A Kreml Ukrajna elleni háborúja már túl van az ötszázadik napon, a konfliktus következményei pedig egyre mélyebben beszivárognak az orosz társadalomba, lassan megváltoztatva az élet szerkezetét a kiterjedt országban. Ez duplán igaz az olyan kis, elszigetelt szibériai városokra, mint Jaskino.
Amikor a 26 éves Jevgenyij Szajapin januárban hazatért két hónapos ukrajnai harctéri szolgálata után, összetört, fizikailag és lelkileg is sérült volt. Nem mondta meg a feleségének, hogy elmegy a háborúba. Az asszony bejelentette, hogy elválik, miközben a férfi egy helyi klinikán lábadozott.
Tizenegy nappal azután, hogy hazatért ebbe a szibériai kisvárosba, az út szélére dobva találták meg élettelen testét – nyilvánvalóan lelőtték. Szajapin nővére, Jelena szerint összeveszett egy férfivel, aki kapcsolatot kezdett válófélben lévő feleségével. A férfi állítólag lelőtte, és most gyilkosság miatt folyik ellene nyomozás.
„Szüksége volt pénzre? A fenébe is, mindannyiunknak szükségünk van rá. Dolgozott és segített nekem, amikor leégett a házunk. Ellátta a gyerekeit, az enyémet is. De nem volt a megszállottja, ahogy mondani szokták. Ma van, holnap már nincs – mondta Jelena. – Nem a pénz miatt ment oda, az biztos. Segíteni akart a hazának. Egyszerűen ilyen ember volt.”
A Kreml Ukrajna elleni háborúja július 8-án járt az ötszázadik napjánál. A konfliktus következményei egyre mélyebbre szivárognak be az orosz társadalomba, lassan megváltoztatva az élet szerkezetét a kiterjedt országban. Ez duplán igaz az olyan kis, elszigetelt városokra, mint Jaskino, amelynek egyetlen jelentős munkáltatója van – egy cukrászüzem –, és amely még mindig küzd a szegénységgel, az alkoholizmussal, a lehetőségek hiányával és a kisvárosi élet problémáival.
Nyugati tisztviselők szerint Oroszország akár kétszázezer halottat és sebesültet veszthetett a 2022 februárjában indított invázió kezdete óta.
A Kemerovo szénbányászvárostól mintegy kilencvenperces autóútra északnyugatra fekvő, mintegy 13 ezer lakosú Jaskino városában hivatalosan 19 férfit tartanak nyilván az ukrajnai harcokban elesettként.
„Imádkozom Istenhez, hogy a háború gyorsan véget érjen, és a fiamat ne vigyék el”
Jaskino még nem találta ki, hogyan akar megemlékezni háborús halottairól. Az Ukrajnában elesettek közül kettőnek az emléktáblája nem a 4. számú általános iskola külső oldalán, hanem a belső térben lóg.
Ez egyszerre zavaró és ijesztő az egyik nő, Olga számára, aki kérte, hogy csak a keresztnevén említsük. Az iskola előtt állva elmondta, hogy a fia nyolcadikos.
„Persze hogy ijesztő. Imádkozom Istenhez, hogy a háború gyorsan véget érjen, és a fiamat ne vigyék el – mondta. – Most 14 éves, de ha ez elhúzódik, el fogják vinni.”
A város fő kulturális és szociális intézménye, a Központi Művelődési Ház előtt és a város számos pontján bőségesen láthatók a jóváhagyott üzenetek, amelyek a háború – hivatalosan „különleges katonai művelet” – támogatására buzdítják az embereket.
A művelődési ház előtt nemrégiben, egy nyári hétköznapon anyák sétáltak babakocsival, míg egy maroknyi gyerek a vidámparkokra emlékeztető elektromos kocsikat vezetett. Az épület előtt felállított színpadon egy 12 éves fiú sétált és énekelt: „Dicsőség a haza szabadságának! A testvéreinkkel való örök szövetségnek! Elődeink népi bölcsességének!”
Nem sokkal az invázió megindulása után a helyi hatóságok egy leszerelt T–55-ös harckocsit szállítottak a Hősök terének nevezett központi helyre. A tisztviselők rendszeresen szerveznek oda hazafias gyűléseket és nyilvános demonstrációkat, többek között iskolások versenyeznek, hogy megmutassák, milyen gyorsan tudnak összeszerelni egy Kalasnyikovot.
Jelena Szajapina elmondta, hogy testvére, Jevgenyij eredetileg önként jelentkezett az ukrajnai harcra, de a toborzók elutasították, mert két kisgyermek édesapja, és mert nem rendelkezett katonai tapasztalattal.
Ezért 2022 novemberében a Wagner magánzsoldoscéghez szerződött – anélkül hogy szólt volna a feleségének.
„A katonai nyilvántartási és sorozási irodában azt mondták neki: Nincs ott semmi keresnivalód – mondta a nővére. – De úgy döntött, hogy mégis elmegy, mert a srácok már ott voltak.”
Mégis, mondta a nő, más barátainak és ismerőseinek azt tanácsolta, hogy ne jelentkezzenek. „Azt mondta nekik: Egyelőre várjatok ki, aztán majd később eldöntitek, talán elmentek.”
Miután január 13-án hazatért, Jelena elmondása szerint a férfi poszttraumás stressz szindrómában szenvedett, repeszsérülések voltak a lábán és eltört a karja. Miközben a kórházban lábadozott, a felesége bejelentette, hogy elválik.
„Azt mondta, hogy az egységében lévő 12 emberből négyen maradtak életben – mesélte Jelena. – Először a mesterlövész dolgozta meg őket; őt a sisakján találta el. Aztán elkezdődött a tüzérségi tűz, tűzfal borította be őket” – mondta.
Szajapin volt felesége nem volt hajlandó nyilatkozni a Szabad Európának, mondván, hogy „a magánéletet nem kell a nyilvánosság elé tárni”.
„Nincs sok munka a faluban, ezt meg kell érteniük”
Jaskinóban azonban nem mindenki támogatja a háborút.
Tavaly ősszel egy 31 éves nőt ötvenezer rubel (185.000 forint) pénzbírságra büntettek, miután bűnösnek találták abban, hogy megpróbált háborúellenes tüntetést szervezni. Felkerült a közösségi média Szégyenfalának nevezett feketelistájára. Megkeresésünkre nem válaszolt.
A háború és halottai a város fölött lebegnek, ahogy Oroszország számtalan városa fölött. De a mindennapi élet szükségletei is nyomasztják a helyieket.
„Az emberek azt gondolják, hogy ha falun élünk, nincs szükségünk pénzre. De az árak nálunk ugyanolyanok, mint a városban” – mondta Szvetlana Kazanceva, aki gyermekeivel a Központi Művelődési Ház közelében sétált. Elmondta, hogy a város legtöbb otthonában nincs ivóvíz; az embereknek palackozott vizet kell venniük vagy a város szélén lévő forrásról kell hozniuk.
Bár hivatalosan 19 férfit tartanak nyilván az ukrajnai harcokban elesettként, nem világos, hogy összesen hány embert küldtek a háborúba, akár mozgósított katonaként, akár – mint Szajapin esetében – a Wagner-csoport önkénteseként.
Mégis, a legtöbben éppen a munka és a munkalehetőségek hiánya miatt mennek háborúba – mondták sokan.
„A férjemet a mozgósítás során vitték el, de nem ugrott a lehetőségre, hogy harcoljon – mondta egy másik, névtelenségét kérő nő. – Először is értelmetlen, de legalább pénzt keres. Nincs sok munka a faluban, ezt meg kell értenie.”
Egy másik nő, aki Jelena Alijeva néven mutatkozott be, elmesélte, hogy a fia Ukrajnából tért vissza, miután lejárt a szerződése. Elmondta, hogy az ígért kétszázezer rubeles (742 ezer forintos) bérnek csak a töredékét kapta meg.
„A szerződés lejárt, de azt mondták, lehet, hogy visszahívják a szolgálatba. Nem akar visszamenni” – mondta Alijeva.
„Amennyire tudjuk, még most is teljes a zűrzavar: késik a fizetés. Néha kevesebbet kapnak” – mondta.
Ha valaki munkát kap az édességgyárban, a fizetés jó – mondta –, de 12 órás műszakokokban kell dolgozni.
„Máshol a városban általában csak filléreket fizetnek. Ezért az emberek elmennek a háborúba – mondta vállat vonva. – Mit lehet tenni ez ellen?”
