Egy hónap múlva körülbelül 35 százalékkal emelkedhetnek a taxis tarifák Budapesten a Fővárosi Önkormányzat és a BKK, valamint az érintett vállalkozások és érdekképviseletek közötti tárgyalások eredményeként.
Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes arról számolt be pénteken, hogy a taxis személyszállítás alapdíja 1000 forintra, a kilométerdíj 400 forintra, a percdíj pedig 100 forintra emelkedik május 9-től, amennyiben az erről szóló javaslatot jövő szerdán elfogadja a Fővárosi Közgyűlés.
Tájékoztatása szerint ez az intézkedés nagyságrendileg 35 százalékos áremelkedést jelent majd a fogyasztóknak.
Az illetékes azzal indokolta az áremelés mértékét, hogy a taxik hatósági árai 2018 július 1-jén változtak utoljára. Mint mondta, erre az ágazatra is vonatkoznak a közgazdasági szabályok: ha drágább az üzemanyag, illetve a további maginflációs adatok is emelkednek, akkor reagálni kell.
Ráadásul míg 2020 márciusában, a koronavírus-járvány kitörése előtt a taxisok száma 6754 volt a fővárosban, ma ez a legfrissebb adatok szerint csak 5070 – tette hozzá.
A kormány által februárban kiadott jogértelmezés szerint a fővárosi taxitarifa nem tartozik azon körbe, ahol díjemelési moratórium vonatkozik az önkormányzatokra.