A meleg vizű Duna és az esti légkondicionáló-használat miatt extrém hónapot hagytunk magunk mögött. A tucatnyi paksi le-fel terhelés mellett bő másfél atomerőműnyi napelemes teljesítménycsúcsokra és – legalábbis méretében hasonló – importra is szükség volt a rendszeregyensúly megtartásához.
Látszólag gond nélkül átvészelte a magyar villamosenergia-ipar az idei legmelegebb helyzetet teremtő augusztust, kicsit közelebbről azonban jól látszik, hogy az export-import mérleg katasztrofális, bár a számszerűsítésre még várni kell. Egy iparági elemzői becslés szerint az se lenne túlzás, ha kiderülne, hogy az elmúlt hónappal az MVM lenullázta egész 2024 évi nyereségét.
Tüskék, leszabályozások, hiányok
A magyar villamosenergia-rendszert irányító Mavir adatai alapján készített ábrán a magyarországi áramtermelés és -fogyasztás így néz ki 2024 augusztusában:
A hónap második harmadától kezdve meg-megrángatták a nyári időszakban eleve alacsonyabb szinten termelő Paksi Atomerőművet (kékkel jelölve), a Mátrai Erőmű (pirossal jelölve) az elmúlt időszakhoz hasonlóan továbbra is minimumprogramon (jellemzően 280–350 MW teljesítményen) termel, ami a hónap végére tovább feleződött (130–150 MW szintre). A földgáz (türkizzel jelölve) nagy és gyors rángásokat mutat; ez majdnem a szokásos, mert ez a gyors reagálású, jól szabályozható gázerőművek sorsa. Ami a szokásostól eltérő, az a hónap második felétől általános: naponta, kora este ismétlődő, az addig jellemző, 650-700 MW körüli csúcsok helyébe lépő, gyakran 1300 MW-ig feltekert teljesítmény.
Az is fontos, ami nem, illetve alig látszik a képen: a szélerőművek (zöld) és az egyéb megújuló energiás erőművek (világoslila) nem tudnak érdemben részt venni a termelés-fogyasztás egyensúlyban tartásában. Az energiatárolás fontos, de a két, Magyarországon ez ügyben legjobban ismert megoldás közül az akkumulátoros energiatárolást tartjuk megoldhatónak, a szivattyúsat [szet] nem. Korábban többször írtunk erről a témáról.
Tudni lehet a napelemek (sárga) és az import/export (lila) tüskéi által generált, már rendszerszintű nehézségekről. Augusztusban a napelemes össztermelés naponta akár négy órán keresztül is a 3000 MW feletti tartományban ragadt.
Az exportot tekintve: a hónap 14 napján az amplitúdó elérte az 1000 MW-ot. Ami az import napi csúcsértékeit illeti: egész hónapban csupán három napon nem tudták elérni a 2000 MW-os szintet, tízszer viszont meghaladták a 3000 MW-ot is; ráadásul ebből nyolc a hónap utolsó kilenc napjára esett.
Sokba kerül az export is
Az export a Mavir ábrája szerint összesen kétszer (augusztus 2. és 17.) maradt el, de valójában az első időpontban is volt, csak minimális mértékű és mennyiségű. (Ezt az európai rendszerirányítók hálózatának – ENTSO-e – lenti ábráján látni.) Nem maga az export a probléma, hanem az időzítése. Ha nem tudunk-akarunk-fogunk változtatni ezen záros határidőn belül, még nagyobb bajba kerülünk.
Az európai árampiac árazási jellegzetessége, hogy lényegében februártól októberig – amíg termelnek az évről évre növekvő termelőkapacitású napelemes rendszerek – a déli idősávban gyakran alakul ki (nyáron szinte mindig) túltermelés. A túlkínálat letöri, nem ritkán negatív tartományba viszi az árakat.
Nem a napelem miatt
Népszerű, de téves következtetés, hogy a napelemek miatt van negatív ár a piacon (és/vagy a tengeri szélerőművek miatt). Valójában azért alakulhat ki, mert a villamosenergia-rendszerek nem elég rugalmasak, illetve nem képesek eltárolni az olcsón, időszakosan megtermelt energiát. Amennyire felelőssé tehető ezért a napelemes termelés felfutása, annyira a rideg, nehezen leszabályozható szén- és atomerőművek is, valamint az, hogy a hálózatok nem támaszkodhatnak elegendő nagy méretű energiatároló kapacitásra.
Hamis érv a régi, fosszilis vagy nukleáris energiaforrással rendelkező erőművek mellett, hogy régebb óta használjuk, ki vannak próbálva, jobban beváltak, vagy hogy az egyik 0–24-ben zsinórban termel, a másik pedig gyorsan skálázható. Az árampiacon az ár diktál. A megújuló energiaforrással működő rendszerek (délben, a termelési csúcson biztosan) olcsóbban termelnek áramot, mint a konvencionális erőművek, így elsőbbséget kell élvezniük a mixben (mivel az olcsóbb tételekből összeállított áramkínálatból kell tudni kiszolgálni a fogyasztót, és azokat a forrásokat kell kidobni a kosárból, amelyek a legdrágábban termelnek). Ennélfogva a negatív ár valójában a villamosenergia-rendszerek fejlesztéseinek elmaradásából, tehetetlenségéből ered, abból, hogy nem tartott lépést a megújuló energiaforrások beépítésével a hálózati rugalmasság biztosítása.
A negatív áramár a gyakorlatban azt jelenti, hogy a termelő azért is fizet, hogy elvigyék az áramát vagy korlátozza a termelését, a kereslet-kínálat egyensúly felé billentve a rendszert. (A vállalati napelemes rendszerek leszabályozásáról éppen a napokban írták meg, hogy valójában pazarlás.)
A naplementét követő időszakok nyáron a légkondicionálók felpörgetésével súlyosbítják a nap végi emelkedő áramfogyasztást, ami a piacon árkitöréseket idéz elő. Az európai operátor ábrája a Mavirénál pokolibb színeket használ, de így talán még szemléletesebb, hogy mi a probléma.
Leginkább azok a lila tüskék, amelyek a kora esti idősávban a megugró importáram-mennyiséget és -nagyságot jelölik. Ezzel kapcsolatban néhány napja egy újabb piaci elemzés jelezte: az ötszáz eurós vagy afölötti áron kora este áramot vásárolni kényszerülőknek gyorsan ki kellene találniuk valamit ez ellen.
Az a magyar villamosenergia-rendszer problémája, hogy az export (lefelé mutató piros tüske) is, de az import is sokba kerül. Azért mindkettő, mert ha kényszerből is, de mindkettőt rossz időben vagyunk kénytelenek megtenni a rendszer egyensúlyban tartása miatt. Akkor adunk el, amikor venni (és betárolni kellene), és akkor veszünk, amikor mindenki venne, de szűk a kínálati piac, így magasak az árak. Ennek oka már nem az ország energiafüggősége, hanem az, hogy Magyarországon nincsenek rendszerszinten látható méretű és kapacitású energiatárolók, olyan eszközök, amelyek korrigálni tudnának a rossz fázisú adásvételen. A 62 milliárd forint támogatás azonban csak a bevezetőt jelenti a helyzet kezelésére, amitől a minisztérium a rendszerszintű tárolási kapacitás bővítését, összesen 440 MW tárolókapacitás kiépítését várja 2026 tavaszára.
Paksi póker
Korábban részletesen írtunk a paksi Duna-víz melegedésről annak kapcsán, hogy augusztus közepén az energetikai miniszter rendeletet módosított, amelyet azonnal életbe is léptetett. A jogszabály lényege, hogy a korábbi, tudományos alapokon nyugvó gyakorlattal szemben (vagyis azzal, hogy a Paksi Atomerőmű ne melegítse 30 Celsius-fokosra a folyót, és ennek érdekében adott esetben kötelező legyen visszafogni a reaktorok termelését) Lantos Csaba dönti el, hogy fontosabb-e az áramtermelés a meleg folyóvíznél.
Bár a miniszter eddig nem élt e lehetőséggel, van abban némi sorsszerűség, hogy az augusztus 15-től hatályos rendelet napján egyből kiakadt a hőmérő. A paksi erőművet riasztó folyószelvény vízügyi adatait publikáló KDTVIZIG augusztus 15-én 14 órától majdnem öt teljes napon át nem mért 25 Celsius-fok alatti vízhőmérsékletet. Ez két dolgot jelent: egyrészt azt, hogy Pakson, az erőműben erre az időre fokozott mérési és ellenőrzési protokoll lépett életbe (annak érdekében, hogy a négy–hét fok pluszhőmérsékletet adó hűtővíz ne vigye limit fölé a Duna hőmérsékletét), másrészt viszont azt, hogy a Duna napokon keresztül már reggelre sem volt képes a vörös zóna alá hűlni.
Érdekes, hogy az Energetikai Minisztérium alá tartozó Országos Vízügyi Főigazgatóság lokális adatközlése során korábban alig néhányszor, legfeljebb néhány órára mértek 25 Celsius-fokos vagy azt egy-két tizeddel meghaladó vízhőmérsékletet, annak ellenére, hogy augusztus elejétől a vízállás a paksi mérési ponton a harmadára (száz centiméterről 32-re) esett, a Duna másodpercenkénti vízhozama az eleve átlag (2300) alatti, kétezer köbméterről 1500 alá süllyedt. Minden idők legmelegebb júliusa után augusztusban is elég gyakran 35 Celsius-fokos csúcs körüli értéken tombolt a nyár.
És még ezt is lehetett fokozni, mert a Paksi Atomerőmű vízhőmérséklet-jelentéséből (amely augusztus 22-ig publikált adatokat) az is kiderül, hogy a vízügy által közölt adatok akár egy Celsius-fokkal is alacsonyabb értéket mutattak az erőművi méréseknél, de az erőmű így is végig 30 Celsius-fok alatt tartotta (a szenzoroknál) a vízhőfokot. Az idei rekordot augusztus 21-én produkálták. A naplózott 29,79 °C azért érdekes, mert előző nap – amikor az erőmű saját mérése szerint 25,6-ről 25,5 °C-ra esett a vízhőmérséklet – az atomerőmű híroldalának közlése szerint „a vízhőmérséklet kedvező irányba változott, emiatt a 2. és a 4. blokkot 15:10-kor névleges teljesítményre terhelték fel”. Másnap le kellett tekerni 240 MW-ot, mert „a Duna vízhőmérséklete a Paksi Atomerőmű mérési szakaszánál elérte a 29,79 Celsius-fokot”.
Harmadnapra a céges kommunikáció új csavart vitt a történetbe azzal, hogy közölte: „A végzett mérések szerint a vízhőmérséklet kedvező irányba változott, emiatt az 1., a 2. és a 4. blokkot 15:30-kor névleges teljesítményre terhelték fel.” Pedig a vízhőmérséklet még több mint 25 Celsius-fok volt az erőmű fölött. Valójában azért lehetett feltekerni a három blokkot, mert a Paks–3 blokk főjavításra készült, és leállt a termeléssel.
Mindenki egyért?
Augusztus 31-én, szombaton a Paksi Atomerőmű 1375–1381 MW közötti teljesítményszinten termelt a hálózatra, a 19.00–21.30 közötti, fogyasztói csúcsot jelentő idősávban az ENTSO-e adatsora szerint 1373-1374 MW-ra volt képes. Ebben a két és fél órában az Energy Charts hivatalos adatai szerint 3215 és 3329 MW között változott az importáramigény.
Az importcsomagot a domináns, Szlovákia felől érkező (2700 MW) árammennyiség mellett Szlovénia (362 MW) és Szerbia (353 MW) is megpakolta. A kiegészítő szerepet vállaló Romániánál és Horvátországnál jobban besegített Ukrajna: a 18.00–24.00 óra közötti, 200 MW körüli ukrán import mérete (és árammennyisége) nagyobb volt, mint amennyit abban az idősávban ki tudtak sajtolni a Mátrai Erőműből Visontán (150–153 MW).
