Több résztvevő is részletesen beszámolt a Szabad Európa georgiai szolgálatának az EU-s csatlakozási tárgyalások felfüggesztése miatt a napokban kirobbant demonstrációkról, amelyek során a rendőrök brutálisan megverték őket.
Komoly felháborodást váltott ki bel- és külföldön egyaránt, hogy a rohamrendőrök hat egymást követő napon is túlzott erőszakot alkalmaztak a tüntetések feloszlatására. Eddig csaknem háromszáz ember ellen emeltek vádat a tüntetésekkel kapcsolatban, a legtöbbjük ellen garázdaság és a letartóztatásnak ellenállás vádjával. Néhány érintett történetét mutatjuk be.
Szalome Zandukeli: „Miért ütsz engem? Nem vagyok a gyereked”
Szalome Zandukeli szeret elöl állni a tüntetéseken. December 2-án este sem volt ez másképp a tbiliszi tiltakozások legfőbb helyszínének számító Rusztaveli sugárúton. Amikor a rendőrség megkezdte a tömegoszlatást, egyik barátjával elmenekült, behúzódtak egy közeli irodaházba. „Tudtam, hogy nem jó ötlet odamenni. (…) De abban a pillanatban nem tudtunk mást kitalálni – emlékezett vissza. Nem sokkal később a rendfenntartók követték őket, a két nő pedig megpróbált elfutni. – Talán húsz-huszonöt robotzsaru üldözött minket – mesélte. – Amikor megfordultam, az első dolog, ami eszembe jutott, hogy elkezdem őket filmezni, viszont ez annyira felbosszantotta az egyiküket, hogy odarohant hozzám, és felszólított, hogy kapcsoljam ki a telefonomat. Nem tettem meg, erre kikapta a kezemből, a földhöz vágta, majd engem is a falhoz vágott.”
A rohamrendőrök ordítva szidalmazták, k***-nak nevezték és verni kezdték őket. Felidézte, hogy látta, amint barátnője, Natia a földre kerül, és próbálja védeni a fejét az ütésektől. „Ütötték a fejünket, én pedig azt kiabáltam: Mi bajotok van? (…) Amikor azt kérdeztem tőle: Miért ütsz engem, nem vagyok a gyereked?, azt válaszolta: Nem vagy a gyerekem, ezért ütlek.”
Végül sikerült elmenekülniük, egy közelben lévő bárban bújtak el, ahol bezárták az ajtót és lekapcsolták a villanyt. „Ha berontanak, nem tudom, mi történt volna velünk” – fogalmazott.
Gia Dzsvarseisvili: „Ne hagyjátok meghalni ezt a rohadékot!”
December 2-án hajnali 4 órakor a rendőrség éppen könnygázt vetett be, a tüntetők pedig a parlament körüli utcákra menekültek. Gia Dzsvarseisvili, egy fogyatékossággal élő aktivista arról számolt be, hogy látta, amint egy barátnője egyedül áll az utcasarkon zászlóval a kezében. Már korábban is járt demonstráción, azt hitte, hogy biztonságban lesz. „Néha a tüntetők és a rendőrök között állok, közvetlenül előttük. Még soha nem ütöttek meg vagy tartóztattak le. Soha nem teszek semmi erőszakosat.”
Ezúttal azonban nem volt ilyen szerencsés. A biztonsági erők elkezdtek rohanni felé, és azzal vádolták, hogy elhajított egy Molotov-koktélt. Ütlegelni kezdték, és azt mondták neki, hogy nem méltó a georgiai zászlóra, amely az ismerősénél volt. A rendőrök a földre kényszerítették. Emlékszik, hogy a barátja könyörgött nekik, hogy hagyják abba a verését. Ezután a rohamrendőrökön keresztül odavitték a rendőrautóhoz, miközben mindenfelől áradtak rá a szidalmak. „Azt kiabálták, hogy a többiek is hallják: Ez itt Molotov-koktélt dobott. Ezt hallva egy másik dühös rendőr támadt rám.”
A rendőrségi kisbuszban megtaposták a földön fekvő embereket, akiket őrizetbe vettek. Próbált bebújni egy ülés alá, hogy védje a fejét, de így is elérték. „Hirtelen elviselhetetlen fájdalmat éreztem, rájöttem, hogy megsérültem. Akkor még nem tudtam, de eltört a bordám. (…) Nehezen kaptam levegőt. Hallottam, hogy azt mondják: Ne hagyjátok meghalni ezt a rohadékot.”
Azután vitték csak orvoshoz, hogy rabosították, és elvették a hátizsákját, a telefonját és a tárcáját. „Nem aggódnak amiatt, hogy embereket bántalmaznak. Csak a véletlenen múlt, hogy túléltem.”
Zviad Ratiani: „Csak ütöttek és ütöttek”
A helyszínen készített videók egyikén egy narancssárga kabátot viselő férfi látható, akit rohamrendőrök vonszolnak keresztül a tömegen, többször is megütve. Egy ponton elesik, szinte eltűnik a szemünk elől, miközben rugdossák és tapossák, majd talpra rántják, és folytatják a verést. Barátai jellegzetes, világos kabátjáról ismerték fel a költő Zviad Ratianit, aki közvetlenül a történtek előtt Tbiliszi belvárosában tüntetett, ahol dulakodás alakult ki, aminek során elmondása szerint próbálta védeni társait a rendőröktől.
„Mindössze álltam ott, nem is kiabáltam. Csak a kezemmel fedeztem őket – mondta. A rendőrök ennek ellenére elhurcolták, betuszkolták egy kisbuszba, és brutálisan megverték. – Egyszerűen nem hagyták abba. Csak ütöttek és ütöttek – emlékezett vissza a férfi, akinek eltört az orra, és belső vérzése is volt. A kezei meg voltak kötözve, ezért csak úgy tudta elkerülni az ütéseket, hogy próbált elfordulni. – Nem tudtak megtörni.”
Azt is elmesélte, hogy a fogdába vezető úton a rendőrségi furgon megállt egy rövid időre. Ekkor egy fiatalembert rángattak be a járműbe. „Nagyon csúnyán megverték. De a rendőrök azt írták, hogy leesett a lépcsőn.”
Tornike Beradze: „Vértócsa volt a padlón”
„Az Ingorokva utcából a Zubalasvili utcába mentünk. A bátyám előttünk haladt, én és az egyik barátunk pedig kicsit mögötte – mesélte Tornike Beradze, aki agyrázkódással került kórházba, miután december 1-jén este letartóztatták. A rohamrendőrök először testvérével, Bekával, a Szabad Európa georgiai szolgálatának munkatársával foglalkoztak. Erőszakosan vallatták arról, hogy mit keres ott. – Amikor láttuk, mi történik, odamentünk hozzájuk. Azt mondtuk, hogy ha lezárták ezt az utcát, akkor mehetünk másfelé. – Erre két rendőr átkutatta a zsebeit, letépték a hátizsákját, és kiborították a földre. – Benne volt a vizespalackom, illetve gázmaszkok. Megkérdezték, mi az, és van-e nálam valami illegális, majd megütöttek.”
Miután megverték, megbilincselték és a Rusztaveli sugárút felé vitték. „Próbáltam szólni a bátyámnak, hogy legyen óvatos, de amikor hátranéztem, hogy szóljak neki, újból arcon ütöttek. – Valahányszor felemelte a fejét, újra megütötték. A verés a kisbuszban is folytatódott. – Rémálom volt. Mindenkit megvertek, vértócsa volt a padlón. (…) Amikor elkezdtem megtisztítani az arcomat, kinyílt az ajtó, és a rendőr ismét arcon ütött. Aztán újra kinyílt az ajtó, és behozták a bátyámat és a barátomat.”
Testvérét, Bekát szintén súlyosan megverték. Őt december 3-án hajnalban engedték haza, miután egy darabig egy fogdában raboskodott.
