Gyenyisz Fedotov elmenekült otthonából, három ujját és egy hüvelykujját vesztette el egy orosz bombázásban, és közel egy hónapos utat tett meg terhes feleségével az ukrán Mariupol kikötővárosból Oroszországon keresztül, mielőtt az orosz határőrök a finn határon levetkőztették és órákon át vallatták.
„Ez pszichológiai kihallgatás volt – mondta Fedotov a Szabad Európa regionális északorosz szerkesztőségének. – Kérdéseket tettek fel arról, hogy ismerek-e ukrán katonákat, mit ettem tegnap, és miért béreltünk a feleségemmel lakást egy katonai bázis közelében Mariupolban.”
Mindez idegtépő lezárása volt annak, amit a húszéves Fedotov és felesége, a 19 éves Viktorija Kuznyecova életük legnehezebb élményeként ír le: szülővárosuk orosz ostroma elől egy táskával és nyolc házipatkányukkal menekültek, miközben ellenőrző pontokon átkelve Oroszországba jutottak, ahol el kellett adniuk azt a kevés ingóságukat, ami még megmaradt, hogy eljussanak Finnországba.
Joensuuban, az orosz határ közelében fekvő kelet-finnországi városban a fiatal ukrán házaspár végre elkezdi feldolgozni az átélteket. Azóta menedékjogot kértek, és most a fiuk születését várják.
Mielőtt március 23-án elmenekültek szülőhelyükről, Mariupolból, Fedotov egy barátjával kint volt az utcán, amikor a várost lőtték. A repeszek eltalálták a kezét, így a hüvelykujja és három ujja majdnem leszakadt. A barátját a lábán érte a találat, és kezdett elvérezni. A pár egy közeli óvóhelyen rejtőzött el, és Fedotov segítségért ment. Az orvosok szerint túl veszélyes volt elhozni a barátját, miközben Fedotov ujjait részben amputálták.
„Ezt megelőzően soha életemben nem féltem igazán semmitől. Ezt a félelmet nem fogom elfelejteni – mondta a bombázásról. – Attól féltem, hogy soha többé nem látom az anyámat, a feleségemet és a meg nem született fiamat.”
Finnországba érkezve jó hírt kapott, a barátja túlélte, de azt mondja, az a nap örökre megváltoztatta az életét. Mariupol továbbra is gyakorlatilag el van zárva a világtól, az ott zajló eseményekről szóló információkat nehéz függetlenül megerősíteni, egyre több a jelentés és az első szám első személyű beszámoló az életről az úgynevezett orosz szűrőtáborokban, amelyeket a városon kívül és Ukrajna más részein hoztak létre a civilek elhelyezésére és feldolgozására, mielőtt evakuálják őket.
Fedotovot és Kuznyecovát, akik a háború korai szakaszában még vonakodtak elhagyni otthonukat, fehér karszalagot viselő katonák szólították fel az evakuálásra. Az önjelölt Donyecki Népköztársaság, Ukrajna szakadárok által ellenőrzött részének oroszbarát harcosaként azonosították magukat. Fedotov szerint a katonák megtisztították a területet, és a városrészükben élő lakosságnak azt mondták: hozzanak magukkal egy táskát, és készüljenek fel az Oroszországba való evakuálásra.
Közölték velük, hogy háziállatokat nem vihetnek, de Kuznyecova nem volt hajlandó házi patkányaik nélkül távozni, ezért Fedotov elment, hogy tárgyaljon egy katonával.
„Kirohantam, és találtam egy katonát, akitől megkérdeztem, hogy lehet-e állatokat vinni, mert a terhes feleségem nem akar nélkülük elmenni – mondta. Beleegyezett.”
Lövések minden irányból
Mariupol volt a háború legszomorúbb pusztításának helyszíne. Ukrán tisztviselők szerint a város legalább 95 százaléka romokban hever, és több mint 21.000 civil halt meg az ostromban. (Közben hétfőn arról érkezett hír, hogy a város utolsó védői kijöttek az Azovstal fémműből, és oroszok ellenőrizte területre viszik őket.)
„Minden irányból lőttek. Egyik nap egy gránát eltalálta a szomszéd házát, és az összes ablakot kitörte – mondta Fedotov. – Az emberek túlélték, de a kutyájukat darabokra tépte; csak a póráz maradt meg. Mindennap robbanásokkal feküdtünk le és robbanásokra ébredtünk.”
Miután felszólították őket, hogy csomagoljanak és hagyják el az otthonukat, Fedotov és a terhes Kuznyecova több mint tíz kilométert gyalogolt, kezében a nyolc házipatkányt rejtő állathordozóval, amíg elérték a szeparatisták által ellenőrzött területet, ahol aztán egész nap sorban álltak az ellenőrzésre várva. A hideg miatt a Fedotov kezén lévő sebek ismét vérezni kezdtek, és az utazás okozta stressz kezdett kihatni Kuznyecova egészségére.
„Reggel több ezer ember volt, estére pedig még több ezer érkezett. Szerencsénk volt, hogy terhes” – mondta a férfi, felidézve, hogy a várandós nők előrébb léphettek a sorban.
Az orosz védelmi minisztérium számadatai szerint, amelyeket az ukrán kormány is érvényesnek fogad el, legalább egymillió ukrán civil menekült a harcok elől Oroszországba.
A menekültek, valamint amerikai és ukrán tisztviselők beszámolói szerint egyes esetekben az ukrán hadsereggel való szimpátiával gyanúsított embereket az evakuálás után szűrőtáborokban tartottak fogva, és kínozták őket.
Sok esetben, különösen a lerombolt Mariupol esetében az olyanokat, mint Fedotov és Kuznyecova, gyakorlatilag kényszerítették, hogy a szeparatisták által ellenőrzött területre vagy Oroszországba menjenek, nem volt lehetőségük máshol menedéket keresni. Más esetekben, különösen Kelet-Ukrajna szeparatisták által ellenőrzött területein sokan önként menekültek Oroszországba.
A terhes Kuznyecovát azonban a Mariupolból való utazás kimerítette, és fennállt a veszélye, hogy túl korán szül. A nőt egy Donyeck melletti kórházba szállították. Ez az élmény a fiatal ukrán pár szerint egyértelművé tette számukra, hogy nem akarnak sem a szeparatisták által ellenőrzött területen, sem Oroszországban szülni és élni.
„Volt egy nővér a kórházban, aki azt mondta, hogy utálja az ukránokat. Amikor műszakban volt, a lehető legfájdalmasabb módon adta be az injekciót – emlékezett vissza Kuznyecova. – Nagyon agresszívan beszéltek velünk: Ti, mariupoliak, fogjátok be a szátokat, nektek itt nincsenek jogaitok.”
Amikor az állapota stabilizálódott, a pár úgy döntött, hogy Európába megy. Fedotov szülei, akiket szintén evakuáltak, Oroszországba mentek, és az ottani rokonoknál maradnak, amíg biztonságban vissza nem térhetnek Mariupolba.
Biztonságban, de még mindig az otthonra gondolnak
Az ENSZ becslései szerint az ukrajnai háború közel 14 millió embert kényszerített otthona elhagyására. Nyolcmillióan belső menekültek, a többiek külföldre távoztak.
Több millió más ukránhoz hasonlóan Fedotov és Kuznyecova is az Európai Unió biztonságos országaiba igyekezett, hogy menedékjogot kérjen.
Hogy fedezni tudják a Finnországba vezető utat az ukrán határ melletti, délnyugat-oroszországi Taganrog városából a pár eladta laptopját és kevés ékszerét, és megkért néhány már Európában élő rokont, hogy utaljon nekik pénzt.
Lassan haladtak észak felé Oroszországon keresztül. Átmentek Rosztovon, Moszkván és Szentpéterváron, mielőtt elérték az északnyugati Viborg városát. Onnan taxival a finn határhoz mentek, és az orosz határőrök által rendezett félelmetes kihallgatás után április 10-én beengedték őket Finnországba.
Azóta Fedotov bátyja és sógornője is megtette az utat Joensuuba. A két házaspár egy lakásban lakik, amelyet a helyi menekültközpont biztosított számukra. Kaptak babakocsit, kiságyat, pelenkázóasztalt, játékokat, babaruhákat és pelenkát.
Most Finnországban várják kisfiuk születését, és örülnek, hogy biztonságban jön világra, de azt mondják, hogy gondolataik még mindig az Ukrajnában maradt családjuk, Kuznyecova testvérei és édesanyja körül járnak.
„Amikor először adtak nekünk pénzt, elmentem a boltba, hogy vegyek egy tábla csokoládét – mondta a nő. – De csak a nővéreimre tudtam gondolni, akiknek nem adatott meg ez a kis luxus. Már nem is édes nekem a csoki, mert én élvezhetem, de tudom, hogy ők nem.”
