Kitől kell védeni a szuverenitást? A jogállami kötözködőktől vagy egy szomszéd országtól, amelyik pénzzel és pártok támogatásával is jelen van az országunkban? Hol van a szuverenitás megsértésének és a határon túli magyarok támogatásának szürkezónája? Kiegészítés a magyar szuverenitásvédelmi törvényekhez.
A Fidesz politikusai által hónapokon át spoilerezett (kedd éjszaka törvényjavaslatként a parlamentnek benyújtott), úgynevezett szuverenitásvédelmi törvénycsomag belpolitikai kommunikációs célja nyilvánvaló a 2024-es választások előtt: a közbeszéd tematizálása és a Fidesz választóinak aktivizálása. 2010 óta mindegyik hasonló, „a magyar emberek” ellenségeit kijelölő kampányának ez volt az oka. (Időrendben: Nemzetközi Valutaalap, Brüsszel, menekültek, Soros György, civil szervezetek, LMBTQ-emberek és -szervezetek. Többet közülük újra és újra elővettek.)
A most készülő szabályozás konkrét előzményeinek, a civil szervezeteket stigmatizáló 2017-es, majd a 2018-as Stop, Soros! törvénynek voltak intézményi-jogi következményei is – még ha látszatintézmények és -intézkedések voltak is, amelyeket nem alkalmaztak –, így a szuverenitásvédelmi törvényeket is érdemes ilyen szempontból elemezni, bár ezzel valójában a beígért új szabályozás politikai célját, az agendakijelölést segítjük magunk is.
Ebben a cikkben az állami szuverenitás és a nemzeti kisebbségek anyaországi támogatásának viszonyát járjuk körbe. 2011–2020 között körülbelül 1,35 milliárd euró, állami vagy állami cégektől származó támogatás érkezett Magyarországról a környező országokba.
Szuverenitás: politika, nem jog
Az államok kizárólagos szuverenitással, ennélfogva joghatósággal rendelkeznek nemzeti területük és valamennyi, a területükön tartózkodó személy, ingatlan és ott folytatott tevékenység vonatkozásában. Egyetlen más állam vagy nemzetközi szervezet sem gyakorolhat joghatóságot egy másik állam területén az érintett állam beleegyezése nélkül. (A nemzetközi közjog alapján kivételt jelent az úgynevezett diplomáciai mentesség.)
Az állam ilyen szuverenitásának megsértése, például katonai megtámadása, területének elfoglalása és annektálása a nemzetközi jog megsértése. De ezen túl a nemzeti (állami) szuverenitás nem egy pontos jogi szabály. Így az sem, hogy mikortól tekinthető az állami szuverenitás megsértésének, ha egy ország bizonyos – etnikailag/kulturálisan a sajátjaival rokonnak/azonosnak tartott – polgárait, azok csoportját egy másik ország (az anyaország) valamilyen módon intézményesen támogat.
„Ennek nincs mércéje, nincs olyan egyezmény, amelynek alapján azt mondhatnánk, hogy az egyik beavatkozás már sérti a szuverenitást, a másik pedig nem – mondja Fiala-Butora János, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. – Azért sem lehet meghatározni, hogy a szuverenitás meddig terjed, mert nagyon változik a világunk. Az a fajta szuverenitás, hogy egy állam egyedül szuverén a területén, valójában soha nem létezett, és most, a gazdasági összefonódásokkal, az unióval már annyira sem létezik. Az állam a gyakorlatban mindig, mindenképpen megosztja ezt a szuverenitását.”
A szuverenitás tehát valójában egy politikai/diplomáciai hivatkozási alapként létező elv. Ha egy állam úgy érzi, hogy egy másik szereplő túlságosan beavatkozik a dolgaiba, nevezheti ezt a szuverenitás megsértésének, és tehet lépéseket, de nem maga a szuverenitás mint jogi kategória kényszeríti erre.
Kultúra igen, politika nem?
A nemzeti kisebbségek anyaországi támogatása kapcsán egyértelműnek látszik, hogy az azonos kulturális csoporthoz tartozás miatt legitim a kisebbségi identitás, oktatás és kultúra anyaországi támogatása. De ez sem volt mindig így.
„2001-ben a határon túli magyaroknak különböző kedvezményeket adó magyar státusztörvényt (kedvezménytörvényt) a környező országok nagyon eltérően értékelték: például a szlovén kormány semmi kivetnivalót nem talált benne, a szlovák és a román kormány diszkriminatívnak és szuverenitása megsértésének tekintette, hogy például a magyar állam támogatja a magyarul tanuló diákokat” – válaszolta írásban feltett kérdéseinkre Vizi Balázs, a TK Kisebbségkutató Intézet kutatóprofesszora.
A státusztörvény kapcsán végül az Európa Tanács Velencei Bizottsága kimondta, hogy a kisebbségek határokon átnyúló kulturális, oktatási támogatása nem ellentétes a nemzetközi joggal. A kisebbségi közösségek támogatásában az elsődleges felelőssége a fogadó országnak van, de Magyarországnak is van ebben legitim érdeke; a két országnak közösen kell(ene) kidolgoznia a részletfeltételeket.
Az egyik szempont az – mondja Fiala-Butora János –, hogy a fogadó országnak jogában áll tudni mindenfajta támogatásról, ami Magyarország irányából jön, és együtt kellene kidolgozniuk ennek feltételeit.
Utóbbi általában csöndben történik, a nagyközönség csak akkor értesül róla, ha a fogadó fél kifogásol valamilyen anyaországi akciót. Ilyen többször is volt.
2020 tavaszán egy magyar–román közös külügyminiszteri sajtótájékoztatón elhangzott: a román külügy elvárja, hogy a Magyarországról Romániába érkező gazdasági támogatásokról szülessen egy egyezmény a felek között, amely „legyen átlátható, ne legyen diszkriminatív, azaz ne csak bizonyos régiókban élő, bizonyos etnikumú emberek számára legyen elérhető ez a támogatás”.
Ez elég egyértelműen jelzi, hogy a román fél növelni szerette volna a támogatások román (tehát nem kisebbségi magyar) kedvezményezetti körét. Akkor információk szerint a kérdés szokatlan módon azért került a nyilvánosság elé, mert a magyar fél sokallta a románok által a háttérben igényelt ötvenszázalékos kvótát. (Miközben a határon túlra menő támogatások legitimitását a magyar kisebbség támogatása adja.)
A Velencei Bizottság 2001-es állásfoglalása a magyar kedvezménytörvény kapcsán
„A bizottság véleménye szerint az államoknak lehetőségük van egyoldalú intézkedések foganatosítására nemzeti kisebbségeik védelme érdekében, függetlenül attól, hogy a szomszédos országokban vagy máshol élnek; ez az alábbi elvek tiszteletben tartásától függ:
a) az államok területi szuverenitása;
b) pacta sunt servanda (kötelezettségek jóhiszemű teljesítése);
c) baráti kapcsolatok az államok között;
d) az emberi jogok és alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása, különösen a (negatív) diszkrimináció tilalma. (…)
A kisebbségek védelméért elsősorban a lakóhelyük szerinti állam tartozik felelőséggel. A bizottság tudomásul veszi ugyanakkor, hogy az anyaállamok szintén szerepet játszanak kisebbségeik védelmében és megőrzésében, az őket összekötő nyelvi és kulturális kötelékek szorosan tartásának céljával. Európa az egymásba fonódó nyelvi és kulturális hagyományok sokféleségén alapuló kulturális egységként fejlődött; a kulturális sokféleség gazdagságot jelent, és e gazdagság elfogadása az európai béke és stabilitás előfeltétele.
A bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a kisebbségvédelem jelenlegi kereteinek tiszteletben tartása elsőbbséget kell hogy élvezzen. (…)
Az oktatáson és kultúrán kívüli területeken kedvezményes bánásmód csak kivételes esetekben adható, amennyiben ez legitim célt követ, és a célhoz mérten arányos.”
A magyar kormánnyal egyébként sem túl jó viszonyban lévő, előző szlovák kormánykoalícióval elmaradtak ezek a tárgyalások, de a magyar kabinet szintet is lépett. Már nemcsak támogatásokat küldött a kisebbségi közösségeknek, vagy magyar vonatkozású templomokat, műemlékeket újított fel, hanem Szlovákiában egy, a magyar kormány által létrehozott cég fel is vásárolt több, általában rossz állapotban lévő szlovákiai műemlék ingatlant.
A szlovák kormány az egyeztetést hiányolta, az pedig már kiverte a biztosítékot, amikor 2021-ben magyar kormányhatározat született egy olyan állami földalap létrehozásáról, amely termőföldet vett volna a közép-kelet-európai régióban. Erre 144 milliárd forintot biztosított a kormány. Ez nyilvánvalóan nem tekinthető már a magyar kisebbségek támogatásának (deklarált célja is az volt, hogy megteremtse „a hazai mezőgazdasági vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének alapjait”), inkább egy regionális középhatalmi ambíciókkal bíró kormány politikájának. Pár hónap múlva egy kormányhatározat vissza is vonta a Termőföld Magántőkealap létrehozásáról szóló, korábbi döntést.
Kampányolás a szomszédoknál
A kisebbségi kultúrába, gazdaságba érkező támogatásoknál nagyobb a kísértés a fogadó ország szuverenitásának megsértésére az anyaországi támogatásoknak a fogadó ország politikai szférájában történő megjelenésével. Ez pusztán a politikai kommunikációs síkján is történhet. Nem csak autoriter államok szeretnek tiltakozni a „belügyeikbe való beavatkozás” ellen.
De más a politikai fellépés (mondjuk tiltakozás az emberi jogok megsértése miatt az adott államban, vagy akár konkrét lépések), és más az ennél aktívabb beavatkozás az ország politikai akaratképzésébe. Ukrajna esetében a magyarországi szerepvállalás a legutóbbi parlamenti kampányban magyar állami tisztviselők Ukrajnából kitiltásához vezetett. Szijjártó Péter is megjelent közvetlenül a szeptember 30-i szlovákiai választás előtt a legnagyobb magyar párt, a szlovákiai Szövetség rendezvényein.
De ennek megítélése is politikai mérlegelés függvénye. Hiszen például az európai színtéren jellemzően pártcsaládokba tömörülő nemzeti pártok versenyeznek, és természetes, hogy az európai pártvezetők felbukkannak egy másik ország kampányaiban párttársukat támogatandó.
A rendszerváltás óta jelen vannak ebben a régióban a nagy német pártok alapítványai (Friedrich Ebert, Konrad Adenauer, Baumann Alapítvány), és ők is mindig ügyeltek arra, hogy támogatásaik az azonos alapon álló hazai pártokhoz csak áttételesen kötődő kutatásokat, rendezvényeket finanszírozzanak.
A választásokon részt vevő politikai szervezetek külföldi anyagi támogatását általában tiltják a nemzeti jogrendek. Gulyás Gergely nyilatkozta a magyar szuverenitásvédelem kapcsán: „Politikai pártok, illetve választáson induló jelöltek és az őket jelölő szervezetek külföldről nem fogadhatnak el pénzt, ez magától értetődő.”
A más országokban is meglévő tiltás miatt a magyar kormány eddig nyíltan nem küldött pénzügyi támogatást határon túli magyar pártoknak, jelölőszervezeteknek, burkolt formában viszont sokszor támogatja anyagilag is más országok egyes politikai szereplőit. Például úgy, hogy nem közvetlenül a pártok kapják a támogatást, hanem fizetett hirdetésekben kampányol mellettük. Egy Facebook-, pláne egy országos telefonos kampánynak már komoly költségei vannak: a 2020-as parlamenti választások napján Szijjártó Péter magyar külügyminiszter telefonos üzenetben buzdította az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak az RMDSZ-re. Sőt a magyar kormány (kiszervezve a Batthyány Lajos Közalapítványnak) az elég kis magyar népességgel bíró lengyel választásokba is beavatkozott legutóbb egy migrációellenes YouTube-hirdetés finanszírozásával.
Gulyás Gergely szerint mindenki egyetért azzal, hogy a külföldről adott támogatások nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A közvetett pártfinanszírozás megalapozott gyanúja többször fölmerült már Szlovákiában.
A választáson induló kisebbségi pártok, szervezetek támogatása főleg akkor kerül közel a politikai akaratképzés külföldi befolyásolásához, ha nem monolit a kisebbség politikai képviselete, hanem többen versengenek a kisebbségi voksokért. Minden szomszédos országban ez a helyzet (vagy volt ilyen helyzet is). Romániában a Fidesz-kormány egy ideig az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP) támogatta az RMDSZ ellenében, majd amikor rájött, hogy az RMDSZ befolyása lényegében kikezdhetetlen a magyar indulók között (másrészt a közelgő 2014-es magyarországi választás miatt szüksége volt a frissen megadott teljes körű állampolgárság révén megszerezhető erdélyi voksokra, ahhoz pedig serkenteni kellett körükben az állampolgárság felvételét, majd a választási regisztrációt), újból az RMDSZ-t választotta.
Mivel a közvetlen párttámogatás ott is tilos, ezért – ahogy az Átlátszó bemutatta – az EMNP-t közvetett csatornákon át, elsősorban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központ hálózatán keresztül támogatta a magyar kormány. Ők a honosítást segítették, de a pártoknak adtak infrastruktúrát. Az „erdélyi kormányablakként” is funkcionáló huszonhárom EMNP-iroda működtetését a magyar állam finanszírozta.
A honosítási, valamint a magyarországi országgyűlési kampányok regisztrációs folyamatában a Demokrácia Központokon kívül az RMDSZ Eurotrans Alapítványa is részt vett, ugyancsak anyaországi finanszírozásból.
Az Orbán-kormány kisebbségpolitikájának korlátozottságát jelzi saját külpolitikája által, hogy arra még nem volt példa, amire a szeptemberi szlovákiai parlamenti választáson: a nyíltan magyar pártokkal szemben is induló többségi formáció, Robert Fico pártja, a Smer mellett is kampányolt a Fidesz. Több elemző szerint ennek is köszönhető, hogy soha nem szavaztak ilyen kevesen magyar pártokra, mint szeptemberben.
Érdekes átmenetet jelent a Fidesz megjelenése az európai parlamenti választási kampányokban. „Minél többen menjenek el az erdélyi EP-választásokra (…) A Fidesz Erdélyben a direkt személyes kampányolás eszközeivel fog élni, Orbán Viktor már korábban is küldött személyes hangú leveleket külhoni polgároknak, ez fontos és jó kampányeszköz” – mondta 2014-ben Hidvéghi Balázs fideszes képviselő.
Vizi Balázs szerint is vitatható lehet kisebbségi politikai pártok támogatása, de a két ország közötti politikai kapcsolatokon, a kormányok érzékenységén is múlik, hogyan értékelik ezt. „Valójában politikai megfontolások döntik el, hogy egy állam mit tekint egy másik állam részéről szuverenitása megsértésének. Sok esetben az államok közötti kölcsönösség érvényesül abban, mit tekintenek a kormányok a másik részéről szuverenitást sértő támogatásnak.”
Az ötödik hadoszlop: a sajtó
A kisebbségi sajtó, az anyanyelvi tömegmédia az anyanyelv megőrzésének fontos eszköze, így fennmaradásának támogatása az anyaország részéről legitim cél. Ugyanakkor a sajtó a politikai vélemények befolyásolását és a politikai tematika meghatározását is végzi. Így az erdélyi magyar sajtó nagy részének felvásárlása magyar állami támogatásokból (illetve a szlovákiai és vajdasági főbb sajtótermékek finanszírozása) tekinthető a politikai véleményformálás befolyásolásának – magyar állami pénzből.
Az Oroszországgal szomszédos államok érzékenyen reagáltak az orosz kulturális támogatásokra, sok orosz médiaterméket be is tiltottak. A probléma az, hogy nem lehet elválasztani a sajtó kulturális funkcióját a tájékoztató vagy akár a propagandafunkciójától – mondja Fiala-Butora János. „Ahogy egy állam, adott esetben Oroszország, megpróbálhatja a határon túli orosz médiát propagandacélokra használni, ugyanúgy más államok, Lettország vagy Észtország ugyancsak ürügyként használhatja az orosz kormány antidemokratikus voltát a legitim észtországi, lettországi kisebbségi orosz sajtó ellehetetlenítésére. Mind a két oldal tud rosszhiszemű lenni ebben az esetben. Egyszerűen azért, mert nagyon nehéz egy világos jogi normát megszabni, hogy mi az a legitim támogatás, ami még nem propaganda, még nem befolyásolás.”
Jogilag tehát nagyon nehéz elválasztani a legitim kulturális támogatást a politikai befolyásolástól. Fiala-Butora János szerint a mostani magyar kormány ezt a szintet már túllépte azzal, hogy konkrét politikai álláspontot képviselő sajtótermékeket támogat, míg másokat nem. Feladta a pluralitás elvét, és nem értéksemlegesen, hanem csak a saját álláspontját közvetítő határon túli sajtót támogatja. „Lehet, hogy annak idején így indult, de már nem a szlovákiai magyar politikai tér egyik oldalának a támogatásáról van szó a másik kárára, hanem kifejezetten a magyar kormány álláspontját közvetítő sajtótermékeket támogatja a határon túl a magyar kormány. Ez egy új szint” – mondja az emberi jogokkal foglalkozó nemzetközi jogász.
A kettős állampolgárság
Sajátos területe a szuverenitás kérdésének a kettős állampolgárság, amikor egy polgár fölött két államnak is van valamilyen szuverenitása. Az EU ebben is feloldotta már a korábban egyértelműbb határokat, hiszen ha egy EU-állampolgár nem az anyaországában él, akkor is választó és választható a lakóhelye szerinti országban mind az önkormányzati, mind az EP-választásokon.
Az állampolgárság megadása akár az állam területén (Marco Rossi), akár külföldön élő személyeknek minden állam szuverén joga. „Legfeljebb van olyan állam, amely teljesen vagy csak bizonyos köztisztségeket betöltőknél kizárja a többes állampolgárságot, és emiatt az egyén kerülhet olyan helyzetbe, hogy döntenie kell, melyik állampolgárságát választja, és vállalja-e a következményeket – mondja Vizi Balázs. Természetesen erőszakos, fegyveres hódítással nem nyilváníthatja jogszerűen saját állampolgárainak az ott élőket egyetlen állam sem. – Oroszország például nemcsak azzal sértette meg Ukrajna szuverenitását, hogy elcsatolta a Krímet, de azzal is, hogy automatikusan orosz állampolgárságot adott az ott élőknek” – teszi hozzá.
Állampolgárságot tehát bárkinek adhat egy ország, de más államok területén nem fejthet ki ehhez kapcsolódó közigazgatási-adminisztratív tevékenységet. Sőt a Velencei Bizottság álláspontja szerint ezt nem is szervezheti ki helyi szervezeteknek, ahogy a magyar kormány tette a Vajdaságban a VMSZ vagy Romániában a Demokrácia-pontok esetében. „Az államok által más országokban bejegyzett, nem kormányzati egyesületeknek biztosított adminisztratív, kvázi hivatalos kompetenciák az államhatalom indirekt megnyilvánulásának formái: mint ilyenek, nem megengedettek, hacsak erre külön engedély nincs” – mondta ki a Velencei Bizottság húsz éve. Persze ha a fogadó ország engedélyezi, ahogy történt, ez is megoldható.
Miben különbözik a donbászi vagy abháziai/oszétiai orosz útlevél- és állampolgárság-osztogatás és a kettős állampolgárság legitimnek tekintett gyakorlata?
Fiala-Butora János is onnan indul, hogy az állam szűkebb szuverenitási területéhez tartozik az állampolgárság megadása, bár erre már nemzetközi egyezmények is vonatkoznak. Nem tartják a szuverenitás megsértésének, amíg az állam nem úgy teszi, hogy a másik állam területén szerez valamilyen joghatást. A szlovák–magyar vita egyik tárgya az is volt – magyarázza –, hogy Magyarország Szlovákia területén osztotta volna az állampolgárságot, de ez végül nem történt meg.
„Problémát az szokott okozni, ha az így szerzett állampolgárokat használja az állam arra, hogy beavatkozzon a másik állam érdekeibe. Ez Oroszország esete, amely saját állampolgárainak védelmére hivatkozva avatkozott be például Grúziában – mondja. Hozzáteszi: – Oroszországnak nincs különösebb szüksége rá, hogy állampolgárai legyenek azok, akiknek a védelmére hivatkozva valahol beavatkozik.”
Egyébként Szlovákiának, ahogy a régióban szinte minden államnak, Magyarországnál előbb volt olyan gyakorlata, hogy határon túl élő szlovákok kaptak állampolgárságot, anélkül hogy Szlovákiába költöztek volna. Csak míg Magyarország esetében még mindig milliós tömegről van szó, amely kompakt tömbben, a határok mellett él, addig Szlovákia esetében ez csak pár ezer, szórványban és távol élő szlovákot érint. „De ez nem jogi különbség, egyszerűen egy történelmi demográfiai adottság” – teszi hozzá a nemzetközi jogász.
Általában tehát a diaszpórában (tehát a saját – néha kikényszerített: lásd menekültek – döntése alapján más országot választó kivándoroltak) és a tömbben élő kisebbség között nem tesznek különbséget. A magyarokon kívül ilyenek még a moldovai románok, illetve az oroszok például a Donbászban.
Szlovákia tehát teljesen legitim politikai álláspontot képviselne, ha kijelentené, hogy a magyar állampolgársági gyakorlat a szuverenitását sérti – mondja Fiala-Butora János. „De ennek nincs jogi mércéje, amely alapján ki lehetne jelenteni, hogy ha úgy kapnak állampolgárságot, hogy Magyarországra költöznek, az még nem sérti a szuverenitást, de ha úgy kapnak állampolgárságot, hogy Szlovákiában élnek, az már sérti. Ilyen jogi norma nincs” – hangsúlyozza. De Szlovákia nem ezt teszi, hanem jogsértően állampolgárság-megvonással bünteti őket.
Amikor mindkét félnek vaj van a füle mögött
A határon túl élő magyarok – különböző formában és mértékben – éreznek valamifajta kötődést Magyarország felé. Ez önmagában ad legitimációt Magyarországnak arra, hogy érdeklődjön a sorsuk iránt. Ez a rendszerváltás óta alkotmányos kötelezettsége is a kormánynak.
Kodifikált vagy akár csak általánosan elfogadott szintje tehát nincs a határon túlra került kisebbségek támogatásának, ez mindig ott mozog a szuverenitás megsértésének határán, és alapvetően a két ország közti viszonyok (illetve az adott országon belüli politikai haszonmérlegelés) dönti el, mikor tiltakozik ez ellen egy adott ország.
Egy liberális(abb) kormányzású ország másképp reagál, mint például az Orbán Viktor egyik legfontosabb térségbeli illiberális szövetségese, Aleksandar Vučić vezette szerb kormány, amely még a szerb közszolgáltatásokat (konkrétan a szerb postát) is alárendelte a magyar állam legfontosabb közjogi aktusa, a magyarországi választás, pontosabban a Vajdaságból érkező voksok megszervezésének.
Azért is nehéz ebben a kérdésben világos jogi normákat fölállítani, mert szó sincs arról, hogy a kisebbségek helyzete egyébként rendezett lenne, és egy ilyen helyzetbe avatkozna be a magyar vagy bármelyik másik kormány – mondja Fiala-Butora. Ettől az európai államok többsége messze van. „Emiatt sokszor nagyon könnyű egy beavatkozás esetén rámutatni, hogy a lakóhely szerinti állam egyébként diszkriminálja a kisebbségeket.”
A magyar állam által nyújtott támogatást nehéz elutasítani, ha egyébként például Szlovákia saját támogatási rendszerében kifejezetten hátrányos helyzetbe hozza a határon túli magyarokat. Tehát itt kettős a felelősség – teszi hozzá az egyébként szlovákiai magyar nemzetközi jogász. „Jó lenne elképzelni egy ideális helyzetet, amikor nincs szüksége egy anyaállamnak arra, hogy támogassa a határon túl élő, azonos nemzetiségű polgárokat, mert eleve megkapják azt a támogatást, amire a rendes élethez szükségük van, attól az államtól, amelynek adófizető állampolgárai. Franciaország nem támogatja a svájci francia közösséget, mert az megvan magában is nagyon jól. De Közép-Európában nem ez a helyzet.”
A baltikumi orosz kisebbség már a háború előtt is súlyosan diszkriminált helyzetben élt. „Nyilván az orosz államnak nem jóhiszeműek a szándékai, és nem azért támogatja őket, mert szeretné, hogy Észtország, Litvánia vagy Lettország demokrácia legyen, ahol jól érzi magát az orosz kisebbség. A kiindulópont a fogadó állam részéről is nagyon rossz. Az állampolgárság esetében Szlovákia is megsért nemzetközi normákat azzal a móddal, ahogyan reagál a magyar állampolgársági törvényre.” A szlovák ellentörvény ugyanis elveszi az állampolgárságát azoknak, akik megkapták a magyar állampolgárságot, ami egyrészt diszkriminatív, mert a kettős állampolgárságú gyerekek esetében csak a magyar gyerekekre vonatkoztatja, másrészt az európai állampolgársági egyezmény alapján sem tehetnék meg, illetve maga a szlovák alkotmány is kimondja, hogy nem lehet valakit megfosztani szlovák állampolgárságtól – sorolja a nemzetközi jogász.
Ha már Szlovákia: lehetséges, hogy a magyar szuverenitásvédelmi törvénycsomag hosszú megszületésében szerepet játszik az is, hogy az Orbán régi/új európai reménysége és szövetségese, Robert Fico vezette új szlovák kormány még csak most hangol. Többek között egy új civiltörvény létrehozására, amely az Illiberális Nemzetközi Playbook alapján kimondaná, „hogy ha egy civil szervezet Szlovákia területén működik, és külföldről finanszírozzák, külföldi ügynök megjelölést kell viselnie” – jelentette ki az új szlovák államfő. Ilyen törvényt a magyar parlament is hozott pár éve, igaz, az Európai Bíróság ítélete nyomán vissza kellett vonnia.
Logikusnak tűnik, hogy a két szövetséges egyeztessen a szuverenitásvédelem kérdésében, hiszen számtalan szlovákiai magyar szervezet a magyar állam támogatásából (is) működik. Sok közülük a magyar kormány helyi szövetségesének, a régebben MKP-nak, most Szövetségnek nevezett formáció hátországát adja, például a Csemadok vagy az Esterházy Akadémia.
„A szlovákiai magyar civil szférának fel kell készülnie arra, hogy nem biztos, hogy fenékig tejfel lesz az élet a Fico-kormány alatt” – mondta az Esterházy Akadémia – egyébként szlovák állampolgárságát a magyar felvétele miatt elvesztő – elnöke a Napunknak. A két illiberális kormányfőnek tehát lesz mit egyeztetnie a szuverenitásvédelemről.
De ahogy ez már korábban a Beneš-dekrétumok ügyének eltemetése esetében is történt (a magyar kormányzat által), a két kormány politikájának nagyon erős közös nevezője a szuverenitásvédelem gyakorlása a jogállam megsértése ellen fellépőkkel szemben. Ez segíthet majd megoldani, ki pénzelhet külföldről civileket az országukban.
