A hatóságok arról számoltak be hétfőn, hogy az egyiptomi El Kantara közelében zátonyra futott MV Gloryt sikerült kiszabadítaniuk.
Az illetékes szervek egyelőre még nem közölték, hogy mi okozhatta a Marshall-szigeteki zászló alatt közlekedő, 225 méter hosszú hajó megfeneklését. Sajtóhírek szerint azonban köze lehetett az észak-afrikai ország egyes részein előző nap tapasztalt rossz időjáráshoz.
A három vontatóhajó segítségével végül kiszabadított MV Glory mintegy 65 ezer tonna kukoricát szállít Ukrajnából Kínába, az újraindított gabonaexportot felügyelő isztambuli koordinációs központ január 3-án adott engedélyt a rakomány továbbhaladására.
Nem ez az első hajó, amely zátonyra futott a nemzetközi kereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Szuezi-csatornánál. Az Ever Given konténerszállító hajó 2021 márciusában hat napra elzárta a vízi utat, jelentős zavarokat okozva, nagyjából napi kilencmilliárd dollárnyi árut feltartva.
Ehhez kapcsolódóan: Kiszabadították a Szuezi-csatornában elakadt hajót
Ezen incidens hatására az egyiptomi hatóságok megkezdték az 1869-ben átadott csatorna déli részének kiszélesítését és mélyítését.
Az Európát Ázsiával összekötő, 193 kilométer hosszú Szuezi-csatornán közlekedik a világ hajókonténereinek körülbelül harmada, az összes áru globális kereskedelmének mintegy 15 százaléka zajlik itt.