Aszel Bajmukanova egy évtizede dolgozik azon, hogy minél többet megtudjon a kaszpi fókákról és arról, hogy mi az oka számuk jelentős csökkenésének. Kutatása egy megható találkozással kezdődött, amelyet álmatlan éjszakák követtek.
„Közelebb kúsztam, és láttam, hogy a fóka alig lélegzik, a nyakánál egy halászhálóba gabalyodott, amely a bőrébe vágott – mesélte. Bajmukanova csatlakozott a fókákat megfigyelő nemzetközi kutatókhoz. Azóta több tucat expedíción vett részt, gyakran órákig feküdt mozdulatlanul zord körülmények között. – Ha csendben fekszel a parton, talán a közelükbe kerülhetsz, egy méteren belülre. Egyszer, amikor ott feküdtem, több fóka is megpróbált lefeküdni mellém. Annyira boldog voltam, hogy talán a sajátjuknak tekintettek. Néha ők maguk is felderítik a területet. Nem csak te vagy kíváncsi, ők is figyelnek téged. (…) Kommunikációt, kapcsolatot létesítesz velük. Ez rendkívüli érzés, amit minden biológus átérezhet, amikor valamilyen csodálatos dologgal kerül kapcsolatba” – tette hozzá.
A kaszpi fókák az egyetlen tengeri emlősök a Kaszpi-tengerben, kizárólag ott élnek. A XX. század elején még több mint egymillió egyedet számláló populációjuk a becslések szerint mára hetvenezer és háromszázezer közé csökkent. A számok nem pontosak, mivel nem vizsgálták őket elég alaposan.
Bajmukanova a kazahsztáni Hidrobiológiai és Ökológiai Intézetben dolgozik, egy nonprofit szervezetnél, amely azt vizsgálja, hogy a kaszpi fókák képesek-e alkalmazkodni a változó környezethez. Élőhelyük megváltozásában az emberi tevékenység, a szennyezés, az éghajlatváltozás és a Kaszpi-tenger zsugorodása mind szerepet játszik. A tenger csökkenése miatt a szigetek eltolódnak vagy összeolvadnak, ami arra kényszeríti a fókákat, hogy új pihenőhelyet keressenek.
„2009 és 2011 között a Kaszpi-tenger északi részén lévő Durneva-szigeteken egyszerre akár 25 ezer fóka is pihent. 2016-ra körülbelül kétszázan maradtak. 2019-ben már csak hatvankilencet számoltak össze. Ahogy a tengerszint csökkent, a fókák elkezdtek más helyet keresni – mondta Bajmukanova. – A Kaszpi-tengerben ciklusok vannak, amikor a széljárás miatt változik a vízszint. Ez a jelenség, hogy kiszáradnak a pihenőhelyek, mindig is létezett. Talán a fókák képesek alkalmazkodni az ingadozáshoz, és fennmaradnak.”
A szennyezés is nagyon komoly fenyegetés. A halak, amelyeket az emberek és a fókák egyaránt fogyasztanak, makro- és mikroműanyagokat tartalmaznak. „Öt fajnál találtunk műanyagot a gyomrukban. Mérgező, felhalmozódik a szervezetben, gyengíti az immunitást, és betegségeket okozhat” – magyarázta.
A Kaszpi-tenger északkeleti részén, ahol a fókák tavasszal és ősszel gyülekeznek, az emberi hatás viszonylag alacsony. A tenger visszahúzódásával azonban a pihenőhelyek északra, a lakott területekhez közelebb kerülhetnek. Az ökológusok minden tavasszal nyomon követik a fókák pusztulását a Tupkaragan-félszigeten. A viharok olyan állatokat sodornak partra, akik a tél folyamán pusztultak el különböző okok miatt.
Bajmukanova azt mondja, hogy évről évre találnak fókákat mechanikai sérüléssel: törött állkapoccsal, elszakadt uszonnyal. „Csak találgatni tudunk, de télen ezek a fókák a jégtörők hajócsavarjai alá kerülnek” – mondta.
Nemrég újabb tömeges pusztulást tapasztaltak a Kaszpi-tenger kazahsztáni részén. Október végén 289 elpusztult fókát találtak Mangisztau tartomány partjainál. A pusztulás okát még nem sikerült megállapítani. Hasonló tragédia történt 2017-ben, amikor 247 halott fókát találtak Kazahsztánban. Akkor Bajmukanova komolyan fontolóra vette, hogy abbahagyja a munkát. „Nehéz volt végignézni. Az ember mindig élve látja őket, lenyűgözők és aranyosak. De itt százával sodorja őket partra a víz holtan. Nyomasztó a bomlás bűze.”
Apja, aki most a szervezet vezetője, támogatta őt. „Azt mondta: Ha igazán szenvedélyesen szeretnéd ezt csinálni, akkor nemcsak az élő állatokhoz, hanem az elpusztultakhoz is hozzá kell szoknod. Meg kell értened az okokat” – emlékezett vissza.
A kazah kormány egy 109.500 hektáros természetvédelmi terület létrehozását tervezi Mangisztau és Atyrau tartományban a faj védelme, a beteg állatok rehabilitációja és a kutatás érdekében. Bajmukanova és csapata támogatja a terület fejlesztését, két évvel ezelőtt részletes tervet dolgoztak ki a fókák védelmére, de a hatóságok nem fogadták el.
A felvilágosítás szintén fontos része a munkájának. Instagram-oldalán Bajmukanova történeteket oszt meg az expedícióiról és a fókákról. „Mindegyiküknek megvan a maga karaktere. Az egyik egyáltalán nem szerette, hogy mintát vettünk tőle. Amikor elengedtük, elkezdett minket »szidni«, morogni kezdett a kutatókra. Addig nem nyugodott meg, amíg mindannyiunkra rá nem morgott. Ezután megfordult, és a felszerelésünk felé kúszott. Bocsánatot kértem tőle, és próbáltam rábeszélni, hogy térjen vissza a tengerbe” – mesélte mosolyogva.
A kutató igyekszik megőrizni az optimizmusát, még az expedíciók nehézségeiben is megtalálja a szépséget. „Ha hideg van, paprikás levest főzök. Hozunk édességet és kávét. Nem vagyok édesszájú, de ilyen körülmények között az ember megkívánja. Ülni egy kis széken a tengerparton, és közben kávét inni, mézeskalácsot enni: tökéletes.”
Hangsúlyozza, hogy a kazahsztáni partok létfontosságúak ezeknek az állatoknak, akár 98 százalékuk is ott pihen tavasszal és ősszel. Úgy véli, ez a közelség különleges felelősséget ró Kazahsztánra a kaszpi fókák túlélése érdekében.
