Megerősítette a Népszavának a Közép-Pesti Tankerületi Központ, hogy több intézményükben csak magántanárokkal tudják biztosítani az idegennyelv-tanítást. A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint ebből is látszik, hogy nincs elég tanár.
Totyik István, a PSZ elnöke a lapnak azt mondta: szerinte csak úgy tudják a magántanárokat az állami intézményekbe csábítani, ha magasabb óradíjban magasabb bért kínálnak annál, mint amennyit a főállású pedagógusok kapnak.
Az érdekképviselet vezetője szerint érthetetlen, hogy a tankerületek miért a magántanárokra költenek többet, miért nem fizetnek a saját tanáraiknak magasabb bért.
A tankerület szerint a magántanárok óraadóként vannak jelen az iskolákban, a visszajelzések alapján az intézményvezetők, a tanulók és a szülők is elégedettek a munkájukkal.
A két nagy pedagógus-szakszervezet egyébként január 31-re sztrájkot tervez. Belső felmérésük szerint a tanárok jelentős része vállalná a munkabeszüntetést – mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnökségi tagja, Nagy Erzsébet az Indexnek. Azért ezt a napot jelölték meg a munkabeszüntetés dátumaként, mert tavaly és idén is ezen a napon sztrájkoltak, ez is mutatja, hogy évek óta megfogalmazott és azóta sem teljesült követelésekről van szó.
A sztrájkbizottság, amelyet a PSZ és a PDSZ közösen alkot, a tervek szerint ma egyeztet a tiltakozásról a Belügyminisztériumban.