Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Nem fogadták el Orbán Viktor magyarázatát, de nem is kezdeményeztek ellenlépést a tagállami nagykövetek


Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában 2024. július 5-én
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában 2024. július 5-én

A tagállami nagykövetek szerdán szinte kivétel nélkül megkérdőjelezték magyar kollégájuknak azt az érvét, hogy szigorúan a saját szakállára tárgyalt Moszkvában, de értesülésünk szerint senki sem javasolta a soros elnökség hatásköreinek megvágását vagy más ellenlépést.

Diplomáciai források tájékoztatása szerint a tagállamok állandó brüsszeli képviselőinek szerdai ülésén Magyarország 26 uniós partnere közül 25 világosan értésére adta, hogy nem tartja hitelesnek a magyar nagykövetnek azt a magyarázatát, miszerint moszkvai, majd pekingi békemissziója szigorúan kétoldalú keretek között zajlott, és nem voltak uniós vonatkozásai.

„A huszonöt ország nagykövetei egyértelművé tették, hogy megítélésük szerint a magyar érv nem volt hiteles, tekintettel a találkozók időzítésére és sorrendjére, az uniós elnökségi logó használatára és Putyin elnök reakciójára” – közölte az ülést követően egy nevének mellőzését kérő EU-diplomata.

A nagykövetek valószínűleg – az egy Szlovákia kivételével – úgy vélték, hogy Orbán egyértelműen és szándékosan összemosta a soros elnökség és a nemzeti szint közötti határvonalat, és szembehelyezkedett az Európai Tanács következtetéseinek betűjével és szellemiségével, ártva ezzel az EU egységének.

Ehhez kapcsolódóan: Bizottság: Orbán nem az EU-t és nem a békét képviseli Moszkvában

Szerda délelőtti brüsszeli sajtótájékoztatóján ugyanakkor Bóka János, az európai ügyekért felelős miniszter kitartott amellett, hogy Orbán útja és annak körülményei nem mondanak ellent annak a mozgástérnek, amelyet a tanács az ukrajnai háború kapcsán kijelölt a tagállamoknak. Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője néhány napja ennek éppen az ellenkezőjét állította. Bóka úgy vélte, hogy semmilyen nemzetközi és uniós szabály nem kötelezte Orbánt arra, hogy az út előtt konzultáljon uniós partnereivel.

A miniszter afölött az érv fölött is átsiklott, hogy a miniszterelnök békemissziója során és azt követő kommunikációjában következetesen az uniós elnökségi logót használta, mondván, hogy ez csak eltereli a figyelmet a lényegről, hogy minél előbb véget kellene vetni az Európa tőszomszédságában zajló háborúnak.

A már említett diplomáciai források tájékoztatása szerint a nagyköveti ülésen a tanács jogi szolgálata világos és megkérdőjelezhetetlen érvekkel bizonyította, hogy a lojális együttműködés elve minden tagállamra nézve kötelező, és hogy a hathavonta cserélődő elnökségnek csak korlátozott szerep jut az EU külképviseletében.

Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor európai békekezdeményezést és EU–kínai közeledést szorgalmaz

Bóka János szerint ugyanakkor Orbán azzal, hogy beszámolt a megbeszéléseiről Charles Michelnek és kollégáinak (erről lásd külön cikkünket), és útja nem külső szereplők, hanem az EU intézményeinek esetleges akciójának megkönnyítését szolgálta, éppenséggel a lojális együttműködés elvét tartotta szem előtt.

A tagállamok ugyanakkor egyes előzetes várakozások ellenére beérték egy kemény ejnye-bejnyével, információink szerint senki sem vetette fel a magyar soros EU-tanácsi elnökség lerövidítésének vagy félbeszakításának szükségességét. Más restriktív lépést sem javasolt senki, így intézkedéseket sem fogadtak el. „De világos jelzést küldtek majdnem konszenzussal” – jegyezte meg egy bennfentes uniós forrás.

  • 16x9 Image

    Gyévai Zoltán

    Gyévai Zoltán a Szabad Európa brüsszeli munkatársa. Több mint harminc éve újságíró, ebből 25 évet Brüsszelben dolgozott tudósítóként. Pályáját az Esti Hírlapnál kezdte, majd a Köztársaság című hetilap és a Magyar Hírlap külpolitikai rovatának tagja volt. Ez utóbbit és a Figyelőt az EU központjából tudósította éveken keresztül. A BruxInfo brüsszeli uniós hírportál alapítója és főszerkesztője. Másfél évtizeden át az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának állandó uniós szakértője.

XS
SM
MD
LG