Malála Júszafzai Nobel-békedíjas világszerte ismert aktivista, akit 15 éves korában majdnem megölt egy tálib fegyveres. Az immár oxfordi diplomás fiatal nő szenvedélyesen szereti a rajzfilmeket, maga is tévés karrierre készül. Az Apple TV+ jóvoltából most a tévében is megmutathatja kreativitását.
A 23 éves Júszafzai tavaly júniusban diplomázott Oxfordban. Hétfőn jelentette be, hogy partnerségre lépett az Apple-lel, hogy annak tévé-stream szolgáltatása számára tévésorozatokat, dokumentumfilmeket, vígjátékokat és gyermekeknek szánt sorozatokat gyártson.
2014-ban Malála volt a Nobel-békedíj legfiatalabb díjazottja. Azért kapta az elismerést, mert aktívan fellépett, hogy megvédje a gyerekeket a rabszolgamunkától, a gyerekmunkától és a szélsőséges ideológiáktól. Hazájában, Pakisztánban harcosan kiállt azért, hogy a lányoknak is joguk legyen a tanuláshoz. 15 éves korában ezért egy tálib fegyveres egy iskolabuszon fejbe lőtte. Felépült, és a lányok elnyomása elleni globális aktivizmus egyik kulcsfigurája lett.
Az AP hírügynökségnek adott interjúban Malála elmesélte, azért szereti a rajzfilmeket, mert a menekülés egyik módját jelentették a számára az életben. Arról is beszél, hogyan marad meg a hite a néha kiábrándító világban és mit tervezett a nemzetközi nőnapra.
Az új szerződése szerint vígjátékokat és animációs műsorokat készít majd az Apple-nek. Ennyire szereti a vígjátékokat?
Gyerekkoromban a Cartoon Networköt néztem, a Tom és Jerryt, a Scooby Doot és más sorozatokat. Ekkor indult a terrorizmus és gyerekként a rajzfilmekbe menekültem a valóság elől. Ebben a világban lehet kuncogni és nevetni és szórakoztatni magadat. Bollywoodtól Hollywoodig mindenféle vígjátékot néztem már és nagy animációs film-rajongó is vagyok. Egyetlen egész estés animációs filmet sem hagytam ki eddig. Az a jó bennük, hogy fenntartják az ember figyelmét, szórakoztatnak és gyönyörű üzeneteket közvetítenek.
Ön dokumentumfilmeket is készít majd... talán a világ körüli utazásairól is, amikor a lányok jogaiért kampányol?
Igen, nagyon szeretnék dokumentumfilmeket és nem előre leírt szöveggel készülő műsorokat gyártani. Sok témám van – remélhetőleg az én saját utam is. Sokat tudok beszélni azokról a különleges lányokról, akikkel találkoztam és még annyi minden felfedezni és tanulni való van. Izgatottan várom... mert most még azon a szinten vagyok, hogy a lehetséges ötletekről gondolkodom. Azt elmondhatom, hogy sok fantasztikus ötlet van már és nagyon nehéz egyet kiválasztani.
Az Ön weboldalán egy olyan statisztika olvasható, hogy 100 évig is eltart majd, amíg a világon minden lány számára megnyílik a lehetőség a tanulásra. Amikor néha nagyon lesújtóak a hírek, hogyan tartja fenn magában a reményt?
Szerintem, amikor az ember hallatja a hangját, akkor annak hatása lehet és elhozhatja a változást. Attól lennék pesszimista, ha nem tennénk semmit. De amíg végezzük a dolgunkat, addig van oka a bizakodásra, a reményre. Szerintem csak a csend az, ami miatt minden marad a régiben.
Hogyan ünnepli a Nemzetközi Nőnapot?
Meg kell állnunk egy pillanatra és megünnepelni azokat a csodás eredményeket, amelyeket a nők elértek. Nemcsak történelmi személyiségekről és aktivistákról beszélek – persze őket is meg kell tapsolni és értékelni kell. De hétköznapi személyekről is szólok, olyanokról, akik iskolában, egyetemen tanulnak, akik szülők és megküzdenek a Coviddal, otthon vannak és felügyelik a gyerekeiket, levezénylik az iskolai Zoom-hívásokat. Tehát emlékezzünk meg a nőkről, akik – különösen tavaly – kitartottak. Álljatok meg egy pillanatra és legyetek büszkék magatokra! Fantasztikus munkát végeztetek!
Sok lány számára Ön egy hős. De Önnek kik a hősei?
Nagyon sok hősöm van a szüleimtől kezdve történelmi személyiségekig. Például Benazir Bhutto, Martin Luther King, Nelson Mandela. De az emberek, akik igazán ihletet adtak, azok a fiatal lányok, akikkel az utazásaimon találkoztam – lányok Irakból, Brazíliából, Nigériából, Kenyából. Közülük nagyon soknak hihetetlen történetei vannak arról, hogy mit éltek át, háborúkat, válságokat, menekültté váltak, korai házasságba kényszerítették őket. De nem adták fel az álmaikat, még mindig harcolnak a tanuláshoz való jogért, a biztonságos jövőért való jogért. És ha ők nem adják fel a harcot, akkor mi miért adjuk fel?
Milyen volt az otthoni karantén?
Az utolsó két hónap egyetemi tanulmányait otthon folytattam a Covid miatt. Otthon vizsgáztam és otthon diplomáztam le és az egész idő alatt minden otthon, otthon és otthon történt. Van két öcsém és elég nehéz úgy tanulni, hogy ott vannak a házban. Nekik is megvan az órarendjük, de néha, amikor fontos hívásaim voltak, akkor csak úgy bejöttek a szobámba és nem tartották tiszteletben, hogy más dolgom volt. De akkor is, ők a testvéreim és szeretem őket. Szóval, kezeljük a helyzetet és próbálunk nem veszekedni.
Mit üzen azoknak a fiatal lányoknak, akik aktivisták akarnak lenni?
Az üzenem az ilyen lányoknak, hogy soha ne becsüljék alá magukat. Gyakran mondják nekünk, hogy még tanulni kell, majd idősebb korban, előbb szerezz magadnak PhD-t és amikor 40 vagy 50 vagy, akkor majd megváltoztathatod a dolgokat. Hát, ha akarod, kövesd ezt az utat, de már most is változtathatsz a dolgokon! Még akkor is, ha csak kis lépéseket teszel, még akkor is ha csak felhívod a figyelmet jelenségekre, adományokat gyűjtesz egy ügyért, amiben hiszel, beszélsz valakivel, aki más véleményen van... beszélsz arról, miért fontosak a lányok és a nők jogai, miért fontos a klímaváltozás. Ezek a dolgok mind fontosak.
