Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Kézfogásért vagy romantikus nézésért is letartóztatás járhat Türkmenisztánban


Türkmenisztánban a rendőrség párokat tartóztatott le, mert egymás mellett ültek vagy fogták egymás kezét (archív fotó)
Türkmenisztánban a rendőrség párokat tartóztatott le, mert egymás mellett ültek vagy fogták egymás kezét (archív fotó)

Az emberek szabadságjogainak újabb korlátozásával a rendőrség Északkelet-Türkmenisztánban őrizetbe veszi azokat a párokat, akik nyilvánosan megfogják egymás kezét, szorosan egymás mellett ülnek, de akár egy ölelésért is igazoltatnak.

Egy fiatal házaspár Türkmenabat városában éppen a parkoló autójukban ölelte meg egymást, amikor egy rendőr odament hozzájuk, és letartóztatással fenyegette meg őket az erkölcsi szabályok megsértése miatt.

„Megöleltem a feleségemet, hogy megnyugtassam, mert sírt. Arról beszéltünk, hogyan szerezzünk elég pénzt néhány szükséges gyógyszerre – mondta a férfi. – Anyagi gondokkal küzdünk mostanában. Abban a pillanatban jött a rendőr, és figyelmeztetett minket.”

A férfi a Szabad Európának azt mondta: a rendőr azt követelte, hogy mutassák be a papírjaikat, bizonyítsák be, hogy törvényes házasok.

Végül sikerült megállapítani, hogy házasok, de a rendőr nem engedte el őket, megpróbált kenőpénzt kicsikarni tőlük – mesélte a férfi.

„Amikor nem voltam hajlandó pénzt adni, megfenyegetett: Ne felejtsd el, hogy ebben a városban élsz, még találkozunk!” – idézte fel a férfi a rendőr szavait.

A férfi név nélkül nyilatkozott, mert fél a megtorlástól a világ egyik legelnyomóbb országában.

Az elmúlt hetekben több jelentés is érkezett hasonló incidensekről Türkmenabatból, az északkeleti Lebap tartomány fővárosából, ahol a rendőrség olyan párokat igazoltatott, akik nyilvános helyen kézen fogva, szorosan ülve, csókolózva vagy ölelkezve beszélgettek.

A szeretet nyilvános kimutatása nem tilos Türkmenisztánban, de más türkmén régiókból, köztük a fővárosból, Aşgabatból és Mari tartományból is érkeztek olyan beszámolók, hogy a rendőrség fiatal férfiakat és nőket tartóztatott le parkban és az utcán a „társadalmi normák” megsértése miatt.

A „szabálysértőket” Mariban bilincsben vitték a rendőrőrsre, és arra kényszerítették őket, hogy vegyenek részt egy erkölcsi értékekről szóló előadáson.

Türkmenabatban a helyiek azt mondják, áprilisban kezdődött a szigor, amikor több helyi diák és más fiatal arra panaszkodott, hogy erkölcsrendőrként eljáró egyenruhások léptek fel velük szemben.

Az érintettek szerint a legtöbb esetben az incidensek azzal végződtek, hogy a rendőrök pénzt zsaroltak ki a párokból.

Nem méltó a türkménekhez

A Türkmenhimija szakközépiskola egyik tanulója a Szabad Európának azt mondta, hogy a hónap elején a rendőrség intézkedett vele szemben, amikor egy fiatal nővel randevúzott a város egyik parkjában.

„Éppen homlokon csókoltam a lányt, amikor észrevettem, hogy egy rendőr a telefonjával fényképez minket. Odajött, és azt mondta: Nem szégyellitek magatokat, hogy így viselkedtek nyilvános helyen?” – idézte fel a diák névtelenséget kérve.

A rendőr „a közrend megzavarása” miatt letartóztatta őket – mondta a diák, hozzátéve, hogy végül mindkettőjüket elengedték, miután kenőpénzt fizetett.

„Mondtam neki, hogy húsz dollárnak (hétezer forintnak) megfelelő összeg van a zsebemben. A rendőr komoly arca azonnal mosolyra váltott, és azt mondta: Ne rosszalkodjatok itt!” – mondta a türkmenabati diák.

Egy fiatal nő és férfi sétál az utcán Aşgabatban
Egy fiatal nő és férfi sétál az utcán Aşgabatban

Egy másik helybeli azt állította, hogy őt és a barátnőjét akkor állították meg a rendőrök, amikor kézen fogva sétáltak a Nemzeti zászló téren a múlt hónap egyik estéjén.

A fiatal azt mondta, hogy az egyik rendőr leszidta őket „a türkménekhez nem méltó, szégyenteljes viselkedésükért, különösen a nemzeti zászlónál”, és azt mondta, hogy szálljanak be a rendőrautóba.

„A rendőrök megfenyegettek, hogy büntetőeljárást indítanak ellenem, mert ellenálltam a rendőri intézkedésnek” – mondta a Szabad Európának.

„Aztán az egyik rendőr félrehívott, és harminc dollárnak (tízezer forintnak) megfelelő összeget követelt. Mondtam neki, hogy csak tízdollárnyi (3500 forintnyi) pénz van nálam. Elvette, és elengedett minket” – tette hozzá.

A Szabad Európa független forrásból nem tudta ellenőrizni a helyiek állításait. Lebap regionális tisztviselői nem válaszoltak a kérdésekre, a türkmenisztáni hatóságok azonban hírhedtek arról, hogy korlátozzák az állampolgárok emberi és polgári jogait.

A tengerparti Balkan tartományban a rendőrség év elején nem hivatalos éjszakai kijárási tilalmat rendelt el. Megtiltották az embereknek, hogy este kilenc óra után elhagyják az otthonukat.

A helyiek azt mondták, hogy szórólapokat kaptak a rendőrségtől, amelyek arra figyelmeztették őket, hogy „esténként ne sétáljanak az utcán se okkal, se ok nélkül”.

Balkan és Daşoguz tartományban a középiskolás diáklányokat kötelező szüzességi vizsgálatnak vetették alá, amire a tisztviselők szerint azért van szükség, hogy felmérjék a tinédzserek erkölcsiségét. A vitatott tesztet a diákok vagy szüleik beleegyezése nélkül végezték el.

Írta Farangis Najibullah a Szabad Európa türkmén szolgálatának tudósítása alapján.
XS
SM
MD
LG