincéves, egykori színpadi nevén „Szívtipró Rubyként” ismert Karima el-Mahrougot is, aki a korábbi ügy középpontjában állt.
A nő megkönnyebbülését fejezte ki a hír hallatán. „Olyan boldog vagyok (…) Felszabadulást jelent azon évek után, amelyek finoman szólva is kemények voltak. Teljesen lesújtott az ügy, amikor 17 éves voltam, és ez kitartott harmincéves koromig. Rémálom volt” – fogalmazott.
Az ügyészség képviselője hangsúlyozta: nyilvánvaló, hogy a tanúk hazudtak az eredeti eljárás során, a kérdés csak az, hogy miért. Tiziana Siciliano közölte, hogy tanulmányozzák a verdiktet, és ezt követően döntenek majd a fellebbezésről.
A botrány nagyban hozzájárult Berlusconi bukásához 2011-ben, akinek így ért véget negyedik kormányfői ciklusa.
Ehhez kapcsolódóan: Berlusconi húsz üveg vodkát kapott ajándékba Putyintól
A milliárdost végül felmentették az úgynevezett Ruby-gate-ügyben, mert bár a bíróság megállapította, hogy fizetett a szexért a lánynak, arra nem volt bizonyíték, hogy tudta volna, hogy nem múlt el 18 éves.
A politikus ezután ismét a vádlottak padjára ült, ekkor már a jelenleg is tárgyalt vesztegetési ügyekben, Sienában, Rómában és Milánóban. Előbbi két városban már korábban megszületett a felmentő döntés.
Berlusconi egyébként korábban elismerte, hogy adott pénzt több vendégének, de szerinte ezzel csak a hírnevükön esett csorbát igyekezett kiköszörülni, nem várt ellenszolgáltatást.