Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Zsarolást emleget, de belement az évi 150 milliós sarcba Budaörs polgármestere


Helyközi járatokon közlekedő autóbuszok várnak indulásra Kelenföldön, az Etele téri Volán Buszpályaudvaron
Helyközi járatokon közlekedő autóbuszok várnak indulásra Kelenföldön, az Etele téri Volán Buszpályaudvaron

Ennyit kell fizetnie évente a településnek, hogy az ott élőknek ne kerüljön az eddiginél többe a közlekedés. Az agglomerációs önkormányzatoktól szedett hozzájárulás díját emelte meg az érintettek szerint hasraütésszerűen a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium.

Budaörs és Érd önkormányzatát is azzal kereste meg nyáron a tárca, hogy megszünteti a helyi jegyek és bérletek elfogadását a Volánbusz helyközi járatain, ha a települések nem fizetnek a szolgáltatásért a korábbinál lényegesen többet - írja a Népszava.

A cikk emlékeztet: az agglomerációs közlekedés 2016-os állami átvétele óta lehetősége van a Budapest környékén élőknek arra, hogy a településen igénybe vegyék a Volánbusz ott áthaladó járatait.

Budaörs azonban 2021 óta vitatja, indokolatlanul magasnak tartja a szolgáltatásért kért összeget. Azzal érvelnek, hogy tudomásuk szerint van olyan agglomerációs település amelyik semmit sem fizet, de a többi is lényegesen kevesebbet annál, mint amennyit Budaörsnek számláznak.

Ehhez kapcsolódóan: Drágul a tömegközlekedés Budapesten, tíz éve nem emelt árat a BKK

Wittinghoff Tamás polgármester a lapnak elmondta, augusztus 4-én ultimátumot kapott az önkormányzat a minisztériumtól: ha nem fogadják el az állam által megszabott díjat, akkor a helyiek szeptember 6-tól csak emelt áron utazhatnak helyközi járatokon, emellett pedig beperelik az önkormányzatot. A polgármester szerint ez zsarolás, de kényszerből elfogadták a feltételt, így évi 150 milliót fizetnek.

Ehhez kapcsolódóan: Buszkörkép: izzasztó élmény nyáron a vidéki városok helyi járatain utazni

Érd esetében a minisztérium a 2022-es 14,8 millió forintról 52,5 millióra emelte az agglomerációs önkormányzatoktól szedett hozzájárulás díját. Ezt a település nem fogadta el, mondta a lapnak Csőzik László, Érd polgármestere, így előállhat az a helyzet, hogy egy városhatáron belül közlekedő utas két bérletet is kénytelen váltani, a helyit 4500 forintért és a vármegyebérletet 9450 forintért. Aki Budapestre ingázik, annak pedig még BKV-bérletre is szüksége lehet.

A Népszava kereste a minisztériumot, amely későbbre ígért választ.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG