Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kijutott hat magyar a Gázai övezetből


A gázai al-Sifa kórház 2023. november 12-én
A gázai al-Sifa kórház 2023. november 12-én
Hat újabb magyar állampolgár, közöttük négy gyermek, illetve két palesztin családtagjuk jutott ki csütörtökre virradóra a Gázai övezetből. Egy magyar úgy döntött, hogy Gázában marad, vele a továbbiakban is tartják a kapcsolatot.
Egyiptom felé hagyták el a háborús övezetet. Szijjártó Péter külügyminiszter közlése szerint Kairóba, onnan még a héten Magyarországra érkeznek.
A külügyminiszter Facebook-oldalán közölte, hogy ezzel a korábban Gázában tartózkodó tizenöt magyar állampolgárból az a tizennégy, aki szeretett volna eljönni, el is tudott.
Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban elmondta, hogy tizenöt magyarral tartották a kapcsolatot Gázában. Sokáig nem volt lehetőség arra, hogy elhagyják az övezetet a biztonsági helyzet miatt. Két héttel ezelőtt nyolcan palesztin családtagjaikkal együtt ki tudtak jönni. Újabb kéthetes várakozásra kényszerültek azok, akik maradtak, közben egy izraeli támadásban meg is sebesültek, de a miniszter beszámolója szerint most hat magyar, köztük négy gyermek, valamint két palesztin családtagjuk kijutott.
A kairói magyar nagykövetség munkatársai segítették őket, a héten már Magyarországra érkezhetnek. Egy magyar úgy döntött, hogy Gázában marad, vele a továbbiakban is tartják a kapcsolatot.
Az Izrael ellen október 7-én végrehajtott támadás óta a Hamász fogságában lévő magyar túszokról ezúttal nem beszélt a külügyminiszter. Korábbi tájékoztatás szerint továbbra is van öt magyar állampolgár, köztük két gyermek a mintegy kétszáz túsz között. A Hamászt többek közt az Európai Unió és az Egyesült Államok is terrorszervezetnek minősíti.
XS
SM
MD
LG