A politikatudós úgy látja: a közmédiás EP-lista-vezetői vita megrendezése komoly változást jelez; a kampányszakemberek azt gondolhatják: inkább vitatkoznak Magyar Péterrel, hátha meg lehet fogni. Orbán nem nyilvános eseményeken kampányol: lehet bármekkora rutinja, akármikor megdobhatják paradicsommal.
„Orbánon nem fog a golyó, leváltani csak csodával lehet” – nyilatkozta 2019 nyarán a HVG-ben.
Ez a felvetésem most is áll. Bár most megérkezett a csoda.
Mármint?
Magyar Péter. A berobbanása – mint aki nemcsak Orbán Viktor, de az ellenzék kihívója is – csodának tekinthető. A semmiből jött. A kormány és az ellenzék eddigi aszimmetrikus állapotából – miszerint Dávid és Góliátként áll szemben egymással egy monstre, domináns párt és egy kicsi, szétaprózódott ellenzék – ugyanis nem sok változás volt várható. Ezt a bemerevedett helyzetet mozdította ki ez a rendkívül váratlan momentum, azaz egy fekete hattyú felbukkanása.
A kegyelmi ügynél – majd ennek következtében a köztársasági elnök és az igazságügyi miniszter lemondásánál – váratlanabb esemény nem nagyon történhetett.
Ez valóban komoly válsághelyzetet teremtett, amiből viszont már több is volt, a Fidesznek pedig mindet sikerült megoldania. Orbán amúgy is szereti ezeket a kihívásokat, mert el tudja hárítani, közben kidomboríthatja vezetői erényeit, így ezeket eddig a politikai kommunikáció szintjén mindig a javára tudta fordítani. A háború is a kampány derekán tört ki, mégis választást nyert vele Orbán. Az újdonság most az, hogy a kegyelmi ügyből kinőtt egy ellenfél, egy igazi kihívó. Ez a csoda, nem a válsághelyzet.
Külföldön kormányok buktak bele kevésbé fajsúlyos ügyekbe.
Igen, de a már említett aszimmetrikus erőviszonyok miatt a Fidesz pártpolitikai célokra is tudja használni óriási államierőforrás-fölényét, így választáskor is próbálja bebiztosítani a hatalmát. A Fidesz-szavazók jelentős része identitásalapon voksol Orbánra, és nem azért, mert elégedett a politikájával vagy haszna lenne egy-egy döntéséből. Az a lényeg, hogy tagja a fideszes szurkolótábornak. Persze olyanok is vannak, akik pusztán érdekalapon vagy jobb híján támogatják Orbánt.
Magyar Péter május 4-én azt írta a Facebook-oldalán: „Tizennégy éve hallgatjuk, hogy Orbánékat nem lehet leváltani ilyen körülmények között, hogy vidékre nem érdemes menni, hogy a fiatalokat nem érdekli a politika, hogy a propaganda falát nem lehet átütni. És mi a valóság? Két hónapja napról napra többen vagyunk, minden vidéki településen tömegek támogatják a változást és a Tisza Pártot…”
Az ellenzék részéről ezekben a mondatokban korábban valóban sok önigazolás volt. De tegyük hozzá azt is: 2010 óta – főleg a kistelepüléseken – a kialakult függőségi rendszerek, befolyás és klientúra miatt tényleg szinte lehetetlen a kormány ellen politizálni. Ezt néhány kisebb epizódból lehet érezni: egyes előadóművészek bizonyos városokban nem tudnak fellépni, mert senki nem mer nekik kiadni egy termet vagy művelődési házat. Az emberek pedig az évek során passzívvá váltak, hisz azt látták, hogy soha semminek nincs semmilyen következménye.
Debrecenben – talán a legnagyobb fideszes fellegvárban – több tízezren mentek ki meghallgatni Magyar Pétert.
Ebben az akkumulátorgyár körüli botrányoknak is lehet katalizátorszerepük. Amúgy pedig a feketehattyú-hatást tudom újra említeni. Magyar Péter személyében megjelent a politikai vállalkozó, aki a korábbiakhoz képest innovatív, és más keretek között működik. Hisz az eddigi szereplőknek és pártoknak van pénzük, stábjuk, kampányuk, és nem utolsósorban bent ülnek a parlamentben. Hozzájuk képest a fekete hattyú nulla erőforrással rendelkezik.
Még a legkisebb településeken is kimentek az emberek az utcára, hogy megnézzék.
Nyilván áttörte a beletörődő fásultságot.
Mivel?
Azzal, hogy azt ígéri: elhozza a csodát, amivel az egész rendszert és politikai elitet váltja le.
A már említett függőségi viszonyok a korábbiakhoz képest semmit nem változtak.
Azért még kevés idő telt el Magyar Péter berobbanása óta, az események kifutását egyelőre nem lehet látni. De a korábbi apátiához képest valóban nagy a kontraszt, ami megmutatta: nem lehetetlen, hogy még ilyen függőségi és médiaviszonyok ellenére is aktívvá váljanak az emberek. Kiderült, hogy a kistelepüléseken nemcsak telefonálásra használják a mobiljaikat, hanem híreket és információkat is olvasnak. A helyzet most áttörte a közömbösség falát.
Eddig még a korrupció vagy más, az embereket közvetlenül érintő ügyek sem törték át a közömbösség falát.
Ez igaz, de Magyar Péter a korrupciós ügyet is előhozta és újra tematizálta. Beszédeiben számonkéri, hova lett az EU-ból Magyarországra érkező negyvenezermilliárd, kinek a zsebében landoltak a pénzek. Úgy fogalmazott, hogy ez két Marshall-segélynek felel meg, ezáltal a felvetést politikailag értelmes szlogenné tette. Tehát nem a téma új, hanem ahogy mondja, képes érthetővé és emberközelivé tenni ezeket az ügyeket. És válaszol is a kérdésre: mivel ellopták a pénzt, ezért lettünk a EU második legszegényebb országa.
Tavaly júniusban a Válasz Online-ban azt írta: „A NER kincsesbánya a politikaelmélet iránt érdeklődőknek: fogalmi innovációk egész sorát kínálta.” Magyar Péter napszemüveges ügye – a NER üzeneteihez képest – mennyire újszerű politikai megoldás?
Elképesztően ügyes, remek innovációs képességekről árulkodik. A helyzet tehát annyiban nem új, hogy egy személy kiemelkedéséről van szó, nem pedig egy szervezetről vagy alulról szerveződő mozgalomról. Korábban is akadtak ilyen figurák. Magyar Péter esetében viszont újdonság, hogy ő celebpolitikus, aki a kegyelmi botrányban vált azzá mint a megbuktatott feleség hozzátartozója. Korábban ugyanis azokból lettek politikusok, akik beléptek egy pártba, vagy szervezetet alapítottak, és évek, akár évtizedek alatt építették fel magukat. Egy-egy személy a pártok miatt került előtérbe, és mindenképp pártpolitikus volt. Később viszont változott a helyzet: politikai előélet nélküli figurák – színészek, mint Zelenszkij, humoristák, mint Beppe Grillo, médiacézárok, mint Berlusconi – kerültek vezető szerepbe. A celebeket kitermelő közegből érkeztek, nem saját erőből, hanem valami által váltak ismertté. Ez a korábbiakhoz képest gyökeresen más, ilyen még nem volt Magyarországon. Ma már a politikában a személyeknek sokkal fontosabb szerepük van, mint a pártoknak, szervezeteknek, ideológiáknak vagy akár a programoknak.
A napszemüvegügy is ilyen „celebes” megoldás?
Abszolút. Magyar Péter képes a nyilvánosság húrjain játszani. Egy kellemetlennek tűnő ügyet is kreatívan oldott meg, és a végén jól jött ki belőle.
Korábbi felesége, Varga Judit frizbis interjúja alapján akár bántalmazóként is láthatná őt a nyilvánosság. Előfordult, hogy más politikusok belebuktak erős lejárató kampányokba, vagy legalábbis nagyon sokat vesztettek a népszerűségükből. Őt viszont nem fogja a golyó.
Azért még kérdés, hogy mennyi embert riasztott el az a nyilatkozat, és az is igaz, hogy a propaganda-hadjárathoz és a lejárató kampányokhoz is hozzá lehet szokni. Kicsit olyan, mintha többször farkast kiáltunk, és egy idő után már lényegtelen, hogy az tényleg farkas-e, vagy sem. Még egy szempont: 2010 óta a magyar politika egyoldalúvá vált. Míg a kétezres években Orbán és Gyurcsány volt a két főszereplő, leginkább az ő küzdelmük szabta meg a politika fő konfliktustengelyét, addig Gyurcsány 2009-es lemondása után már nem tudott visszakapaszkodni a kihívó szerepébe. 2010-től a politika arról szólt, hogy Orbánt támogatják vagy elutasítják. Ehhez képest most Magyar Péterrel is hasonló helyzet alakult ki: elfogadják vagy sem.
Azt írta az Orbán-rendszerről, hogy „politológus kutatók szerint az Orbán-rendszer alatt Magyarország a vezérdemokráciák nemzetközileg is izgalmas kísérleti laborja lett, a rendszer pedig annyira Orbán karizmája köré épül, hogy nem túlzás fejedelmi kormányzásról beszélni”.
Igen, pontosan ezt látjuk. Az emberek nem a programokkal vagy szofisztikált üzenetekkel foglalkoznak, hanem bíznak a vezetőben, aki bárhogy politizálhat, mert a szavazói szinte szabad mandátumot adnak neki. Karizmatikus vezetőként ő áll a középpontban, és minden körülötte forog. Uralja a közbeszédet és a választásokat: a kérdés az, hogy felhatalmazzuk vagy megbuktatjuk. Négyévente egyfajta népszavazást tartunk róla. Néha bejelentkeznek az ellenjelöltek: 2022-ben Márki-Zay Péter, most Magyar Péter, aki azért jóval robusztusabb jelenségnek tűnik. Az ellenzéket eddig az Orbán-ellenesség egyesítette, most viszont van valaki, aki nemcsak Orbán-ellenes, hanem ellenzékellenes is. Ezen túl az ő vonzerejét sem az összetett programok, javaslatelemek vagy ígéretek teremtik meg, hanem a kiállása, bátorsága, szónoki képességei, riposztjai, személyes aurája.
Magyar Pétert a Fidesz igyekszik Gyurcsányra tolni, míg a baloldal a Fideszre.
Pont ezért, mert mindenkinek kényelmetlen.
Volt már Magyarországon ehhez hasonló jellegű mozgás a politikában?
A helyzet kicsit a kilencvenes évek derekára emlékeztet, ugyanis Orbán volt pont ilyen. Az akkori fő politikai konfliktustengely az MDF és az Antall-kormány, illetve az SZDSZ és a liberálisok közötti szembenállás volt, ami az egykori népi-urbánus vita mentén húzódott. A Fidesz és Orbán akkor azt mondta: elutasítja ezt a hamis ellentétet, nem vesz részt benne, mert egy harmadik irányt képvisel.
Magyar Péter május 4-én azt is írta a Facebook-oldalán: „Jó irányba haladunk. A Fidesz propagandája szerint a baloldal szekerét toljuk, a kék Fidesz (DK) szerint a Fidesz érdekeit szolgáljuk. Pedig nem bonyolult: nincs jobb, nincs bal, csak magyar.”
Ezzel a fajta centrumpolitizálással is jó páran próbálkoztak már. Sőt az Orbán által meghirdetett centrális erőtér is azon a gondolaton alapul, hogy az egész közepet elfoglalja, és mindenki mást szélsőségesnek tekint. Magyar Péter ideológiai értelemben amúgy sem balos vagy jobbos, a pártpolitikai palettán egyértelműen a centrumpozícióra törekszik. Ezért próbálja mind a két oldal a másikhoz tolni, és ezért tekintik ellenségnek.
Mennyiben más ez a centrumra törekvési politika, mint amivel korábban Kupa Mihálytól kezdve Gémesi Györgyön át Pálinkás Józsefig többen próbálkoztak?
Abban, hogy ők Magyar Péterrel szemben technokraták voltak, míg Magyar egy celebből lett népvezér. A kérdés az, mennyire pragmatikus, mennyire próbál olyanokat is mondani, ami kötődik a hallgatóság mindennapjaihoz. Például hogy megszüntetik-e a szülészorvosok szabad választását és hasonlók. Egyelőre mindez még nem koherens világnézet. Összességében inkább – ahogy említettem – egyfajta népvezérként lép fel, azzal az igénnyel, hogy mindenkit megszólítson.
A Tisza Párt a fővárosban is indul. Magyar Péter úgy fogalmazott a közgyűlésről: „Ha a Tisza Párt nélkül sem a Demokratikus Koalíció, sem a Fidesz nem tud többséget szerezni, akkor csak egy lehetőségük van: ha összenő, ami összetartozik, és nagykoalíciót kötnek.”
Ez megint nagyon ügyes politikai retorika. Van ő és mindenki más – ennek mentén próbálja meghúzni a tengelyt. Miközben mindenki ügynöke valaminek: a Fidesz szerint az ellenzék Sorosnak és Brüsszelnek, míg az ellenzék szerint Orbán Putyin zsebében van, az ő szekértolója.
Orbán korábbi harcos kommunizmusellenessége, ígéretei, hogy soha többé nem engedjük be az oroszokat, vagy akár az 1956-os események hogyan egyeztethetők össze a Putyinnal való jelenlegi szoros kapcsolatával?
A Putyinnal kapcsolatos pálfordulása nem új jelenség, hisz másfél évtizede így van. Ez pedig hosszú idő, egy fél generáció, sokan már ebbe születtek bele és így szocializálódtak. Ennyi idő alatt hatottak a kormányzati üzenetek és érződik a Fidesz-narratíva hatása. A magyarok az orosz–ukrán háború megítélésében nagyobb mértékben tartják felelősnek a Nyugatot, az amerikaiakat vagy a NATO-t, mint más EU-s országok polgárai, és változott a véleményük Oroszországról is.
A Fidesz által képviselt ideológiáról a Magyar konzervatívok sikeres 30 év után című konferencián úgy fogalmazott: ez már nem az a konzervativizmus, ami korábban volt, mert az intézményépítésnek ára volt: a NER-hez való politikai lojalitás, a szellemi függetlenség feladása vagy korlátozása. Megjelent az új jobboldaliság mint egyfajta kormánypárti konzervativizmus.
A Fidesz tényleg nem klasszikus értelemben konzervatív.
Hogyhogy? Hisz a Fidesz egyik sarokköve, arra épül szinte az egész kommunikációja: a kormány keresztény, konzervatív, családcentrikus.
Igen, ez valóban így van. De a politikája más tekintetben inkább radikális, populista és új jobboldali. Része ennek a társadalommérnökség, azaz folyamatos hivatkozás a nép-, illetve a többség akaratára. De ilyen a dichotómiákban való gondolkodás, a képviseleti kormányzás és az intézmények lebecsülése. Az átpolitizáltság egyre több területet érint, ami permanens forradalmat generál.
Az, hogy sok év után valószínűleg lesz EP-jelölti vita a köztévében, mennyire köszönhető Magyar Péternek, aki kijelentette: ha nem szervezik meg, tüntetés lesz az épület előtt? Most a potenciális résztvevők a feltételekről vitatkoznak.
Igen, ha 15 év után tényleg lesz a közmédiában EP-lista-vezetői vita, az nagyon komoly változás és elmozdulás lenne. 2010 óta ugyanis a politikai viták szinte teljesen elhaltak, vagy ellehetetlenítették azzal, hogy az ellenfeleket inkább karaktergyilkossággal vagy más módszerekkel próbálták legyőzni.
Pedig a médiahelyzet sem változott, ahogy a szereplők és a körülmények sem.
De, hiszen egy váratlan, új szereplő jelent meg: egy fekete hattyú, aki ezt kiváltotta. Olyan súlya és hatása van, hogy a kormányzati kampányszakemberek azt gondolhatják: inkább vitatkoznak vele, hátha ott meg lehet fogni. Ez mindenképp drasztikus változás, teljesen új mintázat. Miközben sokkal jobb, ha az emberek előtt tartanak vitát vagy választási nagygyűlést, mint titokban, mondjuk az erdőben.
Orbán rengeteg településre megy kampányolni, de titokban teszi. Nem lehet tudni, mikor és hol tartják őket. Talán erdőben is.
Ezek az események csak a saját híveknek szólnak, ezért nem nyilvánosak. Az okát nehéz kitalálni. Jeffrey Green amerikai politológus a 2010-ben megjelent, a The Eyes of the People című könyvében ír arról, hogy a modern politika nagyon megváltozott: teljesen átláthatatlan a polgárok számára, akik nem tudják kontrollálni az óriási autonómiával rendelkező vezetőket. Ez alól egyetlen helyzet jelent kivételt: amikor a politikus kiszámíthatatlan, kontrollálatlan körülmények között lép a nyilvánosság elé.
És valaki bekiabál egy csúnyát vagy megdobja paradicsommal?
Pontosan. Ha a körülmények kiszámíthatatlanok, bármi előfordulhat. A politikus olyan helyzetbe kerülhet, amiben az integritását, becsületességét, igazmondását tesztelhetik, és az emberek azonnal látják, hogyan reagál.
Orbánnak több évtizedes rutinja van, felszólalt már a legextrémebb körülmények között. Miért most aggódna?
Nem lehet másra gondolni, mint erre a kockázatminimalizálásra. Mert lehet bármekkora rutinja, egy nyilvános fellépés mindig kiszámíthatatlan. Ugyanúgy, ahogy a viták is. Mivel ő a választások nagy esélyese, joggal gondolhatja: mégis minek kockáztasson? Nem volt olyan régen, amikor Márki-Zay Péter a Partizánban arra a kérdésre, hogy küldenének-e csapatokat a háborúba, olyan szerencsétlenül válaszolt, hogy a Fidesz az egész kampányát erre építette. Ha volt egyetlen olyan esemény, amin elcsúszott Márki-Zay Péter esélye, akkor ez volt az. Egy ilyen kérdésre a rutinos Orbán talán kapásból kitérő választ adna, de a vita elkerülésével biztosra megy.
A Robert Fico elleni merénylet is kiszámíthatatlan volt, senki nem számított rá. Orbán viszont szinte azonnal reagált, és azt kommunikálja, hogy az elkövető „baloldali aktivista volt”, miközben nagyon is szélsőséges jobboldali, cigány- és migránsellenes írásai voltak.
Saját kommunikációjában a merényletet Orbán Viktor és a Fidesz használta ki a legjobban a politikai céljaira. Megerősítette vele a békepárti, háborúellenes jelszavakra épülő választási kampányát úgy, hogy a merényletet is belehelyezte ebbe az értelmezési keretbe. Azzal pedig, hogy az elkövetőt baloldaliként emlegeti, össze is kapcsolja vele az erőszakot, így újra – ebben a kontextusban is – megerősíti a baloldal háborúpártiként történő megbélyegzését.
Orbán ezt folytatva azt is mondja, hogy a merénylet után egész Európában egyedül maradt a béke pártján, és így kell küzdenie érte.
Ezzel saját hősiességét és rendkívüliségét tudja kiemelni. Ahogy azzal is, hogy a jobboldali történelmi emlékezet kiemelkedő alakjaihoz – Tisza Istvánhoz és Horthy Miklóshoz – hasonlítja magát, akik szintén háborús nyomásnak voltak kitéve, velük szemben azonban ő képes ellenállni és kitartani a béke mellett. A Fidesz EP-kampányának is ez vált a fő üzenetévé.
