Amikor öt évvel ezelőtt felbukkant szinte az ismeretlenség homályából, nem volt ember, aki fogadott volna arra, hogy tíz évet fog lehúzni az Európai Bizottság fejeként. Ursula von der Leyen, az első nő a bizottság élén, 1958 óta mindössze a negyedik elnök, aki duplázhat. Előtte ez csak honfitársának, Walter Hallsteinnek, a legendás francia Jacques Delors-nak és a sokak által már elfelejtett portugál José Manuel Barrosónak sikerült.
Vajon miért éppen, ő és hogyan sikerült neki? Bár találhattak volna alkalmasabbat is a posztra, nála kiszámíthatóbbat, harcedzettebbet és kaméleonképességekkel rendelkezőt aligha. Vezetői erényeket tudott felmutatni egy olyan, válságokkal teli időszakban, amikor Európa nem dúskál rátermett és erős vezetőkben. Von der Leyen mellett alighanem az lehetett a leghathatósabb érv, hogy a folytonosságot képviseli, nem sokat kockáztatnak vele a nagyon nehéz külső és belső helyzetben. Igaz, Emmanuel Macron röpke gondolatkísérletétől eltekintve komoly vetélytársa sem akadt.
Hogyan pozicionálták Von der Leyent a második mandátumra?
A miértnél is izgalmasabb azonban a hogyan kérdése. Első mandátumának legnagyobb hendikepje az volt, hogy nem a választók, hanem az állam- és kormányfők akaratából lett az Európai Bizottság elnöke. Most már ezt sem lehet a szemére vetni, hiszen pártja csúcsjelöltjeként és kampányarcaként sokkal nagyobb demokratikus legitimitással rendelkezik, mint öt évvel ezelőtt.
Úgy tűnik, hogy a politikai paletta jobbra tolódása is a korábbi német védelmi miniszter esélyeit növelte, hiszen egyrészt megerősödött az őt indító EPP pozíciója, másrészt az euroszkeptikus vagy nyíltan Európa-ellenes, szélsőjobboldali pártok előretörése után a zöldektől a néppártig terjedő progresszív centristák kénytelenek voltak szorosabbra zárni a soraikat. Így fordulhatott elő, hogy miközben az európai zöldek öt évvel ezelőtt Von der Leyen zöldátállásra fókuszáló programja ellenére is ellene szavaztak, most 53 képviselőjükből 45-en úgy voksoltak rá, hogy a zöldpolitika láthatóan hátrébb sorolódott a megválasztott bizottsági elnök prioritási listáján.
„Tulajdonképpen számos okunk volt arra, hogy ne támogassuk. Az elmúlt hetekben nem volt koalíciós folyamat. A négy Európa-párti pártcsoportnak nincs közös politikai programja, csak politikai iránymutatások, amelyekről konzultáltak velünk. Ez nem elegendő egy valós többségi koalícióhoz” – mutatott rá Daniel Freund, a zöldek egyik hangadó politikusa. Von der Leyen valóban sikeresen elkerült egy veszélyes csapdát, ami abban rejlett volna, hogy egyfelől egy négypárti szövetség elkötelezettje legyen második mandátuma alatt, másfelől kutyaszorítóba kerüljön a zöldmegállapodást mindenek fölé helyező európai zöldek és az azt több szempontból is kiegyensúlyozni, felpuhítani szándékozó Európai Néppárt között.
Daniel Freund és párttársai mégis megszavazták, miután garanciákat kaptak tőle arra vonatkozóan, hogy a klímapolitikai és zöldátállási célok nem változnak, és nem lesz visszalépés belőlük. Fabian Zuleeg, a brüsszeli központú European Policy Center igazgatója rámutat: igazából nem az a kérdés, hogy lesz-e, hanem az, hogy miként. Márpedig a bizottsági elnök a részleteket illetően keveset árult el az EP előtt mondott kortesbeszédében. A gyanakvás magvát viszont elhintette azzal, hogy a zöldmegállapodás pragmatikus és technológiai szempontból semleges végrehajtásáról beszélt. Rögtön mindenki a belső égésű motorokkal hajtott személyautók 2035 utáni tilalmára gondolt, amit az EPP mindenáron felül szeretne vizsgálni.
A bizottsági elnök két választási lehetősége
Von der Leyen a szavazást megelőző hetekben két lehetőség közül választhatott. Az egyik, hogy az Európa-párti és progresszív erőkkel összefogva biztosítja be az újraválasztásához minimálisan szükséges 361 voksot a 720 fős parlamentben, a másik, hogy az EP jobbra tolódását érzékelve a Giorgia Meloni-féle konzervatívok és reformerek felé nyit. A kettő kizárja egymást, mert a baloldali szocialisták és demokraták és a zöldek is támogatásuk feltételéül szabták, hogy ne egyezkedjen az ECR-rel. Von der Leyen csapata végül az eredmény tanúsága szerint jó érzékkel az első verzió mellett döntött, ami a minimálisan szükségesnél negyvennel több (401) szavazatot hozott a csütörtöki voksoláson. Öt éve kilenc szavazaton múlt csak bizottsági elnöksége.
Meloni pártjának 24 képviselője végül feltehetően éppen emiatt nem szavazott rá, miként a frakció többi tagja sem, a csehek és a belgák kivételével. Ez eleve megmutatta, mit nyerhetett volna a konzervatív szavazatokkal; annál jóval többet veszített volna a progresszív oldalon.
A bizottsági elnök már a júniusi választás után három szempontot jelölt ki, amelyek mentén szövetségeseket toborzott. Partnereinek támogatniuk kell Ukrajnát, valamint a demokrácia és a jogállamiság oldalán kell állniuk.
Janis Emmanouilidis, az EPC tanulmányokért felelős igazgatója szerint a bizottsági elnökre leadott baloldali és liberális szavazatok mögött az attól való félelem is felfedezhető, hogy egy leszavazás rendkívül negatív üzenetet küldött volna az EU egységéről belülre és kívülre egyaránt, éppen akkor, amikor az uniónak a több mint két éve zajló ukrajnai háború és Donald Trump mind biztosabb visszatérése miatt fel kell kötnie a gatyáját. Von der Leyen ejtése az így is több hónapos politikai vákuum elhúzódását jelentette volna, hiszen a nyár közepén kellett volna új jelöltet találni.
Daniel Freund egy másik okát is megjelölte annak, hogy fenntartásai ellenére miért húzta be mégis az ikszet honfitársa neve mellé. „Világosan és félreérthetetlenül elutasította Orbán Viktor destruktív magatartását, röviddel ezelőtt azt is bejelentve, hogy bojkottálni fogja a tanácsi elnökséget” – szögezte le a német képviselő. Szavaiból kitűnik, hogy a zöldek támogatásának ez volt az egyik ára, és Von der Leyen nem véletlenül tiltotta le a biztosok részvételét a budapesti informális tanácsüléseken egy-két nappal a sorsdöntő parlamenti szavazás előtt.
Amiről egyáltalán nem beszélt Von der Leyen
Szakértők és megfigyelők különböző hasonlatokkal illették Von der Leyen politikai iránymutatásait és kortesbeszédét. Ki akrobatamutatványról, ki kötéltáncról, ki pedig karácsonyfadíszek aggatásáról beszélt, arra célozva, hogy a bizottsági elnök mindenkinek a kedvében igyekezett járni a szavazatok érdekében. A zöldek fülének a klímapolitika folytonossága, a szocialistáknak a lakhatási probléma látványos felkarolása (jóllehet ehhez a bizottság semmilyen eszközzel nem rendelkezik), a liberálisoknak a versenyképesség javítása és a bürokrácia csökkentése, a néppártnak pedig az agrártermelők jövedelmi viszonyainak javítása volt a muzsika.
Arra, hogyan lépett túl a látszólagos ellentmondásokon, éppen a zöldpolitika újracsomagolása szolgál példával. Von der Leyen ugyanis második mandátumának első száz napjában a tiszta iparról szóló megállapodásról kíván előterjeszteni javaslatot. Ezt persze mindenki értelmezheti úgy, ahogy neki kedvező, de az igazság pillanata a valódi tartalom lesz, és az már nem biztos, hogy mindenkinek egyformán fog tetszeni – mutattak rá a már említett brüsszeli elemzők.
Az ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a következő öt évben a prosperitás és a versenyképesség javítása lesz a prioritás, amelyet a védelmi politikai unió megteremtése követ, és csak ezután következik a többi politikai terület. Mint megfigyelők rámutatnak, Ursula von der Leyen ugyanakkor több fontos kérdést is csak szőrmentén érintett vagy elhallgatott. „A nagy elefánt a teremben a tervek finanszírozása és a közös hitelfelvétel kérdése. Ezekről semmit sem hallottunk” – jegyzi meg Fabian Zuleeg. A bizottság elnöke valóban csak nagyon nagy vonalakban beszélt arról, miképpen képzeli el az általa bejelentett, sokszor költséges politikai projektek finanszírozását. A kohéziós politikáról is csak annyit árult el, hogy támogatja a megerősítését a régiós modellel a középpontban.
Ugyanakkor nem lett volna bölcs dolog túlzottan belemenni olyan ügyekbe, amelyeken a tagállamok és a különböző pártok pillanatok alatt képesek összeugrani. Ráér ez majd körülbelül egy év múlva, amikor az Európai Bizottság – ismét Ursula von der Leyen vezénylete alatt – előterjeszti majd a 2027 utáni időszakra vonatkozó többéves keretköltségvetésről szóló javaslatot.
