Az oroszok Ukrajna elleni háborúja óta benne van a pakliban, hogy a magyar–orosz olaj- és gázügyben más kerül a racionális, gazdasági megfontolások helyébe, amiből valószínűtlen döntések születhetnek. A kormány úgy tesz, mintha az olajtranzit korlátozása váratlanul érte volna, pedig valójában nem készült fel a helyzetre.
Jelenleg „biztos lábakon áll” Magyarország energiaellátása, viszont lerombolná az ország energiabiztonságát lemondani az orosz olajról, mert lehetetlen volna beszerezni a magyar gazdaság működtetéséhez szükséges kőolajat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági miniszter, igaz, nem most, hanem 2022 májusában, amikor Ursula von der Leyen arról győzködte Orbán Viktort Budapesten, hogy az EU hatodik szankciós csomagjába miért kell bekerülnie az orosz olajimport tilalmának.
A német és az uniós nyomás végül eredménytelennek bizonyult, a brüsszeli magyar vétó miatt a szankció végül úgy szólt, hogy az EU-ban 2022 végén beszüntetik az orosz olajimportot, de ez a magyarokra és a szlovákokra (plusz a két év átállási türelmet kérő csehekre) nem vonatkozik. A diplomatikus magyarázat szerint a csővégek miatt sajátos helyzetben, nagyarányú függésben lévő két ország nem tudná észszerű határok között teljesíteni a brüsszeli kötelezvényt. A kevésbé finomkodó magyar külügyminiszter azzal igyekezett szemléltetni, hogy miért nem támogatható a szankció, hogy közölte: a leválás az orosz olajról a magyar gazdaság számára „egyenértékű egy atombomba ledobásával”.
Egy június végi ukrán döntés következményeként már hetek óta nem érkezik a szerződött mennyiségű orosz olaj Magyarországra. A főként a Mol finomítóiba feladott Lukoil-import akadt el, az a forrás, amely korábban a szlovák kőolajimport mintegy felét, a magyarnak pedig az egyharmadát biztosította. Szijjártó Péter korábbi helyzetértékelését citálva: a jelek szerint Ukrajna élesítette és útjára engedte az atombombát. A Politico meg is előlegezte ezt a narratívát, amikor július 20-án arról írt, hogy Magyarország heteken belül üzemanyagválsággal, égbe szökő árakkal és áramhiánnyal szembesülhet.
Beperelni, áthidalni
Július 22-én, hétfőn az Európai Unió külügyi tanácsa Brüsszelben ülésezett, ahová az orbáni békemissziós tárgyalások miatt várható uniós össztűz miatt Szijjártó Péter politikai páncélmellényben érkezett. Ahogy várható volt, be is számolt a támadásokról.
Árulkodó azonban, hogy a miniszter ennél sokkal fontosabbnak tartotta, hogy részletesen elmagyarázza: Magyarország és Szlovákia konzultációs eljárást kezdeményezett Ukrajnával szemben, amiért részlegesen leállította az orosz kőolajtranzitot, így „súlyosan veszélyezteti Magyarország és Szlovákia energiaellátását”. A jogi útra terelt helyzet – az, hogy Ukrajna nem engedi át a vezetékein a Lukoil olaját – furcsa körülmények között derült ki: múlt héten Szijjártó Péter New Yorkban járt, és az ENSZ ülésének apropóján találkozott és tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Szijjártó erről is beszámolt, és közölte, hogy a Mol és az orosz olajcég azon dolgozik, hogy újraindítsák a szállításokat.
A kurtán-furcsán bejelentett helyzet részleteinek kiderítésére beindult a magyar sajtó. Így derült ki, hogy
- egy, még június 24-én kiadott ukrán elnöki rendelet melléklete okozta az olajszállítási stopot, amelyben az áll, hogy a legnagyobb, magánkézben lévő orosz olajcég nem bérelheti ki tranzitra az ukrán olajvezeték-hálózatot (márpedig ebből a szállítások azonnali leállása következik, hiszen a Lukoil a Mol Csoport legnagyobb beszállítója);
- az ukrán szigorítás havonta akár 1,1 millió hordónyi olajszállítási kiesést is jelenthet Magyarország számára;
- valójában nem állt le teljesen a szállítás a Barátság kőolajvezetéken, mert más orosz cégek továbbra is szállíthatnak rajta.
Ez utóbbival kapcsolatban az a valószínű forgatókönyv, hogy az ukrán tranzitvezetéken az igazoltan nem lukoilos szerződési mennyiség továbbra is hozzáférhető. Az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter azt mondta: „Egyelőre átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni a helyzetet, azonban már középtávon sem biztosítható a magyar és a szlovák kőolajellátás biztonsága a Lukoil szállításai nélkül.”
Miért éppen a Lukoil?
Abból a szempontból egyszerűnek tűnik az olajstophelyzet olvasata, hogy mi Ukrajna szándéka: megakadályozni a Lukoil által eladott kőolaj Közép-Európába szállítását. Gyorsan megérthető az ok is, ha hozzátesszük, hogy mekkora üzletről van szó. Az oroszországi energiahelyzettel is kiemelten foglalkozó CREA (egy Finnországban bejegyzett, nemzetközi hírű agytröszt) friss elemzése szerint az orosz olajtilalom alól felmentett magyar, szlovák és cseh piacon idén áprilisban összesen mintegy hatszázmillió eurót fizettek az orosz kőolajért.
Ebből Magyarországra 250 millió euró jutott.
Azonban az egyelőre így is rejtély – magyarázta lapunknak Holoda Attila energetikai szakértő –, hogy miért a csak Lukoil került a regulába. Ha a valódi indok Vlagyimir Putyin háborúfinanszírozásának megakasztása lett volna, akkor nemcsak az egyébként magáncég Lukoilt, de más orosz olajvállalatokat is szankciós listára tettek volna. A jelek szerint az áthidaló megoldást biztosító, állami tulajdonban lévő Rosznyeft például biztosan erre a sorsra juthatott volna, de bármelyik, a Mollal is kapcsolatban álló olajbeszállító tiltólistás lehetne. „Arra azonban semmiféle biztosíték nincs, hogy holnap nem tiltják be más vagy akár az összes orosz olajcég számára az ukrajnai tranzitszállítást” – tette hozzá.
A már idézett Politico-cikkben olvasható az a gondolatmenet, hogy Ukrajna most a saját kezébe vette az ügyet, és valójában megbünteti Magyarországot. Az Inna Szovszun ukrán képviselőtől származó állítás lényege az, hogy meg kell szüntetni azt az abszurd helyzetet, hogy az orosz gazdaság Ukrajnán keresztül keresi meg az ukrajnai háborúhoz szükséges pénzt, és miután két évig hiába vártak arra, hogy az EU és a G7 valóban érvényesítse az orosz olajjal szembeni szankciókat, taktikát váltottak. A hangzatos magyarázattal kapcsolatban érdemes figyelembe venni, hogy Szovszun az ellenzéki Hang (Holosz) párt képviselőjeként nyilatkozott, így állításai nem tekinthetők az ukrán kormány hivatalos magyarázatának.
A Lukoil blokkolása ettől még így is, úgy is fájdalmas következményekkel jár. Ahogy a korábban évekig a Molban dolgozó Katona Viktor (ma az adatelemző Kpler vezető analitikusa) a Politicónak megfogalmazta: a szállítások elmaradása arra kényszerítheti az érintett olajfinomítókat, hogy felhalmozott készleteikből éljenek, a kormányokat pedig arra, hogy diplomáciai megoldást keressenek az ügy rendezésére. Gyakorlatilag ennek a jelei fedezhetők fel Szijjártó Péter felháborodott hangú megnyilatkozásaiban, de abban is, hogy a Mol sem a Bloomberg, sem a Politico, sem pedig a magyar sajtó megkereséseire nem reagált érdemben.
Kényelmesen hátradőltek…
Illetve közvetve mégis volt reakció: múlt vasárnap saját jegyzettel jelentkezett Hernádi Zsolt. A magyar olajcég első embere leginkább azt a kérdést feszegette, hogy „miért is kell büntetni azokat a cégeket, amelyek olyan terméket állítanak elő, amire nagy lett a kereslet, és extraprofitot értek el”. Az írás a teljes problémának azonban csak egy szeletéről szól – az állami fejőstehénnek nézett nagyvállalati létről. Így viszont elő sem kerül, hogy a Mol és a magyar kormány vajon miért nem tett érdemi lépéseket azután, hogy 2022 májusában Brüsszelben a kormány kierőszakolta felmentését az orosz olajstop alól.
Ha másra nem is, arra figyelni kellett volna, hogy ezt a mentességet Ukrajnával nem beszélték meg, így eleve benne volt a levegőben, hogy nem igazán lehet mivel megfenyegetni a nem uniós, de háborúban élő ország vezetését, ha elszabadul.
Érdemes visszaidézni, hogy 2022 májusában – vagyis három hónappal azután, hogy az orosz csapatok Kijev ellen indultak – a magyar kormány azzal vétózta meg az EU-s orosz olajstopot, hogy a magyar (és szlovák) földrajzi-fizikai adottságok, valamint a csövön érkező orosz olaj köti a kormány és az olajcég kezét, évekbe telne más olajtípusra és technológiára átállítani. Az akkor a még napi.hu néven működő gazdasági lapban erről megírtuk, hogy ez így nem igaz.
A Mol korábban éppen azzal büszkélkedett, hogy a cégcsoportban van Európában több nagy, komplex és korszerű olajfinomítója (mint a százhalombattai, a pozsonyi és a rijekai), és hogy finomítóinak komplexitási mutatója (vagyis az úgynevezett Nelson-index [NCI], amely megmutatja, hogy az olajfinomító milyen költségen milyen termékkihozatalra képes) azt bizonyítja, hogy az európai élvonalba tartozik. Ahogy akkor egy olajipari forrás mondta: Százhalombattán az olajfinomító nem attól függ, hogy Ural típusú olajat visznek-e be, mert mindenféle nyersolajat képes feldolgozni. Ebből pedig az következik, hogy a rendszer átállítása nem jelenthet gondot.
Becslések szerint az olajkeverés újrakalibrálásával együtt is legfeljebb fél évre lett volna szüksége a Molnak ahhoz, hogy másra (WTI, brent stb.) álljon át az orosz olajról. A cég mást kommunikált: több száz millió dolláros beruházási igényt és két–négy éves átalakítási kényszert. Végül ez lett a brüsszeli szankciós vétó alaphivatkozása, aztán a témát el is felejtették.
Extraprofitra extraadót
Az oroszok ukrajnai háborújáig főként abban állt az Oroszországból érkező nyersolaj különlegessége, hogy más olajokhoz képest nagyobb a kéntartalma. A háború és az arra adott szankciós politika viszont az Ural fizikai jellemzői helyett az árra tolta a hangsúlyt. A Nyugat-Európában standard, brent típusú olajjal összevetve 2022 januárjában nem egészen két dollár, májusban viszont már mintegy 35 dollár volt az árkülönbség. Ez a Mol esetében azt jelentette, hogy miközben a benzinkutakon az árképzési alapot jelző brent hordónkénti ára meghaladta a 110 dollárt, a magyar olajvállalat a valószínűsíthető kedvezményekkel együtt hetven dollár körüli áron juthatott hozzá az orosz olajkeverékhez. Sarkítva, de ez a fő magyarázata annak, hogy a 480 forinton befagyasztott benzin időszakában a Mol extra bevételt produkált, de annak is, hogy a Mol és a magyar kormány máig nem gondolja, hogy függetlenednie, váltania kellene az orosz olajról.
Erre a következtetésre jutott abban az időben Pletser Tamás is. Bár az Erste olaj- és gázipari elemzője szerint Hernádiék fejében korábban is megfordult, hogy kockázatot jelent az egyoldalú függés, a leválást túl fájdalmasnak gondolták.
A Mol elnök-vezérigazgatója fent hivatkozott cikkében nehezményezte, hogy miközben a cég sorra könyveli el minden idők legnagyobb nyereségeit, a különadók a zömét végül az államkasszába fizettették be.
Az oroszoktól függ az egyezkedés
Mostanáig mindenki azt feltételezte, hogy az ukránoknak jobban hiányozna a tranzitforgalomból érkező pénz annál, mint ha egyoldalúan elrendelnék az orosz olajstopot. Hogy az ukránok mégis meglépték, az annak bizonyítéka, hogy a világ változik, és hogy a háború már annyi szenvedést okozott, hogy az felülírja a konkrét gazdasági érdekeket is. Molos források elmondása szerint ennek már voltak előjelei: az utóbbi hónapokban egyre gyakrabban előfordult az üzleti tárgyalások során, hogy ukrán oldalról politikai jellegű kérések teljesítéséhez kötötték az adott tételt, sőt volt, hogy bekeményítettek. Ilyenkor, ahogy a szakember mondja, „nagyon gyorsan kiderült, hogy nincsenek már észérvek a szobában”. Az ilyen kérések teljesítését senki nem vállalhatta a magyar olajcégnél, csak annyit ígérhettek, hogy továbbítják a szakminisztériumhoz. Ahol – legalábbis eddig – rendre elhaltak a jelzések.
Elvben – amennyiben az olcsó orosz olaj továbbra sem lesz elérhető – a Mol leginkább a Közel-Keletről, Ázsiából, illetve az akár Ural típusú olajat is biztosítani tudó Nigériából és/vagy Egyiptomból tudna legkönnyebben pótolni. A tankerhajós szállítás felára mellett azonban számos kérdésre nincs megnyugtató válasz; például arra, hogy sikerül-e biztosan kezelni az olyan, eddig ismeretlen kiszolgáltatottságot, mint például azt, hogy az olajtankerrel csak horvát kikötőig lehet eljutni, ahonnan a másokkal megosztott, eleve szűkös kapacitású Adria vezetéken kellene ellátni Százhalombattát (és Pozsonyt).
Az évi hétmillió tonna orosz olajat nem lehet egyik pillanatról a másikra ki-, illetve leváltani, de a nagyobb diverzifikáció biztosításán túl az új helyzet (az olajszektorban eddig érvényes céges és állami) költségszerkezetre gyakorolt hatásával is foglalkozni kell. A Lukoil-olajstop ugyanis éppen arra kényszeríti a magyar kormányt, hogy valójában szinte bármi áron megállapodásra törekedjen az ukránokkal. Ehhez azonban előbb az oroszok jóváhagyása kell: a New York-i Lavrov–Szijjártó-találkozón akár erre is sor kerülhetett.
A gázzal is gáz lesz?
Kevésbé látványos módon, de az olajstopügy farvizén az orosz földgáz európai piacra kerülésének korlátozása is szintet lépett. Június 20-án jelent meg, hogy az EU jóváhagyta az első, kifejezetten orosz gáz elleni szankciókat, miután sikerült letörnie a hetekig más-más okból makacskodó magyar és német kormány ellenállását. (A Politico kész tényként közölte, hogy Magyarország azt követően állt kötélnek, hogy biztosítékot kapott arra, hogy az orosz Paks II.-beruházás nem kerül szankciós listára.) Az orosz gáz uniós korlátozása arra vonatkozik, hogy tilos az EU-s kikötőkben az orosz LNG viszonteladása, illetve megakadályozzák azt is, hogy az oroszok a balti LNG-terminálok finanszírozásával mossák EU-kompatibilissé cseppfolyós gázukat. Ez ugyan legfeljebb 25 százalékban érinti az EU-ba (főként Spanyolországba, Franciaországba és Belgiumba) szállított, tavaly mintegy nyolcmilliárd euróért vásárolt orosz LNG-exportot, de a viszonteladást már teljes mértékben. Ez utóbbi volt az egyik legfontosabb, első szankciós lépés az orosz olaj ügyében is.
Néhány napja csak, hogy az orosz földgáz ügyében (részben) Ukrajna átrendezi az eddigi terepasztalt: az EU jelezte Azerbajdzsánnak, hogy szívesen venné, ha az azeri gáz az év végén lejáró orosz–ukrán tranzitgázszerződés után az európai igények kielégítésére állna át úgy, hogy az oroszokat egyszerűen kidobják ebből a vezetékből. Az azeri elnök főtanácsadójára hivatkozva a Politico azt írta, hogy uniós tisztviselők szorgalmazták egy olyan vezetékrendszer kialakítását, amelybe nem keverhető orosz gáz. A hónap elején a Bloombergnek interjút adó Volodimir Zelenszkij ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott: tárgyalnak az érintettekkel arról, hogy Ukrajna megtartaná az Európai Unióba szállított földgáz ügyében a tranzitország szerepét, az orosz gáz helyettesítése azerbajdzsáni készletekkel az egyik „megvitatás alatt álló javaslat”.
Erre is kitért Ilham Aliyev azeri elnök, amikor a napokban közölte az amerikai lappal, hogy országa máris igyekszik óvatos lenni, hogy a korábbi vádak – miszerint orosz gázt reexportálnak – fel se merülhessenek. Az elnök a 2022-ben az Európai Bizottsággal kötött megállapodására hivatkozva megerősítette, hogy 2027-re húszmilliárd köbméterre kívánják emelni az Európába irányuló földgázexportot. Idén már 13 milliárd köbméter a tervezett mennyiség, amelyet jelenleg a déli gázfolyosón, Georgián és Törökországon keresztül juttatnak el Európába.
Az Ukrajnán át Európába érkező tranzitgáznak Szlovákia és Magyarország a fő címzettje – miután Ausztria hamarosan szakíthat az orosz importtal. E prizmán át nézve a jelentős mennyiségű azeri gáz érkezésének lehetőségét fontos tényező, hogy mind a szlovák, mind a magyar kormány képviselői tárgyaltak Bakuban. Robert Fico május elején ült le beszélni Aliyevvel arról, hogy Ukrajnán keresztül fogadná az azeri földgázt (így diverzifikálva tovább saját ellátását, csökkentve függését az orosz októl, és fontos bevételekre tenne szert a más országokba irányuló tranzitszolgáltatásból); Szijjártó Péter pedig tavaly ősszel az első százmillió köbméternyi azeri gáz magyar fogyasztókhoz juttatásáról egyezett meg – és leendő „milliárd köbméteres” vásárlásról beszélt.
Ez utóbbit az idén júniusban az MVM által bejelentett Sah Deniz-i bevásárlás erősítette meg. A magyar állami energiaholding ötszázalékos részesedést vásárolt a világ legnagyobb gázmezőjének tartott területet kezelő azeri állami cégben, megalapozva a majdani magyar gázigény egy részének kielégíthetőségét akkor is, ha – a 2021-ben 10+5 évre kötött, hosszú távú szerződés ide, a New Yorkban Lavrovnak ígértek oda – az orosz gázról végül mégis le kellene mondani.
