Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden kimondta, hogy a külföldi ügynökökről szóló orosz jogszabály sérti az így megjelölt csoportok jogait, és arra kötelezte Oroszországot, hogy közülük sokaknak fizessen kártérítést.
Oroszország a külföldi ügynök kifejezéssel – amelyet a kémkedésre használt a hidegháborúban – most azon szervezeteket és személyeket címkézi, amelyekről úgy véli, hogy külföldi támogatással folytat politikai tevékenységet.
A törvény kötelezi a „külföldi ügynököket”, hogy kiadványaikat hosszú jogi nyilatkozattal lássák el, rendszeresen jelentsék bevételeiket és kiadásaikat, és pénzügyi ellenőrzéseknek vessék alá magukat.
Az összesen hetvenhárom, külföldi ügynöknek minősített orosz csoport ügyében hozott ítéletében Európa legfelsőbb emberi jogi bírósága közölte, hogy a törvény sérti a gyülekezési és egyesülési szabadságot.
A bíróság szerint a politikai tevékenység kritériumként való alkalmazása a csoportok külföldi ügynökként való megjelölésére „inkoherens eredményeket hozott, és bizonytalanságot szült azon nem kormányzati szervezetek körében, amelyek különösen az emberi jogokkal vagy a polgárok védelmével kapcsolatos civil társadalmi tevékenységekben, környezetvédelemben vagy jótékonysági tevékenységben kívánnak részt venni”.
Nagy győzelem joghatóság nélkül
Az Agora orosz emberi jogi csoport, az EJEB-ügy egyik kezdeményezője nagy győzelemként értékelte az ítéletet.
„A bíróság teljes mértékben egyetértett a kérelmező szervezetekkel abban, hogy a külföldi ügynökökről szóló törvény nemcsak kiszámíthatatlan, de a civil társadalom legitim munkáját is akadályozza” – mondta Kirill Korotejev, az Agora ügyvédje.
Az ítélet egy héttel azután született, hogy az orosz parlament alsóháza első olvasatban jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely tovább szigorítja a jogszabályokat a Nyugattal szembeni fokozott bizalmatlanság idején, amely csak erősödik, mióta Oroszország február 24-én katonákat küldött Ukrajnába.
Ugyancsak napokkal azután látott napvilágot, hogy Oroszország elfogadott két olyan törvényt, amely megszünteti az Emberi Jogok Európai Bíróságának joghatóságát az országban. Az még nem világos, hogy ezek az új jogszabályok milyen hatással lesznek a külföldi ügynökökről szóló ítélet végrehajtására.
Oroszország 2012-ben fogadta el első külföldiügynök-törvényét. Azóta úgy bővítették ki, hogy a nonprofit szervezetekre, a médiára és egyes orosz állampolgárokra, köztük újságírókra és aktivistákra is vonatkozzon.