Minden irányból jelentősen nőtt a támadások száma az ország déli és keleti részén, az orosz inváziós csapatok nagy erőkkel dolgoznak az ukrán védelmi vonalak áttörésén, egyelőre sikertelenül.
A besorozott katonák tízezreivel megerősített orosz hadsereg (és persze a Kreml) a jelek szerint nagyon szeretne harctéri sikereket felmutatni a háború jövő heti első évfordulójára az elszenvedett vereségek után. Ez lehet az egyik fő oka annak, hogy kezd testet ölteni egy újabb nagyszabásúbb orosz offenzíva.
Szerhij Hajdaj luhanszki kormányzó arról számolt be, hogy a régióban jelentősen megnőtt a támadások száma minden irányból, egyre hevesebb a bombázás, és gyakoribbá vált a légierő bevetése is.
„Folyamatosan próbálkoznak a védelmi vonalaink áttörésével” – mondta pénteken a Kreminna körüli harcokról.
Előző nap nagyjából két óra leforgása alatt harminchat rakétát lőttek ki az oroszok, ezekből tizenhatot sikerült megsemmisíteni, ami a szokásosnál kisebb aránynak számít. Találat érte egyebek mellett az ország legnagyobb olajfinomítóját is.
Kijev rámutatott, hogy olyan rakétákkal is támadtak a megszállók csütörtökön, amelyeket nem tudtak leszedni, ezért is lenne rendkívül fontos a nyugati fegyverszállítások felpörgetése.
Pénteken kezdődik a rangos Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia, amelyen többek között Kamala Harris amerikai alelnök, Emmanuel Macron francia államfő és Olaf Scholz német kancellár is részt vesz.
Orosz vezetőket nem hívtak meg a vasárnapig tartó rendezvényre, az ukrán kormány képviselői viszont jelen lesznek. Egyébként Magyarország vezetésének részéről sem vesz részt senki a fórumon.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos esti videóüzenetében azt nevezte a jelenlegi legfőbb célnak, hogy megakadályozzák az orosz előrenyomulást és felkészüljenek az ellenoffenzívára.
„Tartani a helyzetet a fronton, felkészülni az ellenség bármilyen eszkalációs lépésére – ez a prioritás a közeljövőben” – fogalmazott.
Az Egyesült Államok azt tanácsolta Ukrajnának, hogy várjon az ellentámadással addig, amíg meg nem érkeznek az újabb fegyverek és le nem zárul a kiképzés.
Ehhez kapcsolódóan: Legalább hatezer ukrán gyereket tarthatnak fogva orosz átnevelőtáborokban
A Kreml továbbra is a donyecki Bahmut város elfoglalására összpontosítja erőfeszítéseit, amelyet már hónapok óta ostromolnak a Wagner-csoport nevű katonai magánvállalat zsoldosainak irányításával és óriási emberveszteségekkel.
„Sok katonát küldenek. Nem hiszem, hogy ez fenntartható” – vélekedett az ukrán hadsereg egyik sajtómunkatársa, Tarasz Dzioba.
„Helyenként halomba vannak rakva a holttesteik. Van egy árok (…) egyszerűen nem szállítják el a sebesültjeiket vagy halottjaikat” – tette hozzá.
A háború előtt hetvenezres lakosságú, mára szinte üres Bahmut elfoglalása jó kiindulópontot jelenthetne az orosz fegyveres erők számára a további előrenyomuláshoz nyugat felé, Kramatorszk és Szlovjanszk irányába.
Ehhez kapcsolódóan: Propagandisták, bankok és technológiai sorompó az EU új szankciós csomagjában
A szomszédos Moldovában, ahol a parlament csütörtökön megszavazta az új Nyugat-barát kormány beiktatását, a hatóságok figyelmeztettek, hogy ismét rakétaroncsokat találtak a határ közelében.
Az Oroszország szoros szövetségesének számító Belarusz leszögezte, hogy csak akkor vezényelne katonákat Ukrajnába, ha támadás érné.
Eli Kohen izraeli külügyminiszter csütörtökön Kijevbe látogatott, de nem jelentette be fegyverek szállítását, mindössze azt közölte, hogy a zsidó állam fokozza az újjáépítéshez nyújtott támogatást.
Németországba a legfrissebb adatok szerint tavaly 1,1 millió ukrán menekült érkezett, ami meghaladja a 2015-ös migrációs válság idején regisztrált számokat.