Gyermekbénulás- és influenzajárványok korábban is próbára tették a magyar egészségügyet: hatástalan penicillin, törékeny hőmérők, konyhai eszközök a műtőkben. A Szabad Európa Rádió archívumának segítségével idézzük fel, milyen körülmények uralkodtak az 1950-es évek magyar egészségügyében, amikor szintén járványok sorozata állította kihívások elé a frissen gründolt szakminisztériumot és a szocialista munkaversenyt.
Az 1950-ben hozták létre szovjet mintára az Egészségügyi Minisztériumot Ratkó Anna vezetésével, aki a Rákosi-éra egyetlen női minisztere volt. Neve a népességszabályozás drasztikus korszakának jelzőjeként maradt fenn a köznyelvben. Bár saját bevallása szerint semmi köze nem volt korábban az egészségügyhöz, megbízható kommunista múltja miatt mégis őt kérték fel a Népjóléti Minisztérium átszervezésére. Három tanácsadó érkezett a Szovjetunióból, hogy kialakítsák a népegészségügy tervszerű irányítását és szervezését.
Eközben érték az országot az ötvenes évek legsúlyosabb járványai, a gyermekbénulás és az akkoriban sokkal nagyobb veszélyt jelentő influenza. Cikkünkben ezekről gyűjtjük össze a Szabad Európa Rádió (SZER) kutatóintézetének anyagaiban fellelhető információkat a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum (OSA) segítségével.
Mint a korszakban az élet más területén, az egészségügy átalakításakor sem vették figyelembe a magyar viszonyokat, szinte változtatás nélkül másolták le a szovjet mintát – emlékeztet Kocsis Piroska írása az Archívneten. A szakmai kérdések helyett olyan elvárásokat kellett az elvhű Ratkó Anna miniszternek teljesítenie, mint például a zsidó orvosok arányának csökkentése az egészségügy felső vezetésében. Ha pedig neki nem tetsző szakmai érvekkel találkozott, akkor inkább politikai hatalmát hívta segítségül, akár a tudomány meghazudtolása árán is. „Politikailag is alá kell támasztani, de nem ez a fő kérdés, hanem hogy tudományosan támasszák alá"- mondta egy akadémiai ülésen 1951 nyarán, amikor azzal szembesítették, hogy a szocialista munkaverseny, és különösen a sztahanovista módszer elmebajt okozhat a dolgozóknál.
Egészségügyi környezet
Szakmaiatlan döntései közé tartozik a budapesti László kórház fertőző osztályának hat emeletesre bővítése, bár ezt még népjóléti miniszterként hozta meg, figyelmen kívül hagyva az elkülönítés szükségességére vonatkozó szabályokat, inkább a „felülteljesítés” kényszerének megfelelve. Az ideológiain kívül nem lehet más érvvel indokolni azt sem, amikor a Budapest felszabadulása után, jórészt szovjet katonák nemi erőszakos cselekedetei után született, árván maradt gyermekeket nem engedte nevelőszülőkhöz, sőt az odakerülteket is visszavetette, és állami otthonokba helyeztette el.
A legemlékezetesebb intézkedés minisztersége idejéről minden bizonnyal az 1953-as népességszabályozási rendelet, amelyben megtiltották az abortuszt, a propagandát pedig gőzerőre állították: „Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség!”
Az ötvenes évek egészségügyére jellemző történet a szamárköhögés kezelésében történt melléfogás. A Budapesti Mikrobiológia Intézet professzora a betegségen átesettek ún. hiperimmun szérumát gyűjtötte, idézi fel Gergely Lajos tanulmánya. Az anyaggal a súlyos szamárköhögéses gyermekeket gyógyították volna. A szérumot azonban rosszul tárolták, tetanusz baktériummal fertőződtek, a velük kezelt gyermekek meghaltak. A professzort és a terápiát alkalmazó orvosokat bebörtönözték, az újságok fasiszta gyermekgyilkosoknak nevezték őket.
A Szabad Európa Rádió főképp interjúkivonatokból álló információs kartonjain is olvashatók megdöbbentő történetek. 1951-ben kirúgtak két orvost Csepelen, mert az állítások szerint túl enyhe tünetekkel írtak ki táppénzre munkásokat. A termelés veszélyeztetését látták ebben a hatóságok, akik szerint mindenki munkaképesnek tekinthető, aki nem lázas. Azt is megszabták az orvosoknak, hogy legfeljebb hány beteget utalhatnak táppénzre egy hónapban, különben ellenőrzésre számíthattak. Nem csoda, hogy ebben a helyzetben rengeteg beteg maradt ellátás nélkül, illetve kellett legyengült szervezettel is dolgoznia.
Hideg volt a tél 1951-ben, de központi rendelet értelmében november 15-ig fűtési tilalom volt érvényben. A gyerekek vacogtak a tantermekben, a munkásokat otthon is jéghideg lakás várta. Még a március is fagyos volt, rosszul táplált és legyengült emberekre csapott le a heves influenza-járvány. Nem mehetett betegszabadságra, aki elkapta a fertőzést, mert a háziorvosok féltek a retorzióktól, és a hivatalos utasítás szerint is legfeljebb három napot hagyhatott ki, akinek 38 fok fölötti volt a láza.
Egyre agresszívabban tért vissza minden évben az influenza
Nem sok minden változott a következő években sem. A SZER kartonjai szerint minden télen tombolt az influenza a következő években is. Egy 1953-ban rögzített információgyűjtő interjúban egy budapesti orvostanhallgató arról beszélt, hogy azok sincsenek jobb helyzetben, akik kórházba kerülnek a fertőzés szövődményei miatt. A magyar penicillin gyenge, szinte hatástalan. Pontosabban rossz hatása mégis volt: növelte a szervezetben a penicillin-rezisztens törzsek megjelenését. A betegek hozzátartozóinak kellett bevinniük a Nyugatról szerzett gyógyszereket, ezek feketepiaci ára csillagászati magasságba szökött. Ugyanez volt a helyzet az inzulinnal is. Hőmérőből volt elég, de gyorsan fogytak is: gyenge üvegből készültek, könnyen törtek, a higany elfolyt belőlük.
Más orvosi eszközökből is jelentős volt a hiány. Az orvostanhallgató elmondta, hogy kecskeméti gyakorlata során asszisztált egy olyan műtéthez, ahol a sebész konyhai merőkanállal távolította el a vért a beteg felvágott hasából. A rendelőintézetben pedig arra látott példát, hogy egy betegnek érzéstelenítés nélkül tépték le a körmét, mert annyian vártak ellátásra, hogy nem volt idő a fájdalomcsillapítással késlekedni.
1954 karácsonyán meghosszabbították az iskolai szünetet, mert nem volt elég szén a fűtéshez, és az influenza miatt is sok diák betegeskedett. A vasutasoknak nem volt megfelelő téli egyenruhájuk, soraikat is megtizedelte a járvány. Egyre többen ismerik fel, hogy az állam fontosabbnak tartja a termelést, mint a lakosok egészségét. Ráadásul az influenza is agresszívabb lett évről évre: egy másik 1954-es jelentés már arról számol be, hogy megugrott az influenza miatti halálozási arány, és már a spanyolnáthához hasonlítja a veszteségeket.
Ilyenkor figyelembe kell vennünk, hogy lehetnek túlzások, torzítások az információt szolgáltató emigráns vagy külföldre utazó magyarok részéről, de az előbb idézett 23 éves tatabányai asszony azt állította, hogy a járványban az agy légzésközpontját megbénító baktérium is terjed, amely két napon belül megöli a betegeket. Az orvosokat pedig azzal vádolja, hogy lelkiismeretlenek, gondatlanok, a háború után kiképzett fiatalabb doktorok pedig sokat hibáznak.
Járványos gyermekbénulás
Az előzőekből felvázolt állapotok között robbant ki az ötvenes évek közepétől a Heine-Medin kórként is emlegetett járványos gyermekbénulás járvány. A betegség átmeneti vagy végleges izombénulást okoz, azaz az érintettek mozgása válik korlátozottá. Az immunizáló Salk-oltás vagy Sabin-cseppek általános bevezetése vetett véget a fertőzés tömeges terjedésének.
A járvány már az ötvenes évek elején megjelent, a SZER egyik háttéranyaga 1150 és 1200 közé teszi az összes, 1952-es eset számát, de súlyosabb hullámok alakultak ki 1956-1957-ben is. Jellemzően a téli hónapokban ugrott meg a jelentett fertőzések száma, 1956-ban például a nagyjából 1100 összes fertőzésből augusztus végéig 480-at jelentettek. A szakemberek „enyhének” minősítették a vírust, mivel ezer esetre jutott egy halálozás.
A Szabad Nép és a Népszabadság 56 tavaszán számolt be a gyermekbénulás elleni vakcina megjelenéséről. A Salk-oltást először még az Amerika-ellenes propaganda részeként mutatták be: az első alkalmazások félresiklottak, és 124 gyermek az hibásan gyártott szer miatt kapta el a betegséget (az elölt vírusok között élők is kerültek az ampullákba). A Szabad nép 1955 május elsejei számában azt írták, hogy szerencsétlenül járt gyerekeket kísérleti nyúlként kezelték az „amerikai mohóság, hanyagság és becsvágy” miatt. 1956 tavaszára változott a hangnem, miután Mihail Csumakov szovjet professzor az Egyesült Államokban járt, majd elismerően nyilatkozott a vakcináról. Az ő neve akkor is felmerül, amikor a betegség elleni másik vakcina, a Sabin-cseppek teszteléséről van szó.
Az ország nem tudott Salk-vakcinát gyártani, külföldről kellett beszerezni a szükséges mennyiséget. A Népszabadság márciusban arról írt, hogy ajándékcsomagokban 5 ezer gyermeknek elegendő mennyiség érkezett. Ezt a járványkórházak orvosainak gyermekei kapták, mert náluk volt a legnagyobb veszély, hogy elkapják a fertőzést szüleiktől. Később a Kossuth Rádió arról számolt be, hogy a külkereskedők 250 ezer köbcenti szérumot vásároltak, amely az összes 1 és 2 év közötti gyermek védelmére elegendő. Azt nem részletezik, honnan szerezték be az anyagot, de a SZER háttéranyaga megemlíti az osztrák Nemzeti Katolikus Jóléti Szolgálatot mintegy 2 ezer oltás forrásaként, és ez azt jelentené, hogy ebben a sürgető kérdésben sikerült leküzdeni a hidegháborús szembenállást. A müncheni jelentés azt a szóbeszédet is megemlíti, hogy a nyilvános beszerzések előtt 1956-ban 10 ezer dózis érkezett a pártvezetők és köztisztviselők gyermekei számára.
Mint láttuk, a súlyos beteg gyermekek kezelése hatalmas kihívás volt az ötvenes évek egészségügyének. Az átmeneti védettséget nyújtó, emberi vérből gyártott gamma-globulin oltásból nagyon kevés volt készleten, így egy júliusi minisztertanácsi rendelet értelmében csak az öt évesnél kisebb gyerekek kaphattak belőle, ők is csak akkor, ha közvetlenül kapcsolatba kerültek egy fertőzöttel. Pénzt különítettek el a külföldi gyógyszervásárlásra, kijelölték a betegeket kezelő 3 budapesti és két vidéki kórházat, karantént vezettek be a legfertőzöttebb területeken (Pécs, Nyíregyháza, Tiszalök, Nagykálló, Nagyhalász, Kisvárda, Jászárokszállás területe, egész Borsod megye, Hajdú-Bihar egyes részei és több falu).
A gyermekbénulásos betegek kezelésére addig 300 kórházi ágyat különítettek el, júliusban a Minisztertanács 260-as ágyszámbővítést írt elő országszerte. Ennek értelemében öt új osztályt kellett nyitni, egyenként 20-20 „vastüdővel” (ez a légzést a testen kívülről, az izommunkát mechanikusan segítő szerkezet). A berendezések gyermekéleteket menthettek, így a figyelem központjába kerültek, és ezen a közben október 23-án kirobbant forradalom sem változtatott. A Szabad Európa folyamatos haditudósításai közé is bekerült egy üzenet, amelyben a Kossuth Rádióban elhangzott felhívásra utalnak, és segítséget ígérnek a kért lélegeztetőgép beszerzésében.
Nem sokkal később pontosítani kényszerülnek, egyelőre nem találtak átszállítható berendezést.
Alig fél óra múlva újabb közleményt olvasnak be. Mégis találtak egy vastüdőt, amit repülővel visznek Debrecenbe.
A hidegháborús viszolygást legyőző összefogást Vargha Dóra, a University of Exeter járványtörténetet is oktató adjunktusa megemlíti 2018-as könyvében. Mint írja, a német repülő a harcok miatt mégsem tudott a hajdúsági nagyvárosban landolni, ehelyett a miskolci repteret vette célba, ahová helyi amatőr rádiósok irányították a pilótát.
Magyarországon 1957-ben még 2334-en fertőződtek meg, 143 beteg meghalt. A Sabin-cseppek alkalmazását 1959-ben tették kötelezővé, 2002 óra pedig elölt vírust tartalmazó, kombinált oltóanyaggal védik a csecsemőket. A hazai lakosság védett a járványos gyermekbénulás ellen, utoljára 1969-ben fordult elő ilyen megbetegedés.
Cikkünk megírásában közreműködött Zsámboki Miklós, a Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum, Közép-európai Egyetem munkatársa.
A felhasznált anyagok forrásai:
- A Szabad Európa Rádió 1956. október- novemberi műsorainak felvételei Digitális gyűjtemény, Blinken OSA Archívum (RFE/RL, Inc.)
- A Szabad Európa Rádió Háttérjelentései, Blinken OSA Archívum (RFE/RL, Inc.)
- A Szabad Európa Rádió Interjúkivonatai, Blinken OSA Archívum (RFE/RL, Inc.)
- A Szabad Európa Rádió Rádiófigyelője, Blinken OSA Archívum (RFE/RL, Inc.)
