A megyék közül Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér emelkedik ki az átlagból, míg Szabolcs-Szatmár-Beregben, Békésben, Nógrádban és Borsod-Abaúj-Zemplénben keresik a legkevesebbet.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2022 első háromnegyed évében országos átlagban 334.920 forint volt a nettó átlagkereset Magyarországon, de mint az a hvg.hu szemléjéből is kiderül, nagyon a területi eltérések. Míg Budapesten 413 ezer forint a nettó átlagbér, addig, a legtehetősebbnek számító Győr-Moson-Sopron megyében is 67 ezer forinttal kevesebb ez az összeg.
Havi 300 ezer forint fölött, a fővárost nem számítva csak hét megyében lehet keresni: Győr-Moson-Sopront Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Heves, Vas és Pest követi. Veszprém megye már nincs a háromszázezresek „klubjában".
Az ország keleti, északkeleti részén vannak a legszegényebb területek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a sereghajtó, ott a nettó átlag 238.420 forint, 175 ezer forinttal kevesebb a fővárosi átlagos nettó bérnél.
A KSH adatai alapján egyébként éppen az átlagbér szempontjából sereghajtó négy megyében, vagyis Szabolcs-Szatmár-Beregben, Békésben, Nógrádban és Borsod-Abaúj-Zemplénben a legnagyobb a munkanélküliség is. Ebből a szempontból Nógrádban a legrosszabb a helyzet ott a munkanélküliségi ráta 8,2 százalékos.