Sosem látott mélyponton a magyar gazdasági növekedés. Előveszi a kormány a magyar áramtermelő erőművek bolygó hollandiját. Sok családnak okozhat gondot a dráguló iskolai étkezés.
Sosem látott mélyponton a magyar gazdasági növekedés
Negyedik negyedéve csökken a bruttó hazai termék (GDP), ilyen még a 2008-as gazdasági világválság után sem történt, sőt 1995 óta, amióta mérik, nem fordult elő. Éves szinten 2,3 százalékos a visszaesés, az előző negyedévhez képest pedig 0,3 százalékos. A kormány szerint az elhúzódó háború és a brüsszeli szankciók miatt alakult így, de a második fél évben már beindulhat a növekedés.
Előveszi a kormány a magyar áramtermelő erőművek bolygó hollandiját
A vízszivattyús erőművek építésének áramhálózati létjogosultságát vizsgálja az energetikai tárca, bár az ilyen tervek eddig mind elbuktak Magyarországon. Titkolt a vizsgált kapacitásméret és a költségigény is, de az sem látszik, hogy ezek az építmények 2030-ig megépülhetnének.
Sok családnak okozhat gondot a dráguló iskolai étkezés
Az év eleji, húsz-harminc százalékos emelés után ismét jelentős mértékben drágulhat a közétkeztetés az infláció és az egyéb költségek emelkedése miatt. Hajdú-Biharban egyelőre nem tudni, hogy az önkormányzatok mennyivel emelnek, de az biztos, hogy az ingyenes közétkeztetésből épp kiszoruló családoknak problémát okoz majd az áremelkedés.
Milliárdokat érő lepusztult ingatlanok – Felkutattuk a főváros aranytartalékait
Rákosrendező, Bosnyák tér, Ganz–MÁVAG: elhagyatott, lepusztult, úgynevezett barnamezős területek. Huszonnyolc Margit-szigetnyi terület áll kihasználatlanul a fővárosban – ahogy Budapest főépítésze mondja, a város aranytartalékai –, fejlesztésükhöz azonban rengeteg pénz kellene. Podcastunkban Bihari Ádámmal, a Szabad Európa munkatársával beszélgettünk, aki videóriportot készített Budapest sebhelyeinek feltárására.
Az orosz tengeri blokád ellenére elhagyta Odessza kikötőjét egy teherszállító hajó
A hongkongi zászló alatt hajózó Joseph Schulte elhagyta a dél-ukrajnai kikötőt az ideiglenes fekete-tengeri humanitárius folyosón keresztül, amelyet a kijevi kormány nemrég jelentett be az orosz haditengerészeti blokád ellenére.
Eközben stratégiai jelentőségű település felszabadítását jelentette be az ukrán hadsereg. A Donyecki terület délnyugati részén található Urozsajne feletti ellenőrzés átvétele fontos lépés lehet a megszállás alatt lévő keleti és déli régiókat összekötő orosz szárazföldi híd elvágását célzó offenzívában.
Erdoğan elszántságát teszteli a török partoknál végrehajtott orosz rajtaütés
Újabb NATO-tagállam határához került közel az ukrajnai háború azzal, hogy az orosz haditengerészet a törökországi partok közelében tartóztatott fel egy teherszállító hajót, miközben Ankara a Moszkva által felmondott fekete-tengeri gabonamegállapodás újraélesztésén dolgozik.
Amit még tudni érdemes
Mi történt, amitől az EU gazdasága nő, a magyar pedig esik? (HVG)
Ha nem is látványosan, de nő az Európai Unió gazdasága, a magyar viszont csúnyán esik immár egy éve. A lap utánajárt, mi történik másképp nálunk, mint sok más országban, amitől ez a kínos eredmény jött ki, és mit csinálnak jól mások.
A kormány lebontotta a természetvédelmet, a recski bánya körüli pusztítás ezt mutatja be (24.hu)
Baráz Csaba korábbi kormánytisztviselő szerint rendszerszintű problémákat mutat az állami környezet- és természetvédelemben, ami Recsken történt a kőbányánál, jóllehet a bajok már a szocialista-liberális kormányok alatt elkezdődtek.
Csak a távhőhöz nem mertek nyúlni – így lett a lakótelepek népe a Fidesz „szent tehene” (Válasz Online)
Tíz éve élünk a rezsicsökkentés korszakában, és egy éve tart a csökkentés csökkentésének zavaros ideje. A NER történetének leghatásosabb innovációja egyszerre formálta a politikát és a gazdaságot, kimutatható belőle minden, ami 2013 óta történt Magyarországon.
Minden jót kíván a mai napra
a Szabad Európa budapesti szerkesztősége