Az egykori Jugoszlávia hat utódállama megállapodott abban, hogy felújítják az auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik barakkját, amelyben csaknem húszezer jugoszláv deportáltat tartottak fogva a második világháborúban – közölte csütörtökön az ENSZ kulturális ügynöksége.
A megállapodást tizennégy évig tartó tárgyalás előzte meg Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Montenegró, Észak-Macedónia, Szerbia és Szlovénia között.
A 17-es blokk felújításába egy közös állandó kiállítás is beletartozik a jugoszláviai holokausztról, amelynek során az országban élő nyolcvanezer zsidóból mintegy 66 ezret gyilkoltak meg.
„Ez a történelmi megállapodás egy űrt tölt be, az emlékezés hiányáét azon a helyen, ahol ezek a borzalmak kibontakoztak” – fogalmazott közleményében Audrey Azoulay, az UNESCO főigazgatója.
A projektről még 2010-ben kezdődtek meg a tárgyalások, de gyakran hátráltatták „kormányváltások, szünetek és feszült pillanatok” az érintett országokban, illetve közöttük – mondta az AFP-nek egy UNESCO-diplomata.
„Együttműködésünk a 17-es blokk újjáépítésében nemcsak fizikai, de erkölcsi kötelességünk is azokkal szemben, akiknek sorsát ezek között a falak között formálták és döntötték el” – mondta Tamara Vujović, Montenegró kulturális minisztere az UNESCO párizsi központjában.
„A haláltáborok jugoszláv áldozatai megérdemlik, hogy beszéljünk róluk, megőrizzük az emléküket, soha ne feledjük el, milyen tragikus sors jutott nekik.”
Szombaton, január 27-én lesz a náci megszállás után Lengyelországban felépített auschwitzi láger felszabadításának 79. évfordulója.
1940 és 1945 között egymillió európai zsidót öltek meg a koncentrációs táborban Oświęcim városában, körülbelül nyolcvanezer nem zsidó lengyel, huszonötezer roma és húszezer szovjet katona mellett.