Oroszország 2022. februári teljes körű inváziója óta több száz belarusz önként jelentkezett az ukrán hadseregbe, akik közül azóta többtucatnyian meghaltak. Az egyik áldozat frontról küldött és az alábbiakban közölt levélrészletei betekintést engednek a háború brutalitásába.
Az Alekszandr Lukasenka vezette Belarusz Oroszország legfontosabb szövetségese az Ukrajna elleni háborúban, fontos logisztikai támogatást nyújtott az invázióhoz, és csatlakozott Moszkva NATO elleni katonai erődemonstrációjához is.
Ennek ellenére 2022 februárja óta több száz belarusz lépte át a határt, hogy az ukrán hadsereg oldalán harcoljon. Legalább hatvanhárman közülük meghaltak – állítják a Szabad Európa forrásai, akiknek a nevét otthon maradt rokonaik védelmében nem hozzák nyilvánosságra.
A belarusz demokratikus ellenzék száműzetésben élő vezetője, Szvjatlana Cihanouszkaja július 10-én a Szabad Európának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy Belarusz és Ukrajna sorsa ebben a pillanatban mélyen összekapcsolódik.
„Országaink sorsa összefonódik – mondta. – Szabad Belarusz nélkül nem lesz szabad és békés Ukrajna, és fordítva. Szabad Ukrajna nélkül nem lesz béke és biztonság az egész térségben és Belaruszban” – tette hozzá.
Az egyik belarusz önkéntes barátai megosztották a Szabad Európa munkatársaival a férfi Ukrajnából küldött leveleit. A levélíró személyazonosságát a még mindig Belaruszban élő rokonai védelmében nem közöljük. Börtönbüntetést és más üldöztetést szenvedett el részvétele miatt a 2020-as demokráciapárti tüntetéseken, amelyek azután törtek ki, hogy Lukasenka hatodjára is elnök lett egy olyan választáson, amelyet belaruszok milliói szerint elcsaltak.
Mivel nem talált munkát, és állandó rendőri felügyelet alatt állt, úgy döntött, hogy elhagyja délnyugat-belarusz szülővárosát, és önkéntesként Ukrajnában harcol. Az ötvenes évei elején, elváltan, egy gyerekkel kért meg egy ellenzéki csoportot, hogy segítsenek neki átlépni a határt 2023 májusában. A Szabad Európa az alábbiakban a Belaruszba küldött üzenetekből közöl – az érthetőség kedvéért szerkesztett – részleteket.
A szabadság szeretetétől vezérelve
2023. május 10. Eltartott egy darabig, mire ideértem, de most már jelentkezem, ha valami közbejönne. Emlékezzetek Jézus Krisztus szavaira: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” Isten áldjon benneteket!
2023. május 11. Ugyanaz a motivációm, mint itt mindenkinek: Belarusz felszabadítása. Keresztényként nem szabad hallgatnunk és semmit sem tennünk a körülöttünk lévő káosz ellen. Sokféle ember van az egységemben – fiatal, szenvedélyes, idős. Mindannyiunkat a szabadság szeretete vezérel. Lassan megismerkedem az itteniekkel. Sok jó ember van itt.
2023. május 21. Ma gerilla-hadviselést tanulunk. Aknák és drótos csapdák elhelyezése. Jól vagyok. Ti hogy vagytok? Hamarosan az erdőbe megyünk.
2023. május 25. Kijevbe megyünk egy temetésre. Lehet, hogy itt maradok a bázison, mert szükségük van sofőrre. Mégsem, továbbmegyek a fiúkkal. Elmegyek az elsősegélynyújtó képzésre, és közelebb leszek a fronthoz. Itt unatkozom.
2023. június 5. Ma huszonöt kilométert gyalogoltam teljes felszereléssel és a fegyveremmel, éjszaka, élelem nélkül. Ne küldjetek nekem semmit. Etetnek minket, mindenünk megvan. Nem adom fel.
2023. június 28. Jól vagyok. Sokat edzünk. Néhány napig Kijevben voltunk, most pedig a bázison vagyunk. Orvosi evakuálós egységben leszek, de minden gyorsan változik.
2023. július 22. Az egyik barátom belarusz börtönbüntetése letelt, mégsem engedik szabadon. Senki sem tudja, mitévő legyen. Én többé-kevésbé jól vagyok. Dögfáradt vagyok. Ma este repülök Dnyipróba.
2023. július 31. Még mindig teherautót vezetek. Sok helyre megyek. Holnap lőszert viszek Kramatorszkba. Biztosan hallottatok a veszteségeinkről. Most az a legfontosabb, hogy segítsünk a gyerekeiken. Az egyikük mellettem lakott, csak a fal túloldalán. (Néhány nappal korábban három belarusz önkéntes halálát jelentették Ukrajnában – a szerk.) Tegnap Margarita Levcsuk (belarusz operaénekes) lépett fel. Ez a tehetséges lány elfeledtette a bánatunkat.
2023. augusztus 27. Itt nagy a káosz, és nincs elég ember, aki még csak gondolni is tudna arra, hogy belépjen Belaruszba, és felszabadítsa. Ez nagyon rossz. De a lelkiismeretem tiszta. Segítek, amennyire csak tudok. Sokan csalódnak, és visszamennek. Hiányzik a saját életem és a barátnőm. De ez természetes. Itt háború van. Sok ember elvesztette az otthonát és a földjét. Nem mindenki tud itt boldogulni. Különösen, ha a fronton van.
Megszokjuk a háborút
2023. október 1. Hosszú ideje nem írtam. Kupjanszkban vagyok, szokom a háborút. Szörnyű, ami itt történik. (2023 őszén a Harkivi terület északkeleti részén fekvő Kupjanszk városának környékén heves harcok folytak, az orosz csapatok megpróbálták visszafoglalni a 2022-ben több hónapig megszállt területet.)
2023. november 1. Ez egy igazi háború, nemzeti fájdalom és gyász. Nagyon sok ember elment. A város, ahol vagyok, félig elpusztult, ahogy a környező falvak is. Soha nem láttunk még ilyen mértékű gyászt az országban. Szinte minden családban meghalt valaki. Ha elhaladunk egy temető mellett, mindenütt ukrán zászlókat látni. Nem olyan, mint Kijevben. Amikor az ember közelről látja az egészet, az félelmetes.
2024. február 8. Most Harkivban vagyok. Elmentem Kijevbe, hogy megcsináltassam a fogamat és beadjak néhány dokumentumot. Megígérték, hogy állampolgárságot adnak a belarusz önkénteseknek. Adnak nekünk szabadságot, tizenöt napot. Nyáron szeretnélek meglátogatni titeket. Nemrég volt egy orosz áttörés, épphogy megállítottuk. Minden éjjel szolgálatban vagyunk. Én orvosi evakuálásokat végzek. Egészen a frontig megyek a sebesültekért. Lassan hozzászokom a háborús robbanásokhoz, de még mindig ijesztő. Sajnálom, hogy nem írok többet.
2023. április 12. Most a frontvonal mögött vagyunk váltásban. Ittam egy kicsit. Szétesünk, amikor valakit megölnek. Talán még egy évig maradok. De ha továbbra is így támadnak, vajon kitartanak-e az idegeim? Hogy őszinte legyek, fáradt vagyok. Már majdnem egy éve vagyok itt. A legrosszabb az, amikor úton vagyunk. Amikor tartjuk a pozíciónkat, akkor nyugodtabb, még akkor is, ha tízpercenként repülnek a fejünk felett a gránátok. Többnyire éjszaka vezetünk. Van egy éjjellátó készülékem. Úszunk az adrenalinban. Amikor váltásban vagyok, és iszom egy keveset, akkor veszem észre, mennyire kimerültem idegileg. Sokan szenvednek itt lelkileg. Néhányan isznak. Néhányan drogoznak. Néhányan szerencsejátékoznak. Ez itt a valóság. Az összes frontvárost lerombolták. A kutyák emberhúst esznek. Így élünk mi. A veszteségek kikezdik az elszántságunkat. Fogalmatok sincs, mennyi bánatot hozott erre a helyre az „orosz világ”. Vége lesz ennek valaha?
2024. június 7. Harkiv környékén vagyunk. Körös-körül harc dúl. Jól vagyok, azt hiszem. Amikor valaki meghal, sokan elmennek. Ez nagyon demoralizáló. Olyan kevesen vagyunk, de valahogy mégis kitartunk. Egy darabig még itt leszek. Már hozzászoktam. De a háborúnak egyszer véget kell érnie. Senki sem tudja, mi lesz holnap. Itt senki sincs biztonságban.
A fenti sorokat író belarusz önkéntes 2024. június 9-én meghalt, amikor az autó, amelyben egy másik önkéntessel utazott, aknára hajtott. A holttestüket megtalálták. Maradványaikat az egységük őrzi abban a reményben, hogy egy nap hazájukban, Belaruszban temethetik el.
