A hírlevelet itt meg is hallgathatja:
Felderítő misszió az európai uniós pénzekért. Csendben elkezdett a kormányzat egyeztetni a Norvég Alap újraindításáról. Titkosszolgálati dokumentumok szerint orosz hibrid hadviselés célpontja volt a romániai választás.
Felderítő misszió az EU-s pénzekért
Ahogyan fogalmaz Bóka János EU-ügyi miniszter, felderítő misszión járt az új Európai Bizottságnál, hogy felmérje, mekkora esély van a befagyasztott pénzek megszerzésére. A Szabad Európa állandó brüsszeli tudósítója arról számolt be legfrissebb podcastunkban, hogy semmi sem változott az elmúlt egy évben, így örökre elveszhet 1,1 milliárd euró.
Csendben elkezdett a kormány egyeztetni a Norvég Alap újraindításáról
A magyar EU-s elnökség keretében, magyar részvétellel jött létre megállapodás az Európai Bizottság és a Norvég Alap országai között az alap forrásainak felhasználásáról – tudta meg a Szabad Európa. Lapunk információi szerint még idén megkezdődhetnek a kétoldalú tárgyalások Norvégiával az immár 2021 óta felfüggesztett alap újraindításáról. Korábban az Orbán-kormány inkább lemondott 75 milliárd forintnyi támogatásról, de nem hajlandó elfogadni, hogy az Ökotárs konzorciuma diszponáljon a civil alap felett.
Titkosszolgálati dokumentumok szerint orosz hibrid hadviselés célpontja volt a romániai választás
A Legfelsőbb Nemzetvédelmi Tanács feloldotta értékelése titkosítását, rámutatva, hogy ennek alapján az ország különböző összehangolt műveletek célpontja lehetett az elnökválasztás november 24-i, első fordulója előtt, amelyet a szélsőjobboldali, oroszbarát Călin Georgescu nyert meg.
PDSZ: Pozitív fejlemény a béremelés mértéke, de a tisztességes megélhetéshez sokkal több kellene
Valamennyit enyhít a pedagógusok rossz anyagi helyzetén a jövőre ígért béremelés, viszont nem tudni, mekkora áremelkedés lesz, így nehéz megítélni, hogy mennyit – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője. A belügyminisztérium átlagos 21,2 százalékos béremelést jelentett be a tanároknak.
A bíróság már kimondta az ön elleni ítéletet – reagált a Madách gimnázium kirúgott igazgatója Pintér Sándor szavaira
„Parancsát végrehajtották: kiiktattak” – írta Mészáros Csaba, a Madách Imre Gimnázium augusztusban felmentett igazgatója Pintér Sándor belügyminiszter szavaira reagálva, amelyek szerint rendőri nyelven lázadásnak nevezik azt, amit az igazgató tett.
Kerüljön képbe az iráni rakétákról és az izraeli légvédelemről!
Irán soha nem tudta még közvetlenül ilyen súlyosan bombázni Izraelt. Legfrissebb cikkünkben röviden és leegyszerűsítve áttekintjük, hogyan jutott a két ország ide, milyen eszközökkel támadhat Irán és milyen rendszerekkel védekezik Izrael.
Az Egyesült Államok a rendőri brutalitás beszüntetésére szólította fel Georgiát
A georgiai ellenzék egyik vezetőjét letartóztatták, majd eszméletlenre verték a Tbilisziben immár napok óta zajló tüntetések közepette. Az Egyesült Államok határozottan elítélte, hogy a hatalom erőszakot alkalmazott az európai uniós csatlakozási folyamat felfüggesztése miatt utcára vonuló demonstrálókkal szemben.
Amit még tudni érdemes
Újabb NER-sztárpap bukott le – minden egyházi tevékenységtől eltiltották (Válasz Online)
A politikai kereszténység (és az orosz propaganda) egyik arcáról, egy zuglói templom plébánosáról, a kormány által tavaly kitüntetett Pajor Andrásról van szó, aki számos alkalommal kisfiúkat vetkőztetett meztelenre az áldozatok beszámolói szerint.