Az elmúlt napokban Európában a figyelem középpontjában a külföldi polgárok és azon afgánok evakuálása állt, akik a különböző külföldi nagykövetségeknek és misszióknak segítettek. A tálib hatalomátvétel véglegessé válásával változott az EU retorikája és változnak a lépései is.
Mostantól az Európai Unió a migrációs válság elkerülésére és arra fog összpontosítani, hogy illegális bevándorlók ne jussanak be az „Európa erődbe”.
A kerítés- és falépítés olyan tevékenységek, amelyeket általában a jobboldali populistákhoz szoktak kötni, most viszont ez lett az egykor magát büszkén humanitárius szuperhatalomként meghatározó Európai Unió közös témája.
"Egyszerűbb lett volna azt mondani: nem látjuk szívesen a migránsokat"
Elég, ha pillantást vetünk arra a közös nyilatkozatra, amelyet a 27 uniós belügyminiszter a hét elején Brüsszelben tartott rendkívüli ülés után fogadott el az afganisztáni helyzetről.
Egy bekezdés minden másnál jobban jellemzi az új, keményvonalas EU-t:
„A tanulságok alapján az EU és tagállamai eltökéltek abban, hogy a múltban tapasztalt ellenőrizetlen, nagyszabású illegális migrációs mozgások megismétlődésének megelőzése érdekében összehangolt és rendezett válaszlépések előkészítésével, közösen lépjenek fel. El kell kerülni az illegális migráció ösztönzését.”
A szöveg ezután megemlíti, hogy szükség van „az Afganisztán közvetlen szomszédságában lévő országok támogatására annak biztosítása érdekében, hogy a rászorulók elsősorban a régióban kapjanak megfelelő védelmet”, valamint célzott tájékoztató kampányokat kell indítani „az embercsempészek által – többek között online – terjesztett narratívákkal szemben, mert ezek arra ösztönzik az embereket, hogy veszélyes és illegális útra induljanak Európa felé”.
Lehet, hogy egyszerűbb lett volna csak egy olyan nyilatkozatot kiadni, amely szerint „nem látjuk szívesen a migránsokat” – jegyezte meg maró gúnnyal egy uniós diplomata.
Amikor már egy skandináv szocdem is bezárná a kaput
Vagy gondoljunk csak Ylva Johansson, az EU belügyi biztosának megjegyzéseire, aki a találkozó után rámutatott: „a migrációs válság elkerülésének legjobb módja a humanitárius válság elkerülése. Ezért kell támogatnunk az afgánokat Afganisztánban.”
Hozzátette: „Azt hiszem, fontos tisztázni, hogy a genfi egyezmény, amely jogot ad az embereknek arra, hogy menedékjogot kérjenek, nem ugyanaz, mint [azt mondani], hogy mindenki, aki nemzetközi védelemre szorul, jöhet az Európai Unióba, és itt védelmet kaphat.”
Nos, Ylva Johansson nem az olyan szókimondóan migránsellenes pártok, mint a magyar Fidesz vagy a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) tagja. Svéd szociáldemokrata, és prominens tisztviselője volt annak a svéd kormánynak, amely még 2015 őszén több újonnan érkezőt fogadott be egy főre vetítve, mint bármely más uniós tagállam.
Mégis világos, hogy a 2015-ös viharos ősz szelleme még mindig kísérti a klubot.
Az akkori migrációs hullám az egész kontinensen felbátorította a populistákat, és olyan csúnya vitákhoz vezetett, amelyek majdnem szétszakították az egész uniós projektet.
Hol vannak most azok, akik elmenekültek Afganisztánból?
A V4-ek nyertek - a falépítés már nem vált ki felháborodást
Szembeállított számos, a tehermegosztáshoz ragaszkodó nyugat-európai országot a visegrádi négyekkel, amelyek nem szívesen láttak újonnan érkezőket a területükön. Hat évvel később elmondható, hogy a vitát az utóbbi csoport nyerte meg. Ma már senki sem vonja fel a szemöldökét, amikor falakat és szögesdrótot húznak fel az EU külső határai mentén.
Az igazsághoz tartozik, hogy nem minden az afgánok érkezésének megakadályozásáról szól.
Johansson maga is megjegyezte, hogy az egyes tagállamok még mindig dolgoznak afgán nők, újságírók, aktivisták és nem kormányzati szervezetek munkatársainak kimenekítésén és befogadásán. Bár az EU egésze nem fog akkora számú embert beengedni, mint Kanada vagy az Egyesült Királyság, a blokk később, szeptemberben letelepítési fórumot tart és Brüsszel siet rámutatni: a kemény retorika ellenére a blokk 2020-ban háromszázezer embernek adott menedéket a világ minden tájáról.
A "török recepttel" akarják a migránsok befogadására venni Közép-Ázsiát
Az Afganisztánnak és a szomszédos országoknak szánt pénzek is jelentősen emelkedni fognak. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrég jelentette be, hogy 2021-ben humanitárius segítségnyújtásra kétszázmillió eurót kap Afganisztán. Az afgánokat befogadó környező országok és a pletykák szerint ez az összeg hamarosan hatszázmillióra emelkedik.
Végső soron úgy tűnik, Brüsszel úgy véli, az lesz a legjobb módja a migránsok és menekültek visszatartásának, ha pénzt öntenek a szomszédságába. Nem véletlen, hogy Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Twitter-fiókja tele van olyan képekkel, amelyeken az elmúlt napokban több közép-ázsiai ország, valamint India vezetőjével beszél telefonon.
Az uniós vezetők természetesen hevesen tiltakozhatnak, ha az újságírók „új török megállapodást” emlegetnek. Pedig Brüsszel fausti alkut kötött 2016 elején Recep Tayyip Erdoğan kormányával, amivel tulajdonképpen véget vetett az akkori válságnak.
Az EU-tól kapott hatmilliárd euróért cserébe a török határőrök gondoskodtak arról, hogy az elmúlt években nagyon kevés migráns keljen át az Égei-tengeren Görögországba. Ne lepődjünk meg, ha az EU a nem túl távoli jövőben hasonló alkukat köt az Afganisztánnal szomszédos országokkal, vagy még több pénzt ad Ankarának.
Ez persze lehetővé tette Törökország számára, hogy fegyverként használja a migránsokat, és többször is azzal fenyegetőzzön, hogy felrúgja az alkut, és az uniós határ felé küldi az Európába vágyókat.
Amikor az EU azzal szembesült, hogy ilyen fegyvert tartanak a halántékához, Brüsszel csak szelíd válaszokat adott az összes geopolitikai provokációra, amelyekkel Erdoğan a Földközi-tenger keleti medencéjében és máshol előállt.
Ezért érthető, hogy az EU hamarosan újabb szankciókkal sújthatja a belarusz Lukasenka-rezsimet, amiért hasonló taktikát alkalmaz Lettországgal, Litvániával és Lengyelországgal szemben. Brüsszel ezzel demonstrálni kívánja, hogy nem tűr el több zsarolást.
Az új EU-t lehet cinikusnak és szívtelennek nevezni, de ettől még a közeljövőben nem tűnnek el az akadályok és a szankciók és nem állnak le azzal sem, hogy az uniós adófizetők pénzét a többé-kevésbé tekintélyelvű rezsimeknek juttassák, hogy azok elvégezzék Európának a piszkos munkát.
Egyszerűen ez van, így fog kinézni az EU Afganisztánnal kapcsolatos jövőbeni politikája.
